Love for Love

28.

Luke:
Nagyon figyelek rá, hogy olyan sebességgel menjek, amibe nem remeg bele teljesen a kocsi és nem is okoz nagy rángatózást a hátul ülőknek. Vigyázok az összes gödörnél és bukkanónál, mert azt szeretném a legkevésbé, hogy fájdalmat okozzak Rose-nak, de amikor ráfordulok Scotték házának utcájára, nem tudok semmit sem tenni azért, hogy elkerüljem a hatalmas lyukat. Megpróbálom kikerülni, de jönnek velünk szemben, így nem tudok elég ügyesen manőverezni. Az autó nagyot ugrik, ahogy áthajtok a javításra váró út hibán és hallom, hogy Rose azonnal fájdalmasan fel is szisszen hátul. A tekintetem ösztönösen ráugrik a visszapillantón keresztül. Összeszorul a szívem, ahogy meglátom, hogy összeszorított szemekkel és állkapoccsal próbálja tűrni a fájdalmat.
- Ne haragudj, sajnálom - pillantok rá egy másodpercre a vállam fölött. - Megpróbáltam kikerülni, de jöttek szemben.
- Semmi baj, jól vagyok - válaszol elfojtott hangon Rose és a tükörből látom, hogy Chad szorosabban öleli és hagyja, hogy a lány szorítsa a kezét a fájdalom kibírása érdekében. - Nem te tehetsz róla.
Talán erről a rázkódásról nem, de azok alapján, amit Kate mondott, nincs kizárva, hogy maga a sérülés viszont az én hibám volt. Persze nem közvetlenül, hiszen nem én löktem fel a jégen, de képtelen vagyok kiverni a gondolatot a fejemből, hogy talán Rose azért sérült meg, mert nekünk volt az a pillanatunk ma az uszodában. Amennyire őt ismerem, simán lehet, hogy azon pörgött Chad miatt és ezért nem tudott koncentrálni.
Én vittem őt az uszodába, hogy nyugodtabb körülmények között tudjunk próbálni és beszélni. Én voltam az, akinek lepörgött a fejében a gondolat, hogy meg kellene őt csókolnom. Sőt, nem csak lepörgött, nagyon meg szerettem volna csókolni. Hatalmas önuralomra volt szükségem, hogy ne tegyem meg és ez az önuralom csak azért volt az én oldalamon, mert Chad az egyik legjobb barátom. És mert nem akartam, hogy Rose eméssze magát. Ráadásul még sosem csókolta meg senki, nem akartam letámadni. De a jelek szerint hiába tartottam magam, mert Rose így sem tudott koncentrálni. Tudom, hogy nem lett kimondva, hogy ennek az egésznek az a pillanat volt az oka, de olyan erősen mardos a bűntudat miatta, hogy görcsben áll a gyomrom.
- Mindjárt segítünk kiszállni - néz Scott Rose-ra, amikor megérkezünk hozzájuk és leparkolok felhajtón. - Addig maradj itt és ne próbálj hősködni - néz rá szigorúan, de az ajkai halvány mosolyra görbülnek, amitől Rose szája sarka is felfelé indul.
- Nyugton maradok - emeli fel a kezeit védekezőn, de azért Scott hátranéz Camre és Kate-re. - Figyeljetek rá, amíg nem vagyunk a kocsiban - adja ki nekik is az utasítást, aztán kiszáll.
Én is követem és Chad is kimászik Rose mellől. Nem merek ránézni, de érzem, hogy engem figyel. A tekintete szinte lyukat éget az arcomba, így inkább Scottra nézek, hogy eltereljem erről a tényről a figyelmem.
- Menj előre és nyisd ki az ajtót, hogy ne akkor kelljen ezzel szenvedni, amikor Rose már ott van. Segítek Chadnek, hogy Rose fájdalom nélkül ki tudjon mászni, aztán Kate-nek és Camnek is segítek kijutni hátulról.
Scott néhány másodpercig habozik. Közben pedig folyamatosan kapkodja a tekintetét Chad és köztem, de aztán lassan bólint.
- Szóljatok, ha itt is szükség van rám - teszi hozzá, majd elindul a garázs felé.
- Luke! - szólal meg Chad halkan, mégis határozottan. - Beszélnünk kell majd - közli, de szerencsére a hangjában nincs sem ellenségesség, sem ellenem irányuló feszültség jele.
Nagyot nyelek, hogy megnedvesítsem a kiszáradt torkom, mert tudom, hogy nem kerülgethetem a forró kását. És mert ahogy most Chaddel találkozik a pillantásunk, tudom, hogy tudja, hogy valami megváltozott és nem stimmel.
