Love for Love

24.

Luke:
Amikor reggel nagy nehezen ébredezni kezdek, még mindenki alszik. Először elönt a megkönnyebbülés, mert így van egy kis időm összeszedni magam és rendezni a tegnap este óta cikázó gondolataim és érzelmeim, de aztán, amikor felülök, össze is szorul a mellkasom és a torkomban gombóc nő. Rose nem messze tőlem édesen alszik, miközben Chad egyik karja a derekán pihen. Nem tekeredik teljesen rá és a testük sem simul össze, amiből arra merek következtetni, hogy nem bújtak össze, amikor lefeküdtünk aludni - vagy csak álmukban szétcsúsztak, ami nem tudom, hogy megnyugtat-e vagy sem, főleg, hogy mi pont, hogy összebújtunk tudatlanul álmunkban, amikor Rose-éknál kötöttem ki éjszakára - de valamelyest így is közelebb fekszenek egymáshoz, mint a barátainkkal és a jelek szerint Chad azért részben magához öleli őt. És gondolom ez Rose-t kicsit sem zavarja. Bár lehet, hogy nem tudna mit kezdeni a helyzettel és zavarban lenne, tekintve, hogy semmi tapasztalat nincs még. De nekem meg semmi kedvem nincs végignézni, ahogy esetleg felkelnek és nekiállnak enyelegni. A tegnapi filmnézés sem volt egyszerű, sem az, ahogy végighallgattam, hogy milyen jó volt a randijuk. És nem, nem csak azért, mert a mellkasom folyamatosan szorított ezektől a tényektől, hanem mert közben örültem Rose boldogságának és átkoztam magam, amiért aziránt a lány iránt kezdenek egyre inkább elmélyülni az érzéseim, aki a jelek szerint az egyik legjobb barátomnak is őszintén bejön.
Kiszakad belőlem egy sóhaj, miközben felülök. Kint a garázs előtt ki van téve egy kisasztal és pár szék köré, hogy a srácokkal ki tudjunk ülni, amikor már jobb idő van, így most azt célzom meg, amíg a többiek felkelnek és összeszedik magukat. Ügyelve, hogy senkit ne ébresszek fel, kimászom az alvóhelyemről és elsettenkedem a többiek mellett. Út közben nem kerüli el a figyelmem, hogy Clary és Cam viszont teljesen összebújva alszanak. Vigyor szökik az arcomra a képtől. Persze, nem kéne, hogy meglepjen, tegnap folyamatosan flörtöltek és egyértelműen izzik köztük a levegő, de nem számítottam rá, hogy már összebújás lesz a vége.
Amint kiérek és leülök az asztalhoz, a mellkasomról legördül egy hatalmas szikla és elönt a megkönnyebbülés. Talán nem lenne szabad így éreznem, de nem tudok ellene tenni. Megnyugszom, hogy nem kell azt néznem, hogy Chad és Rose együtt alszanak. Tudom, hogy pocsék barát vagyok, de az érzéseim ellen nem tudok tenni. Végig kell gondolnom, hogy mi minden van bennem és rá kell jönnöm, hogy hogyan tovább.
Lehunyom a szemeim és élvezem, ahogy a nap melegíti az arcom, miközben az agyam úgy pörög, mintha nem csak öt órát aludtam volna összesen. Legalábbis a garázsban lévő óra szerint ennyi volt. Sokáig fent voltunk este és most is még csak kilenc óra. Nem tudom, hogy mi vert fel, de nem is számít, legalább van időm elmélkedni. Bár egy kávé jól esne, de nem állok neki zajongni bent, hadd aludjanak a többiek. Teljesen átadom magam a gondolataimnak.
Ha elmondom Chadnek, hogy hogyan érzek... hát ő talán nem lenne idegbajos, elvégre amikor megkérdezte, hogy érzek-e valamit Rose iránt és én visszakérdeztem, hogy mi lenne, ha igen, annyi volt a reakciója kábé, hogy szívás. De Rose... ő egészen más ügy, szinte biztos vagyok benne, hogy túlgondolná a dolgokat és az lenne a vége, hogy kilép a bandából miattunk. Vagy leállna a randizással Chaddel. Egyik sem tetszik, mert nem akarom megfosztani a boldogságtól, márpedig tegnap határozottan boldognak tűnt, amikor megjöttek az autósmoziból. Amúgy sem mondhatok semmit, amíg nem jövök rá, hogy valójában mit is érzek.
