Love for Love

17.

Rose:
- Parancsolj - nyújtja át az egyik pohár vizet Chad a garázsban már.
Amikor a fiúk a reggeli után bedobták az ötletet, hogy Scotték garázsába menjünk, eleinte haboztam. Nem azért, mert nem vagyok szívesen a srácokkal, hanem mert egyrészt nem akartam a terhükre lenni, másrészt pedig az egyik felem legszívesebben csak hazament volna és elbújt volna a világ elől. De aztán rájöttem, hogy az nagyon nem jó ötlet.
- Köszönöm - erőltetek mosolyt magamra, miközben elveszem a felém nyújtott poharat.
Chad leül mellém és felém fordulva az arcomat kezdi el fürkészni. Nem szól semmit, de látom a szemén, hogy tudni akarja, hogy hogy vagyok.
Mivel nem szeretem, ha a lelkembe látnak, ezért elfordítom a tekintetem, a húgom irányába, akit épp Luke és Cam tanít gitározni. Scott bement a házba, hogy szerezzen valami nasit a filmhez, amit választunk, de azóta a filmről nemigen esett szó.
- Jó látni, hogy a húgom mosolyog - figyelem Kate-et, aki épp felnevet valamin, amit Cam mondott. - Köszönöm, hogy jöhettünk ide mára - nézek vissza Chadre, aki ismét összeakasztja a tekintetünket.
Eleinte nem voltam biztos abban, hogy jó ötlet belemenni a fiúk által felvetett dologba, miszerint jöjjünk mi is velük Scotték garázsába megint, de aztán meggondoltam magam. Meggondoltam magam, mert megjelent előttem a kép, hogy mit csinálnék otthon egyedül. Biztos vagyok benne, hogy kuporognék a szobámban és a történteken agyalnék, az pedig nem tenne jót sem a lelki, sem pedig a mentális egészségemnek. Főleg, hogy az előbbi mostanában így is eléggé hullámzó. Aztán eszembe jutott, hogy valószínűleg nem lennék teljesen egyedül, mert biztos, hogy Kate nem hagyna magamra és ettől még jobban összeszorult a gyomrom, mert az azt jelentené, hogy a húgommal ketten ülnénk a szobámban, egymás mellett, az ujjainkkal malmozva és ketten rágódnánk azon, hogy mi történt és mi történhetett volna. Például, hogy mi lett volna, ha a fiúk nem jönnek utánam. Vagy ha Madison nem zavarja el a remek külsős ismerőseit. Esetleg, ha más lett volna az én helyemben. Nem mindenki után ment volna valaki, hogy megmentse.
Összeszorul a mellkasom, ahogy csak belegondolok ezekbe a lehetséges forgatókönyvekbe és a gyomrom is görcsbe ugrik. Mindenkinek jobb ez így, hogy neki nincs ideje ezen pörögni. Örülök, hogy a fiúk ennyire el tudják terelni a figyelmét és meg tudják nevettetni. Most már száz százalékig biztos vagyok abban, hogy jó, hogy eljöttünk velük ide és hagyjuk, hogy eltereljék a figyelmünket. Clary is jött volna, de haza kellett mennie. Megpróbálta meggyőzni a szüleit, hogy hadd maradjon velem, de hajthatatlanok voltak, én pedig nem akartam bajba sodorni, úgyhogy nem volt túl boldog, de ment. Madisonnak pedig rendet kellett tennie a házukban. Bár nem tudom, hogy ő hajlandó lett-e volna idejönni.
- Tudod jól, hogy ez a hely már annyira a te otthonod is, mint a miénk - fogja meg a szabad kezem, mire megborzongok.
Igyekszem nem kimutatni, hogy Chad mekkora hatással van rám, de ez nehezebb, mint azt az ember gondolná. Bár lehet, hogy jobban kellene tartanom magam, miután ma reggel az ő karjaiban ébredtem. Az éjjel rémálmom volt és Chad azzal próbált megnyugtatni, hogy magához ölelt és folyamatosan kedves szavakat suttogott nekem. Aztán egész éjjel a karjaiban tartott, így ma folyamatosan magamon érzem az illatát, ami kellemes ködöt telepít az agyamra, legalább egy kicsit elterelve a figyelmem a tegnap estéről.
