Love for Love

22.

Rose:
A szívem a torkomban dobog, miközben a lányok lekísérnek a lépcsőn. Olyan szinten izgulok, mint egy-egy fontosabb verseny előtt, már ha nem jobban. Életem első randija és azon kívül, hogy tudom, hogy kivel lesz, minden a meglepetés része, én pedig nem szeretek nem számítani a dolgokra, de most valahogy ez még izgalmasabbá teszi számomra a dolgot.
Chad kint vár a kocsinál és én minden egyes lépéssel egyre jobban izgulok. Ő az ajtónkhoz akart jönni, azt mondta, hogy szeretné rendesen csinálni, de tartottam tőle, hogy anya vagy apa nyit majd neki ajtót, azt pedig nem akartam, így megígértettem vele, hogy marad a kocsinál, hogy még véletlenül se találkozzon a szüleimmel. Anya meglepően kedves volt - gondolom dolgozik a bűntudat - de nem hiányzik egy kiborulás vagy kellemetlen találkozás. Azt szeretném, hogy ez a randi csak rólunk szóljon, nem pedig a szüleim okozta botrányról. Plusz, azok után, ahogy anya Luke-kal beszélt, hülye lennék még Chadet is bemutatni nekik. Mindenkinek jobb, ha Chad nem ismeri meg a szüleimet, amíg nem muszáj neki. Legalábbis neki és nekem mindenképp.
- Akkor este találkozunk a srácoknál - ölel meg Clary, miután kilépünk a házból. - Ezt meg elviszem a garázsba - emeli meg a hátizsákomat, amibe bepakoltam az estére szükséges cuccaimat.
Ez így egyszerűbb, nem kell plusz köröket futnunk és még véletlenül sem kell találkoznom anyáékkal egy újabb kellemetlen beszélgetés erejéig, miközben összeszedem a holmimat. Clary felajánlotta, hogy elviszi most a cuccom, ezt pedig nem utasítottam vissza.
- Még egyszer köszönöm, azt is, hogy elviszed a táskám, meg azt is, hogy segítettetek. Te biztos nem jössz este? - kérdezem Madisont, miközben megölelem, de megrázza a fejét.
- Ezt most kihagyom, de nehogy azt hidd, hogy ez azt jelenti, hogy nem érdekelnek a randi részletei majd. Mindent ki kell tárgyalnunk, amint csak lehet, világos? - kérdezi mosolyogva, amitől az én ajkaim is felfelé görbülnek.
Ez az a lány, akihez annyira ragaszkodom és aki valóban viszonozza a ragaszkodásom. Ugyan a bent elhangzottak miatt még mérges vagyok rá és ha lehet, akkor már ma este beszélek erről Scottal, de azért értékelem a mostani kedvességét. Meg azt is, hogy segített elkészülni. Remélem, hogy nem csak azért, hogy ne maradjon ki, hanem mert valóban én érdekeltem és az, hogy időt tölthet velünk, de azt hiszem, hogy jobb, ha nem most kezdek el ezen rágódni. Most más dolgom van, mégpedig jól érezni magam életem első randiján a sráccal, aki már jóideje tetszik.
- Na menj, már várnak rád! - biccent mosolyogva Clary a kocsi felé, ami a házunk előtt parkol.
Chad az ajtónak dőlve vár rám és figyeli minden mozdulatomat.
- Szorítsatok - nézek még egyszer a barátnőimre, aztán elindulok a fiú felé, akinek megcsillan a szeme, ahogy a közelébe érek.
- Gyönyörű vagy - ölel meg, amint elé lépek.
Érzem, hogy égni kezd az arcom, miközben magamba szippantom az illatát, de igyekszem leplezni a zavarom.
- Te is nagyon jól nézel ki - nézek fel rá, elterelve rólam a témát.
És nem hazudok.
Nem elegánsban áll előttem, ami megnyugtat, ugyanis én sem úgy lettem öltöztetve, plusz nem tudom, hogy mennyire tudnék kezelni mondjuk egy romantikus vacsorát egy étteremben így elsőre, de ettől függetlenül is nagyon tetszik a látvány. A lábait fekete farmer fedi, felül pedig méregzöld, v nyakú póló emeli ki a zöld szemeit a bőrdzseki alatt. A szemeit, amik előtt kócos tincsek lógnak. Olyan a haja, mintha most szállt volna ki az ágyból és én imádom ezt egy pasinál, sokkal jobban, mint amikor be van állítva neki.
- Mhm, te meg pirosan - mosolyodik el a fiú, amitől még inkább zavarba jövök.