Rose olyan srácot érdemel, aki maximumot nyújt és teljesen biztos az érzéseiben. Én jelenleg nem vagyok ilyen, egyelőre gőzöm sincs mindarról, amit érzek. Vagyis... tudom, hogy tegnap szorított a mellkasom, amikor megláttam, ahogy bejöttek a randiról és azt is, hogy Rose mostanában teljesen beférkőzött a fejemben, alig gondolok Madisonra, rá viszont sokat. De még mindig szeretném, ha Madison kedvelne és amikor meglátom, a pulzusom továbbra is felgyorsul. A buliján jót beszélgettünk és szeretném hinni, hogy nem csak úgy véletlenül állt le velem beszélgetni, hanem mert tényleg szeretett volna és jól érezte magát. Szeretném, ha kedvelne, viszont egyre kevésbé tetszik az, amit gyakorlatilag én találtam ki: hogy meg kell változnom azért, hogy kedveljen. Biztos, hogy ebbe a barátaim szövegelése is belejátszik, főleg Scott nem ért egyet a változással, de őszintén, én sem érzem magam komfortosan. Hiányoznak a régi cuccaim és az, hogy nem játszom meg magam mások kedvéért. Ha vannak olyanok, akik így is szeretnek, akkor tényleg elég hülye ötlet egy ember miatt teljesen átalakulni, még ha az illető jó ideje tetszik is.
- Jó reggelt!
Rose hangjára kipattannak a szemeim és felkapom a fejem. A lány még bágyadt tekintettel, kedves mosollyal áll a kisasztal másik oldalán és engem figyel.
- Jó reggelt! - köszönök vissza neki, s képtelen vagyok levenni róla a szemem.
Tudom, hogy a lányok azt hiszik sokszor, hogy ébredés után szörnyen néznek ki és csak sminkelés után lesznek az igazik, de ahogy most Rose rám néz... felgyorsul a szívem a mellkasomban. Ennek a lánynak mindegy, hogy most kelt-e ki az ágyból, vagy lenyomott egy több órás edzést, esetleg frissen, enyhe sminkkel sétál a folyosón, mindenhogy szép.
- Láttam, hogy nem vagy bent és a mosdóban sem hallottalak, hogy ott matatnál, így egy pillanatra megijedtem, hogy leléptél - ül le elém az arcomat fürkészve. - Aztán eszembe jutott, hogy itt néztük kint tegnap a csillagokat és hogy talán itt lehetsz. Reméltem, hogy nem tényleg kiosontál és leléptél, amíg még aludtunk, akkor morcos lennék - néz rám édes grimasszal, amitől elmosolyodom.
- Eszembe sem jutott lelépni - nyugtatom meg a fejemet rázva. - Csak amikor felkeltem, még mindenki aludt és nem akartam a mocorgásommal felkelteni titeket, úgyhogy kijöttem elmélkedni.
- Min agyalsz annyira? - biccenti oldalra a fejét, amitől a sötét tincsei a vállára hullanak.
- Mindenen - szakad ki belőlem egy mély sóhaj. - Madisonon, a megállapodásunkon, azon, hogy milyen boldog voltál tegnap a randi után, hogy mikor tudnánk legközelebb fellépni, a dalokon, amiket előadhatnánk, a továbbtanuláson... ami csak éppen eszembe jut.
Oké, részben kamuzom. Eszembe sem jutott a továbbtanulás és bár valóban alapvetően gondolkozom a következő fellépésünkön, jelen pillanatban az sem foglalkoztatott annyira, ami kicsit ijesztő, mert amíg Rose-t nem ismertem, nagyjából más sem érdekelt, mint a banda. Na jó, Madison nyilván érdekelt, de nála valahogy nem éreztem azt, hogy beáldoznám a bandát érte. Rose viszont egészen más ebben is. És végül is részben nem kamuztam, hiszen tényleg az érzéseimen és rajta gondolkoztam.
Valami átsuhan az arcán, de nem tudom pontosan hova tenni és olyan gyorsan megy, ahogy jött is.
- Azon, hogy milyen boldog voltam tegnap a randi után? - kérdezi értetlenül, mire bólintok.
