Mi vagyunk az éjszaka - Charles Leclerc ✔️

11

Az este néhány óra beszélgetés után lefeküdtünk. Eléggé ideges voltam a történések után, így kiütöttem magamat néhány tablettával.

Reggel, amikor felkeltem, Charlotte már nem volt otthon, és lesétálva a lépcsőn egy telefonbeszélgetést kaptam el. Úgy hallottam, hogy valaki a csapatból lehetett.

- Sajnálom, Mattia. - hallottam meg gondterhelt hangját. - Igyekszem jóvá tenni!

Ki akartam sétálni a konyhába, de nem akartam megzavarni a beszélgetésüket, így megálltam a lépcsőfordulóban.

- Nem a barátnőm! - emelte fel Charles a hangját. - Ő csak... - halkult el. - egy rokon. Egy rokon, aki nem vezet túl jól. Ígérem, hogy jól fogok vezetni a hétvégén és mindenkivel elfeledtetem ezt a szarságot! - mondta határozottan.

Ezután hamarosan lezárták a beszélgetést és elköszöntek, így én is kisétáltam a konyhába.

- Jó reggelt! - köszöntem a fiúnak.
- Jobb reggelt! - fújta ki a levegőt. - Ma már kb. százszor elmondtam, hogy nem vagyunk együtt. Van, akinek azt mondtam, hogy rokonok vagyunk. Van, akinek meg azt, hogy csak egy barát vagy, úgyhogy megint bajba fogunk kerülni. Tiszta hülye vagyok! - tette kezét a tarkójára.
- Charlotte mit szólt? - kérdeztem és leültem a bárszékre.
- Ki van teljesen akadva, mert ő is kapja a szart a social media-ból. De elmondtam neki mindent, úgyhogy megérti. - mondta.
- Nagyon szerethet téged, hogy mindent elvisel, amit körülöttetek okozok. - gondolkodtam el.
- Ja. - mondta meglepően gondterhelten. - Nagyon szeret. Túlságosan is. - fújta ki a levegőt.

Azt éreztem, hogy ezt a témát annyiban kell hagyjam, mert Charles nem igazán volt rá vevő.

Elővettem a telefonomat és az eddig szinte teljesen kihalt Instagrammom, ahol eddig alig szedtem össze száz követőt és kettő nem túl friss kép tetszelgett rajta, most felvirágzott.

Többtízezer ember kezdett el követni és többezer üzenet érkezett. Volt néhány kedves, ahol szépnek neveztek és gratuláltak az új kapcsolatomhoz Charles-szal, de az összes többi elég durván támadott.

- Azt írják, hogy csúnya az orrom. - mondtam Charles-nak, mire elmosolyodtunk.
- Ne foglalkozz velük, nem tudnak semmit! - mondta. - Amúgy szerintem szép az orrod. - nevetett.
- Azt is írják sokan, hogy lefogytál mellettem. - néztem rá komolyan.
- Sok a stressz, nem te vagy a hibás! - vont vállat.
- Én okozom neked a stressz nagy részét. - hajtottam le a fejem.
- Ne vedd már magadra, Daisy! Ezek az emberek nem ismernek minket. Azt hiszik, hogy együtt vagyunk. Fogalmuk sincs semmiről! - bíztatott.
- Mindenki azt írja, hogy Charlotte nyomába sem érek. Össze sem lehet minket hasonlítani. - mosolyogtam keserűen.

Nem is akarok rá hasonlítani, de valahol a szívem mélyén rosszul érintettek ezek az üzenetek. Nem is ismernek, mégis úgy féltik tőlem Charles-t, mintha én lennék a világ legborzasztóbb embere.

- Valóban nem! - horkant fel.
- Kösz! - nevettem.
- Jaj, nem úgy értem! Ég és föld vagytok! Te sokkal... - gondolkodott el. - szabadabb vagy.
- Ja, annyira szabad, hogy még tető sem lenne a fejem felett, ha te nem lennél. - húztam a számat. - Az aztán a szabadság!
- Nem úgy értem. Tudod, te sokkal bátrabban mersz önmagad lenni, mint ő. Neki fontos, hogy mit látnak a követőink. Meg veled én is szabadabbnak érzem magam. Neki folyamatosan meg akarok felelni, melletted meg csak simán elég, ha Charles maradok. Ő mindig többet vár tőlem. - mondta, majd elfordult.
- Persze. - horkantam fel. - Többet a tökéletesnél! - jött ki véletlenül a számon és hirtelen megijedtem, hogy ez így, gátak nélkül kijött.
- Mi? Nem hallottam. - fordult meg, mire megnyugodtam.
- Semmi. - legyintettem.