- Hagynom kellett volna Madisonnak, hogy tegyen rám alapozót - jegyzem meg, miközben Chad felnevet és még egy ölelésre zár a karjaiba.
- Isten ments! Így vagy tökéletes. Tényleg nagyon szép vagy.
- Szándékosan csinálod? - morgom a mellkasába, amitől ismét kuncogni kezd.
- Esküszöm, hogy nem - feleli, majd valószínűleg elnéz a lányok irányába, mert hirtelen témát vált. - Nézőközönségünk van - tudósít, amitől most belőlem szakad ki egy kacaj.
- Gondoltam.
- Van rá esély, hogy elindulnak haza, vagy addig itt állnak, amíg mi el nem megyünk?
- Kettőt tippelhetsz - nézek fel rá és valahogy képtelen vagyok letörölni a mosolyom.
- Aha, gondoltam - bólint. - Akkor indulhatunk? - vigyorodik el, s az ajtóhoz lép, hogy kinyissa nekem azt.
- Menjünk szállok be a kocsiba.
Látom, hogy miután becsukja az ajtót, még odaint a lányoknak és valamit mondanak is egymásnak, mielőtt beszállna mellém.
- Megfenyegettek, hogy szétrúgják a seggem, ha nem vigyázom rád - közli, amikor beindítja a motort.
- És a bátyám még nem is tud erről - döntöm a fejem az ablaknak.
- Ez azt jelenti, hogy félnem kellene?
- Nos - nézek rá -, azt hiszem, hogy ez igazán rajtad áll.
Úristen! Flörtölök vele!
El sem hiszem, hogy képes voltam erre, azok után, hogy volt, hogy a szemébe sem tudtam nézni, mert annyira zavarba hozott, most flörtölök Chaddel.
- Mindent megteszek azért, hogy jól érezd magad - ígéri, én pedig lecsapom a labdát:
- Vagyis most már elmondod, hogy hova megyünk?
- Majd meglátod - rázza meg a fejét. - Inkább beszéljünk rólad.
- Rólam?
Annyira meglepődöm ezen a kijelentésén, hogy azon sem akadok fenn, hogy nem árulja el, hogy hova megyünk.
- Igen, rólad - bólint mosolyogva és a szeme sarkából rám pillant egy másodpercre, mielőtt megint az útnak szentelné a figyelmét. - Egyelőre tudom, hogy hatalmas szíved van, hihetetlen tehetséges vagy a jégen és a színpadon és, hogy zavarba jössz, ha bókolnak, de ha igazán el tudod engedni magad, akkor nem félsz bevetni egy pimaszabb, csípősebb nyelvű oldalad.
- Hát... nagyjából ennyi is lennék én - nyelek nagyot, elhúzva a számat.
- Nem hiszem - ingatja ismét a fejét. - Tudom, hogy ennél sokkal több vagy még.
Melegség árad szét a mellkasomban és természetesen megint elpirulok. Sosem szerettem az alapozót, de most bánom, hogy nem hagytam Madisonnak, hogy tegyen rám, mert ha Chad így folytatja, akkor egész este vörös képpel fogok mellette ülni - vagy állni, de ez részletkérdés és a programtól függ.
- Mire vagy kíváncsi?
- Mindenre - vágja rá. - Mindenre, amit csak hajlandó vagy velem megosztani és amit még nem... remélem, hogy egy nap kiérdemlem.
Oké, szerintem hivatalosan is végem. Hogyan lehet valaki ennyire édes? És a még jobb kérdés: hogyan lehet, hogy én vagyok az a szerencsés, aki a társaságát élvezi?
- De, ha most adok magamból, akkor én is kapok valamit cserébe? Csak mert nem lehet olyan a randink, hogy csak én beszélek és csak rólam van szó, én pedig nem tudok meg semmit rólad.
- Nem is terveztem ilyenre - mosolyog rám, mielőtt lefordulna a főútról.
- Oké - veszek nagy levegőt. - Milyen vagyok még? Hm... olyan, aki imádja nézni az eget - felelem az első dolgot, ami eszembe jut. - Szeretem nézni a csillagokat este, imádom a naplementét és délutánonként a felhőket figyelni, ha vihar van, akkor pedig a villámlásokat csodálni, viszont... még sosem láttam napfelkeltét, ami ezután a leírás után elég érdekes, de egyszerűen képtelen vagyok fennmaradni napfelkeltéig, vagy felkelni olyan korán.
- Vagyis korán fekvő és későn kelő típus vagy? - kanyarodik be egy kisutcába, ami egy hatalmas parkolószerűség felé vezet.
