Mi vagyunk az éjszaka - Charles Leclerc ✔️

5

Az utóbbi napok nehezen teltek. Nehezen viselem, hogy semmit nem halad az életem. Hiányzik Ethan és Anya is.

Szeretnék velük találkozni, de ehelyett én itt rohadok egy pincében. Jelenleg két dolog játszik szerepet az életemben.

Az egyik az a konnektor, amivel tudom tölteni a telefonom és random filmeket nézni, amik egy percig sem kötnek le. A másik pedig a buliból maradt kokain, amivel enyhíteni próbálok a szorongásomon.

Charles néha kopog, amivel jelzi, hogy elmennek és ilyenkor kimegyek az utcára és ételt szerzek magamnak. Szégyellem, de néha lopnom kell, mert máshogy nem tudok szerezni.

A buliban keresett pénzt is el kellett rakjam, hogy ha Travis keres, akkor tudjak neki fizetni, mert nem hagyhatom cserben anyát.

Próbáltam már jelentkezni 1-2 boltba dolgozni, de hülyének néznek, aztán pedig elküldenek, úgyhogy folyamatosan egyhelyben toporgok és nem tudok haladni. Ez pedig napról napra nagyobb frusztráció.

Charles megint jelzett, így úgy döntöttem, hogy ma elsétálok Ethan felé, hátha megbocsát a legutóbbi után.

Mikor már a házuk előtt voltam, írtam neki egy üzenetet, amire azonnal egy ajtónyitással reagált.

- Nem akarok veled vitázni! - mondtam a járdán állva.

Szavak nélkül odasétált hozzám és meleg ölelésébe vont. Annyira hiányzott már.

- Hiányoztál! - mondta.

Beinvitált, mert a szülei megint dolgoznak, így szabad volt a terep. Lehuppantunk a kanapéra és beszélgetni kezdtünk.

- Adj valamit! - kértem.
- Daisy! - nézett rám szigorúan. - Elmondtam már erről a véleményem.
- Ha rendbe jön az életem, akkor leállok, de nem most. - mondtam. - Legalább egy cigit tekerj! - kértem, miközben úgy csináltam a kezeimmel, mintha imádkoznék.

Megforgatta a szemeit, majd elindult. A pincéjük egy szegletében tartja a füvet, így tudtam, hogy ahhoz ki kell mennie a szobából.

Tudtam, hogy melyik fiókjában vannak a komolyabb cuccok, így kihasználva azt az időt, ameddig elkészíti a cigimet, elraktam néhány pirulát a táskámba a nehezebb időkre.

Megint lopok. És most a legjobb barátomtól. Mostmár megkérdőjelezem, hogy jó ember vagyok-e egyáltalán?

Visszaültem ugyanoda és amikor megérkezett Ethan, elmeséltem neki az utóbbi idők történéseit.

- És ez a Leclerc egy bunkó, mi? - kérdezte.
- Nem! - vágtam rá gyorsabban a kelleténél, mire Ethan nevetni kezdett.
- Oké! - emelte fel a kezeit. - Megértem, hogy téged is megbabonázott a sztár! - gúnyolódott.
- Az a sztár éppen szállást ad nekem. - szívtam bele a cigimbe és kihajoltam az ablakon, amennyire csak tudtam, hogy ne legyen fű szag, ha megérkeznek a Ethan szülei. - A fenyegetésemre válaszolhatott volna úgy is, hogy tönkretesz engem. Sokkal nagyobb hatalma van nálam, mégsem él vele vissza. - válaszoltam.
- Megbabonázott! - nevetett.
- Hagyjál már! - fújtam egyet bosszúból a szobájába, mire nekem vágott egy párnát.
- Jól van, Daisy! - bólogatott. - Majd akkor elhisszük, hogy nem látod, hogy mennyire jól néz ki. - folytatta gúnyosan.

Miközben az ablakpárkányban ülve fújtam a füstöt és csipkelődtünk Ethan-nel, megláttam, hogy Travis az utcán sétál. Nem vett észre, de láttam, hogy a lakásunk felé tart.

Hiába kezdett jókedvem lenni az Ethan által tekert cigitől, Travis-t meglátva gyomoridegem lett és hevesen verni kezdett a szívem.

Azonnal anyára gondoltam és aggódni kezdtem, hogy vajon ma mit fog vele tenni. Amióta kidobott nem láttam őt és nagyon hiányzik.