- Igen, jó volt úgy látni - mosolygok rá halványan megint. - Egészen kivirultál. A színpadon állva szoktál ennyire ragyogni.
Rose arca minden egyes szavammal egyre pirosabb lesz és zavarában le is süti a szemét.
- Tényleg jól éreztem magam Chaddel - feleli halkan és bár örülök ennek a válasznak, valami szúró érzés a mellkasomba hasít... már megint. - De mire gondoltál a fellépésekkel kapcsolatban? - kérdezi felnézve rám, gondolom, hogy elterelje a témát magáról.
Mivel nem akarok erőltetni semmit és tudom, hogy mennyire nem szeret zavarban lenni, így hagyom, hogy témát váltson. Különben is, legalább abbamarad a szúró érzés talán.
- Igazából még semmi konkrétra, de a napokban nézegettem helyeket, ahol szívesen fogadnak bárkit, aki csak fel akar lépni, de ugye jelezni kell, fel kell iratkozni. De egy olyat megpróbálhatnánk. Csak szerintem előbb még dolgoznunk kéne az újabb dalokon, hogy villantsunk valami olyat is, amit még eddig nem.
- Ezek szerint mostantól kemény próbákra számíthatunk? - mosolyodik el édesen, amitől a szívem ugrik egyet.
- Hát, ha nem is vértizzadósan keményekre, de nem árt, ha belehúzunk. Nem lenne rossz megint fellépni valahol, eddig mindegyik siker volt. A közönség imád téged.
- Minket imádnak - pontosít szerényen, de az arca megint halványrózsaszínre vált. - De most, hogy Clary aktívan csinálja az Instagram oldalt, így reklámozhatnánk is a fellépést. Egyébként a Youtube-on is gondolkodtam - vallja be az alsó ajkát rágcsálva.
Mindig ezt csinálja, amikor valamin nagyon agyal, vagy zavarban van, vagy fél a másik reakciójától.
- Mi jár a fejedben?
- Hát, csak... anno például Shawn Mendes is feldolgozásokat töltött fel a Youtube-ra, a 5SOS szintén, hogy csak két példát mondjak. Ott lettek először híresek, mielőtt valóban hírnevet kaptak. Most az Elevator Boys a Tiktokon népszerűsíti magát. Nem mondom, hogy teljesen odavagyok a közösségimédiáért, de tény, hogy a feltörekvő alkotóknak hatalmas lehetőségeket kínál. Persze mindez rengeteg meló és mivel jövőre egyetemre tervezünk menni, nyilván nem olyan egyszerű a dolog, de... talán kipróbálhatnánk más platformokat is. Tölthetnénk fel videókat a próbákról, a kész dalainkról, meg ilyenek. Egy csomó lehetőség van benne, de nem tudom, ez persze csak ötlet és... - elharapja a mondatot, ahogy ismét zavarba jön.
Hihetetlen, hogy ahhoz képest, hogy a színpadon mennyire otthon mozog, hogy a jégen milyen sikeres, ezeken kívül hogy zavarja a figyelem. És az is, hogy mennyire nem bízik magában, pedig baromi jó ötletei vannak. Lehet, hogy Madison barátsága miatt ilyen bizonytalan? Tény, hogy a lány ott van Rose-nak a rossz pillanatokban, de hallottam már azt is, amikor burkoltan odaszúrt Rose-nak valamiért. Persze a szülei sem tesznek sokat azért, hogy legyen önbizalma, de fáj, hogy ennyire nem hisz magában.
Felállok, majd leülök mellé és bátorítón megszorítom a kezét.
- Ezek mind remek ötletek és tényleg sok lehetőséget kínálnak - nézek mélyen a szemébe. - Gondolod, hogy Clary esetleg ebben is segítene, ha úgy van?
- Én bármiben segítek nektek - csendül fel az említett lány vidám hangja az ajtóból, mire mind a ketten felkapjuk a fejünket, de a kezünk valahogy nem válik el egymástól. - Mi az újabb remek ötlet?
- Minket se hagyjatok ki a tanácskozásból - dugja ki a fejét Clary válla fölött Cam vigyorogva, mire Rose édesen felnevet és rám néz.
- Azt hiszem, hogy bemehetünk, mert már mindenki fent van.