Mi vagyunk az éjszaka - Charles Leclerc ✔️

26

Erősen koncentráltam a forgalomra, miközben ömlött az eső és alig láttam az utat a heves zivatartól.

Az agyamban össze-vissza kavarogtak az utóbbi napok, vagy inkább hónapok, talán már évek eseményei.

Amit tegnap éreztem akkor, amikor egy pillanatig azt hittem, hogy elveszítem Charles-t, az bizonyította, hogy kicsit sem vagyok túl rajta.

A pánik szinte megfojtott és fogalmam sem volt, hogy hogyan tudnék élni nélküle. Tudom, hogy nem voltunk sosem olyan kapcsolatban, hogy ezek a szavak ne tűnjenek túl nagynak, de mégis ezt éreztem.

A szavai, amiket pedig az ölelés közben mondott, csak megerősítették, hogy még mindig benne vagyok a problémáim mókuskerekében és ki sem tudok belőle szállni.

De most mégis azt érzem, hogy ma olyan komoly, a személyiségemet nagymértékben befolyásoló súlyok fognak lekerülni a vállamról, melyek miatt talán nem fogom érezni azt, mintha egy több tonnás súllyal húznának le a tenger mélyére, ahol esélyem sincs a felszínre úszni. Talán ma egy kis levegőhöz jutok.

Gondolatmenetem véget is ért, amikor bekanyarodtam a városi börtön komor parkolójába.

Amilyen gyorsan csak tudtam, berohantam az épületbe, nehogy teljesen megázzak. A portán segítőkészek voltak, majd hamar be is jutottam a helyre, ahol a rabok az ismerőseikkel találkozhatnak.

Ma Travis-hez nem egy jó ismerős érkezett. Az az ember látogatja ma meg, aki évtizedekre börtönbe küldtette.

Leültem az egyik székre, mellyel szemben egy panel volt és annak a túloldalán egy szék várta őt is.

Nem is kellett sokat várnom, hogy lassan becsoszogjon a férfi, aki az utolsó találkozásunk óta szinte a tömegének felére fogyott, az arca be volt esve és a szem alatti karikáktól teljesen más tekintetet kapott. Megtört és ez egy halvány mosolyra fakasztott.

Sosem tudna annyira megtörni, hogy kárpótolja azt, amit tőlem, de leginkább anyától elvett. Anya már sosem lesz olyan, mint régen.

Habár megállíthatatlanul remegtem, nem hagytam, hogy ebből bármit is észrevegyen és magabiztos kiállással vártam, hogy leüljön a székre.

Hallottam, ahogy az ízületei ropognak, miközben a szemembe se nézve leül. Én gúnyos tekintetemet le sem vettem róla.

- Jól szórakozol itt, úgy látom. - mondtam mosolyogva.

- Te kurva! - emelte fel rekedtes hangját, amitől kirázott a hideg.

A mellette álló őr tarkón csapta a szavai hallatán, mire kissé összerezzent a férfi.

- Anya nagyon boldog nélküled. - kezdtem. - Boldog lesz és ez annak köszönhető, hogy itt fogsz megdögleni. - mosolyogtam gúnyosan továbbra is.

- Mindent megadtam, amire szüksége van. - kezdte. - Egyszerű nő. Szex és drog. Ennyi kellett neki.

- Csak ennyit láttál benne, te szemét! - ütöttem az üvegre. - Egy levegővétele is értékesebb, mint a te életed! - mondtam, majd lenyugtattam magamat, mert tudtam, hogy nem éri meg leállni vele vitatkozni.

- Miért jöttél? - kérdezte.

- Tudni akarom, hogy hol van Sean! - néztem mélyen a férfi szemeibe.

Először ingatta a fejét, majd közel hajoltam az üveghez, hogy csak ő halljon. Előhúztam a táskámból egy vastag pénzköteget és a plexihez nyomtam.

- Ha egy percen belül nem mondod el, hogy hol van Sean, akkor megkapják az őrök ezt a pénzt és gondoskodni fognak róla, hogy nagyon rosszul érezd magad itt! - suttogtam, mire szemében megjelent a rémület szikrája.