Mi vagyunk az éjszaka - Charles Leclerc ✔️

12

Fogalmam sem volt, hogy most itt van-e a helyem vagy nincsen.

Nem tudtam, hogy ez most Charles és Charlotte vitája-e? Vagy ebben már nekem is van szerepem? Hiszen én vagyok a vita tárgya.

Szorosan a bejárati ajtó mellett álltam meg, mikor Charles egyre közelebb lépett Charlotte-hoz.

- Semmi olyat nem csináltunk, ami téged sértene, Charlotte! Őszintén! - ült le mellé a fiú.
- De már terjed a pletyka, hogy megcsalsz! Ez olyan megalázó! - fakadt ki a lány.
- Közbeszólhatok? - kérdeztem, mire mindketten rám néztek.

Míg Charles szemében rémület csillant fel, addig Charlotte szemében kíváncsiság. Bólintott egyet, ami által felhatalmazást éreztem, hogy én is közelebb menjek hozzájuk.

- Én komolyan nem szeretnék köztetek semmilyen problémát miattam! Charles soha nem tett semmi olyat, ami miatt valaha is többet kellene látnom a dologba. És én sem szeretnék semmi ilyesmit tenni. - mondtam a talán hazugságot. - Fogalmad sincs, hogy mennyire hálás vagyok nektek azért, amit értem tesztek. Tényleg nem szeretném gátolni a kapcsolatotokat! Ha pedig erre esély van, akkor nyugodtan küldjetek el, mert ez senkinek sem éri meg! - gesztikuláltam hevesen.

Mindketten csendben hallgattak és láttam Charlotte arcán, hogy őszintén gondolkodik a szavaimon.

- Én megértelek, Daisy. - mondta már diplomatikusabban, mint az előbb. - Engem ez az egész nem is zavarna, ha nem a média előtt zajlana. De így célpontokká váltunk.
- Tudom! - temette Charles arcát a tenyerébe. - Miattam van ez az egész! Az ismertségem miatt bántanak titeket és fogalmam sincs, hogy mit csináljak! - mondta, majd kiviharzott a szobából.

Felment a hálóba, ahol becsapta az ajtót. Charlotte pedig szemeivel végig követte Charles mozdulatait, majd az ajtócsapódásától kissé megrezzent.

- Néha kiborul. - vont vállat, én pedig csak rémülten álltam. - Kell neki egy kis idő, hogy összeszedje magát. Ilyenkor szeret egyedül lenni. - mondta a lány.

Engem ez a helyzet megijesztett.

Soha nem láttam még Charles-t meginogni vagy gyengének. Mindig ő az, aki tudja, hogy mit kell tenni.

Néha viccesnek és esetlennek tartom és ki is nevetem, de ezek mellett valami olyan erőt sugároz, ami miatt olyan biztonságban érzem magam mellette, hogy ahhoz hasonlóval sem találkoztam még.

Én vagyok az, aki mindig bajt csinál és ő az, aki mindig tud erre reagálni.

De most mégis azt láttam, hogy elnyelték a problémái és olyan tehetetlen, mint én sokszor, amikor ő nincs velem.

Rémisztő őt így látni, mert olyan, mintha kirántották volna alólam a biztos talajt. Hirtelen eszembe jutott az a védtelen és sebezhető Daisy, aki még nem ismerte Charles-t.

De ő mégis csak egy ember, aki már így is túlteljesített minden elképzelésemen. És nem várhatom el tőle, hogy mindig tökéletes legyen. Mivel a tökéletesség a legnagyobb hazugság a világon.

Leültem a kanapé szélére és csendben telefonoztunk, amikor Charles - ugyanakkora hévvel, mint pár perccel ezelőtt - újra az ajtót feltépve elsietett és mint valami egyetemi oktató, elénk állt és beszélni kezdett.

- Az lesz, hogy Daisy most eljön velem Austin-ba... - kezdte és Charlotte azonnal félbeszakította.
- Hogy mi? Menni akartam veled, de te azt mondtad, hogy most csak a versenyhétvégére akarsz koncentrálni a világbajnokság miatt! Erre ő elmehet? - csapott a combjára.
- Figyelj, Kicsim! Daisy bajban van és valaki keresni fogja a hétvégén, így el kell menekülnie. Nem tudok erről többet, de nincs is hozzá közöm. - mondta újra olyan határozottan, mint ahogy megszoktam tőle.