Nem tudom, hogy mi a terve, de egyelőre egyszerre jöhet szóba illegális autóverseny és paintball is. Őszintén nem tudom, hogy mire számítsak, a maga módján azt hiszem, hogy mind a két lehetőség tetszene és Clary is azt mondta, hogy élvezni fogom a dolgot, szóval... pontosan ugyanott tartok, hogy semmi konkrét tippem.
- Azért az túlzás - nézelődöm -, ha benne vagyok valamiben, akkor nagyon sokáig fent vagyok. Általában ez a valami a dalszerzés szokott lenni, vagy a rajzolás, de persze helyzettől is függ. Ébredni viszont szeretek későn. Egész héten kimerülök, szeretek legalább hétvégente addig aludni, amíg csak tudok, utána ez a kipihentség úgy is csak hétfő reggelig tart kábé.
Egyre közelebb érünk a hatalmas parkolóhoz, de az út tovább is visz, lehet, hogy csak áthaladunk valahova?
- Ezt teljesen megértem, bár nekem valahogy maximum kilenckor mindig kipattan a szemem. Tök mindegy, hogy mikor fekszem le és mit csináltam este, akkor is. Bár az is igaz, hogy én aztán benne lehetek bármiben, ha fáradt vagyok, elalszom. Egyszer egy nagyon hosszú nap után hazaestem végre, elég szar napom volt, az edzés extrán durva volt és folyamatosan órám volt, annyi infó zúdult rám, hogy azt éreztem, hogy a saját nevemet sem tudom és még volt egy próbánk is a srácokkal. Szóval hazaestem, volt egy kis veszekedésem a szüleimmel, de azt hiszem, hogy ez mellékes, a lényeg, hogy összedobtam magamnak egy szendvicset vacsorára, aztán bezárkóztam a szobámba - meséli nevető szemekkel. - Az volt a tervem, hogy még átnézem egyszer a töri esszémet, amit másnap kellett beadni, szóval elkotortam a füzetem és elkezdtem olvasni, majd úgy a negyedik sornál képszakadás. Hajnali kettőkor keltem fel és rájöttem, hogy bealudtam az esszé fölött. A füzet rátapadt az arcom egyik részére, a másikra pedig a szendvicsem - mutatja az egyik kezével és belőlem kiszakad egy kacaj, ahogy elképzelem. - Szóval, ha én fáradt vagyok, akkor kidőlök, képtelen vagyok fennmaradni, bármilyen fontos is az adott dolog, amiben benne vagyok. Sorozatokba bele sem kezdek este, mert biztos, hogy a Netflix szerint megnézek egy egész évadot, de egy jelenetet sem tudnék felidézni, mert kábé öt perc után kidőlök. Jó, persze azért vannak kivételek - pillant rám -, ha valami igazán fontos, akkor nyilván azért fent tudok maradni.
- Ez azt jelenti, hogy most nem fogsz kidőlni a randi kellős közepén? - mosolygok rá pimaszul.
- Minden tőlem telhetőt megteszek - ígéri, de látom, hogy csak viccel. - Remélem, hogy tényleg tetszeni fog ez az egész - kanyarodik be parkolóba és csak most látom, hogy hova is hozott el, nekem pedig elakad a lélegzetem. - Emlékszem, hogy egy irodalom órán, amin valahogy kilyukadtunk az autósmoziig, neked mennyire megcsillant a szemed, Cam a próbán még felhozta a dolgot és akkor mondtad, hogy egyszer szeretnél elmenni egy ilyenbe, mert még sosem voltál - magyarázza, miközben beáll egy üres helyre, közel a vászonhoz. - Nem fogok hazudni, a film választásában Clary segített, de maga a hely rögtön beugrott, amikor mondtad. Kicsiként sokat jártunk ide a szüleimmel.
- Komolyan megmaradt neked az a kis megjegyzés? - kapom rá a tekintetem és már hivatalosan is az arcomra ragad a mosolyom.
- Persze, hogy megmaradt és mielőtt azt hinnéd, van még bőven idő a film kezdetéig, nem azért hoztalak ide, hogy ne kelljen vagy ne tudjunk beszélgetni - fordul felém, de mintha kicsit zavarban lenne. - Tetszik? Ha szeretnél, akkor mehetünk máshova is, vagy...
- Ne! Nem, ez tökéletes - szakítom félbe. - Minden tökéletes - nézek körbe a lampionokon, a retró stílusú díszleten és a rengeteg fiatalon, akik sorban állnak a popcornosnál.
Elképzelni sem tudtam volna tökéletesebbet.