Halványan rámosolygok, de ő megint az arcomat fürkészi, csak éppen most ki is mondja mindazt, ami a fejében jár közben:
- Rose, ha szeretnél beszélni róla, akkor én itt vagyok, rendben? Nem kell egyedül feldolgoznod mindazt, ami történt és nem kell magadban elfojtanod az érzéseidet - rázza meg a fejét és finoman megszorítja a kezem. - A kocsiban is úton idefelé beültél leghátra és ott kuporogtál némán. Nem tudom, hogy Ronékkal ez hogy megy, hogy milyen pontosan a baráti körötök, de az biztos, hogy a srácok is és én is itt vagyunk, oké? Szeretném, ha nem akarnád egyedül megoldani - simít az arcomra, amitől a szívem ugrik egyet. - Persze nem erőltetni akarom, ne értsd félre. Nem kell beszélned róla, ha nem akarsz, csak azt szeretném, ha nem félnél attól, hogy terhelsz minket, ha úgy érzed, hogy beszélned kell, hogy beszélni akarsz róla.
Nagyot kell nyelnem, hogy megnedvesítsem a torkom. Biztos, hogy csak az érzékeny állapotom miatt, de Chad szavaitól majdnem elsírom magam. Még soha, senki nem akarta, hogy elmondjam neki a gondjaim anélkül, hogy tehernek ne érzett volna, vagy ne éreztette volna azt velem, hogy ettől teher leszek. Persze Madison sokszor ott volt nekem - mint például, amikor pletykálni kezdtek rólam a sportolói étrendem miatt, vagy mint tegnap is -, de soha nem mondta azt, hogy akkor beszéljek róla, ha én úgy érzem, hogy kell. Szinte mindig két véglet volt: vagy csak akkor észlelte a dolgot, amikor már sírtam és teljesen kiborultam; vagy pedig azonnal észlelte és akkor nem hagyta, hogy a saját tempómban mondjam el, hanem kiszedte belőlem, hogy mi a gondom. Egyszer sem volt olyan, mint ma a fiúkkal, hogy megvárta, míg magamtól tudok beszélni az adott problémámról. A srácok türelmesek velem. Úton ide Chad vezetett, Scott pedig mellette ülve próbált beszélgetni velünk, de semmit nem erőltettek. Cam a húgommal beszállt a beszélgetésbe, de én csak hallgattam őket, miközben igyekeztem nem észrevenni, hogy Luke - aki amúgy beült hátra mellém, hogy ne legyek egyedül - mennyire figyeli minden rezdülésemet.
- Köszönöm - ismétlem ma már sokadjára ezt a szót és beledöntöm az arcom Chad tenyerébe.
Chad halványan elmosolyodik, de ismét megrázza a fejét.
- Nincs mit köszönni - cirógatja meg az arcom, de mielőtt elmerülhetnék a forró érzésben, Scott visszatér hozzánk a garázsba.
- Megjöttem! - mosolyodik el egy hatalmas tálcával egyensúlyozva. - Hoztam popcornt, sós perecet, M&M'set, mini fánkokat és egy doboz fagyit - sorolja, de aztán megmerevedik, amikor meglátja, hogy a tévé még csak be sincs kapcsolva. - Komolyan? Eddig jutottatok? - kérdezi szigorúan, de a szeme nevetéstől csillog. - Én itt kiteszem a lelkem, ti pedig nem tudjátok azt az egy feladatot sem megcsinálni, amit kértem? Mégis milyen vendéglátói vagytok ti a lányoknak?
Hallom, hogy Kate kuncogni kezd a hátam mögött.
- Én tereltem el a figyelmüket a gitározással - ül le mellém a kanapéra. - Sajnálom.
Scott átvezeti rá a tekintetét, miközben lerakja a tálcát.
- Ebben az esetben elnézem ezt a hibát - kapja fel a távkapcsolót. - Mit szeretnétek nézni? - huppan le az egyik fotelba, a húgom és köztem kapkodva a szemeit.