- Tudom - felelem, majd mellé lépek, hogy tudjak segíteni Rose-nak. - Neked, hogy lenne jobb? - nézek be Rose-hoz. - Segítsünk kimászni vagy...
- Nem, kimászom - rázza meg a fejét hevesen. - Nem biztos, hogy gyorsan, de ki tudok mászni. Jobb, ha egyedül csinálom, mert én érzem, ha rosszul mozdulok. Bár a merevítőnek köszönhetően ez nem tud csak úgy előfordulni - pillant az említett tartóra a bokáján, majd a csuklóján. - Viszont abban, hogy ki is jussak, kelleni fog majd egy kapaszkodó és egy támasz - néz ránk kissé félénken.
Tudom, hogy nem akar minket terhelni és szeretném is elmondani neki, hogy ő minden csak nem teher, viszont ennek most nincs itt az ideje. Plusz, nem is szeretném tovább feszíteni a húrt Chadnél.
- Itt vagyunk, ne aggódj - mosolyog rá kedvesen Chad és leguggol, hogy egy szintbe kerüljön Rose-zal. - Nem hagyjuk, hogy eless vagy megint fájdalmaid legyenek - ígéri. - Ha kimásztál, beviszlek, csak addig jussunk el - nyújtja a lánynak a kezét, hogy Rose-nak legyen mibe kapaszkodnia az ép kezével és ezáltal ki tudja húzni magát a kocsiból.
Ahogy közelebb ér az ajtóhoz, benyúlok és megfogom a sérült kezének felkarját, hogy legyen még egy fix pontja. Látom, hogy Rose összeszorított állkapoccsal koncentrál, hogy anélkül tudjon kijutni, hogy fájdalmat okozna magának és minél kevesebb súlyt bízna ránk. Amikor talpra érkezik, egy másodpercre megbillen, de Chaddel egyszerre kapjuk el őt. Én a csípőjénél fogva támasztom meg, Chad pedig egyenesen a karjaiba zárja, így szépen lassan el is engedem őt.
- Megvagy? - kérdezzük egyszerre a barátommal, aminek hatására megint találkozik a tekintetünk, de gyorsan visszavezetjük azt Rose-ra.
- Igen, már stabilan állok - nyel hatalmasat, szorosan kapaszkodva Chadbe az ép kezével.
A merevítő miatt nem vagyok benne biztos, hogy jól érzem vagy hogy szándékos-e, de érzem, hogy az abból kilógó ujjai az alkaromba vájnak.
- Chad bevisz és Scottal segítenek kényelmesen elhelyezkedni - nézek mélyen a szemébe. - Mindjárt megyünk mi is Kate-tel és Cammel.
Rose hosszú pillanatokig csak farkasszemet néz velem, mielőtt bólintana. Hirtelen megint úgy érzem magam, mint amikor a plázában azt játszottuk, hogy meg kell fejtenünk egymást a szemei és a tekintete által. Mintha Rose most is a lelkembe akarna látni. A szemében millió kérdést látok, de nem mond semmit és nem kéri meg Chadet, hogy hadd vigyem én be őt, hogy tudjunk beszélni. Helyette ismét nagyot nyel és bólint egyet. Chad türelmesen kivárja és csak most, hogy Rose bólintott, nyúl óvatosan a térdei alá és kezdi el becipelni.
- Menjetek csak, mindjárt megyek én is, csak visszarendezem a kocsit - nézek Camékre, miután segítettem nekik kijutni a járműből.
Kate szó nélkül követi a nővérét be, Cam viszont nem mozdul el mellőlem.
- Minden rendben? Megvagy? - kérdezi az arcomat fürkészve.
- Persze, csak kell pár perc - dörzsölöm meg a szemeim és érzem, ahogy az egész napos érzelmi hullámvasút okozta kimerültség most elkezdi elönteni a testemet.
- Azt hiszem, az nekem sem jönne rosszul - szólal meg mögöttünk Chad, amire mind a ketten felkapjuk a fejünket.
Érzem, hogy a gyomrom görcsbe ugrik és a torkomban is gombóc nő. Beszélni akartam Chaddel és az előbb egyértelművé tette, hogy ő is velem, de bíztam benne, hogy lesz egy kis időm átgondolni mindazt, amit mondani akarok neki és ahogy tenni akarom ezt. Nem számítottam rá, hogy már most sort kell kerítenünk erre a kicsit sem boldog beszélgetésre, de úgy néz ki, hogy nincs választásom.
Cam végignéz rajtunk, majd végül bólint.
- Ne maradjatok sokáig - veregeti meg a vállam, mielőtt kettesben hagyna minket.