Közben Luke és Cam is csatlakozik hozzánk. Utóbbi vigyorogva küld egy jelentőségteljes pillantást Chad felé. Gondolom, látta a kis érintéseket az imént, amik egyébként engem is váratlanul értek, el sem tudom képzelni, hogy a fiúk mit gondolhatnak róluk.
- Nézhetnénk valami mesét - dobja be az ötletet Kate, s figyeli, hogy Scott belép a Netflix fiókjába.
- Nagy Pénzrablás? - pillantok én is a fiúra mosolyogva, amikor a nevénél megjelenik Denver képe.
- Baromi jó sorozat - bólint határozottan. - Ti néztétek?
Talán gáz, de meg kell ráznom a fejem.
- Még soha nem volt időm rá, csak a karakterek vannak kábéra meg - teszem hozzá.
- Micsoda? - kérdezi tettetett felháborodással Cam, akinek egy maroknyi kukorica van a szájában. - Akkor azt kell néznünk! - jelenti ki.
- De Kate mesét akart - szól rá Luke a fejét rázva.
- Áh, végül is Denver látványa tud kárpótolni a meséért - legyint Kate, mire mindannyian felkapjuk a fejünket. - Mi van? - vonja fel a szemöldökét. - A tény, az tény.
Majdnem hangosan felnevetek. Néha még most is nehezemre esik felfogni és elfogadni, hogy a húgom, aki nem is olyan régen még a csókolózástól is undorodott, ma már alaposan szemügyre vesz egy pasit és simán elsüt egy perverz poént. Alig hiszem el néha, hogy már szinte felnőtt.
- Van egy kompromisszum ötletem - szólal meg Chad vigyorogva. - Azt beszéltük, hogy olyan hét körül visszük haza a lányokat, vagyis addig van még bőven időnk. Megnézhetnénk egy mesét, amit Kate és Rose választanak, aztán elkezdhetnénk a sorozatot. Úgy a kecske is jól lakik és a káposzta is megmarad.
- Jó, de ha tényleg elkezdjük, akkor mostantól Kate-nek is gyakrabban kell jönnie ide, hogy haladni tudjunk a sorozattal.
- Miért nem nézhetjük mi otthon kettesben tovább? - érdeklődöm összevont szemöldökkel. - Ti már láttátok, nem?
Cam a mellkasához kap, mint akit minimum megdobtam valamivel.
- Ezt meg sem hallottam - emeli meg a fejét.
- Ilyeneket ne mondj Camnek, mert kiakad - mosolyog rám Luke.
- Csak kérdeztem, nem akartam rosszat mondani - emelem fel a kezem védekezőn.
- Oh, nem is mondtál - nyugtat meg Chad. - Csak Cam barátunk kicsit komolyan veszi ezeket.
- Ha egy sorozatot elkezdesz valakivel, akkor azzal együtt kell befejezned is - veszi át újra a szót a fiú. - Vagy is, ha mi ezt elkezdjük, együtt kell befejeznünk. De igen, egyébként láttuk már, de zseniálisan jó sorozat, úgyhogy bármikor újra tudnám nézni.
Néha nem tudom eldönteni, hogy Cam csak azért ilyen dilis, mert szereti megnevettetni az embereket, vagy tényleg ilyen, de talán nem is olyan fontos ezt eldönteni, mert az biztos, hogy még akkor is képes feldobni engem, ha rossz a hangulatom.
- Rendben, megegyeztünk - szólal meg a húgom. - Gyakrabban jövök majd én is ide, de akkor a mese után kezdjük el.
- És mi legyen a mese? - kérdezi Scott, miközben a keresőre lép.
- Irány Eldorádo? - dobom be az ötletet.
- Nekem jó - vágja rá Luke azonnal és ellopja Cam öléből a nála lévő popcornos tálat.
- Mehet - egyeznek bele a többiek is, mire Scott kikeresi, majd elindítja.
Ahogy ülünk, Chad finoman átkarolja a vállam és óvatosan simogatni kezdi azt, amitől a pulzusom kétszázra gyorsul. Mielőtt a tévére szegezném a tekintetem, még elkapom Luke pillantását egy másodpercre.