- Megváltoztak az érzéseid - lép mellém Chad és ő is az autó tetejére támaszkodik - Rose-zal kapcsolatban. Már másképp nézel rá - fordítja felém a fejét, hogy a szemembe tudjon nézni. - A részedről már nem csak egy egyezségről van szó közte és közted, hogy elnyerd Madison szívét - ingatja meg a fejét, amitől nekem a gombóc a torkomban még nagyobbá válik. - Láttam rajtad a kórházban. Láttam, ahogy néztél rá, ahogy csesztettél, hogy siessek jobban be hozzá. A pánik az arcodon és az aggodalom... szereted őt - néz mélyen a szemembe. - De ha azt még nem is, az biztos, hogy nagyon is kedveled és nem csak, mint egy barátot.
- Chad... - kezdem, de őszintén nem tudom, hogy mit mondhatnék.
Nem akarok és nem is fogok ebből semmit sem tagadni, hiszen igaz és nem lenne fair sem vele, sem Rose-zal, sem pedig magammal szemben sem, ha tagadnék vagy hazudnék. Mindannyian többet érdemlünk ennél. Ráadásul mivel amúgy is meg akartam vele beszélni ezt az egészet, így semmi értelme letagadni, hogy utána elmondjam ugyanezt neki, miután már összeszedtem a bátorságom.
- Nem fogok bekavarni nektek - nyögöm ki végül nagy nehezen. - Nem akarok közétek állni, nem akarok szándékosan belerondítani abba, ami elindult köztetek és nem akarom a mi barátságunkat sem eldobni emiatt a helyzet miatt. Sem veled, sem Rose-zal, mert mind a ketten fontosak vagytok nekem. Nagyon. Chad, szinte a testvérem vagy és...
- Nem kell magyarázkodnod - szakít félbe a fejét rázva. - Tudom, hogy nem így tervezted, hogy amikor elkezdtétek ezt az egész egyezség-dolgot, akkor komolyan Madison érdekelt téged. Másról sem tudtál beszélni, ha a nők jöttek fel témának, csak róla. Viszont Rose-t nehéz nem megszeretni - szakad ki belőle egy sóhaj. - Azt hiszem, hogy ő lett az a vihar, amire egyikünk sem számított, hogy lecsap. Tudom, hogy nem akarod elveszíteni őt és én sem akarom, hogy közéd és közém álljon ez az egész. Ahogy a bandát sem akarom, hogy rámenjen. Nézd, ha Rose azt mondja, hogy veled akar lenni, akkor én elfogadom, de remélem, azt nem várod el tőlem, hogy esetleg elvonuljak a partvonalra és onnan nézzem, ahogy valami vagy lesz, vagy nem lesz köztetek.
- Most mondtam, hogy nem fogok bekavarni nektek - vonom össze a szemöldököm értetlenül. - Rose és te... - egy pillanatra elharapom a mondatot, mert nem akarom elmondani, hogy Rose mennyire odavolt Chadért, amikor bedobtam az egyezséget a kapcsolatunk elején. - Látom, hogy mennyire boldoggá teszed őt. És én ebbe nem szándékozom belerondítani.
- Most ezt mondod - mosolyodik el halványan - és így is gondolod, ebben biztos vagyok. De, Luke, mind a ketten tudjuk, hogy néha az érzéseink mennyire hülye dolgokra késztetnek minket. Nem vádollak azzal, hogy egyszer csak bekattansz majd és szándékosan közénk állsz, mert tudom, hogy ilyet sosem tennél. De azt nem tudhatjuk, hogy az érzéseink mikre vesznek rá a jövőben. Viszont egy dologban én is biztos vagyok, hogy ahogy mondtam, nem akarom, hogy akár a mi barátságunk, akár a banda, vagy akár Rose-zal a kapcsolatunk tönkremenjen.
- Akkor - nyelek újra nagyot, hátha végre eltűnik a gombóc a torkomból - nem haragszol, amiért...
- Amiért kedvelsz egy olyan fantasztikus lányt, mint Rose? Nem - rázza meg a fejét kuncogva. - Amíg mi rendben vagyunk és ő is boldog, addig más nem érdekel. Nem fogok veled versenyezni, csak őt akarom boldoggá tenni és segíteni neki a gyógyulásában most, hogy megsérült. De azért kötsd fel a gatyád, mert ha esetleg te mégis versenyeznél, nem lesz egyszerű dolgod - kacsint rám, amitől végre kiszakad belőlem egy kacaj.
Örülök, hogy ezt meg tudtuk beszélni anélkül, hogy elmérgesedett volna a szituáció. Csak reménykedem benne, hogy ez valóban ennyire jól lesz kezelve a későbbiekben is. Én a részemről tartom magam ahhoz, hogy igyekszem nem keresztbe tenni nekik, de tudom, hogy Chadnek igaza van: az érzelmek néha tényleg kiszámíthatatlan dolgokra késztetnek minket.