Mi vagyunk az éjszaka - Charles Leclerc ✔️

25

2 hónappal később

Nagy nap a mai! - gondoltam, miközben a Maranello-i pálya aszfaltcsíkjának rázókövein sétálgattam. Előttem pedig Ethan és Teresa siettek a garázsok felé.

Végre teljesen elkészültek a motorok a mérnökök segítségével és ma teszteljük őket Carlos-szal és Charles-szal, hogy talán már a következő szezonban be is szerelhessük az autóba őket.

Hazudhatnék, de ez a két hónap nagyon nehéz volt. Nagyon sokat kellett kommunikálnunk és Charles-szal együtt dolgozni nehezebb volt, mint amire számítottam.

Folyamatos közöttünk a feszültség és nem tudjuk elfogadni, ha a másik valamit javasol. Érzem, hogy teljesen gyerekesen állunk a másikhoz és ez megkeseríti a mindennapjainkat a gyárban.

Hiába ez a sok düh és kellemetlenség, az a legfrusztrálóbb az egészben, hogy egy fikarcnyit sem változott az, amit érzek iránta.

Egyszerűen, ha ránézek teljesen más érzéseket vált ki belőlem, mint akárki más. Szeretem anyát és Ethan-éket is, de Charles iránt ez valami sokkal mélyebb és zsigeribb érzés, amit semmi sem tud elnyomni.

De fogalmam sincs, hogy hogyan lehet valakit ennyire szeretni, akit nem szabadna.

Miért ennyire más ő számomra?

Gondoltam arra, hogy talán azért, mert csak benne láttam annak idején a menedéket és ő segített ki a bajból. Igazából nem is őt szeretem, hanem a tetteit.

De rá kellett jönnöm, hogy ez sem lehet igaz, mert egy olyannak nem is hagytam volna, hogy segítsen, aki közömbös számomra. Akkoriban annyira gyűlöltem mindent és mindenkit, beleértve magamat is, hogy rémisztő volt őt másképp látni. Ő volt az egytelen, aki nem kizárólag negatív érzelmeket váltott ki belőlem.

Valójában menedék is volt számomra, de nem csak az. Nem érdekelt akkor semmi, igazából saját magam sem. Ő volt az egyetlen kivétel. Érdekelt a véleménye, a gondolatai, a tanácsai. Csak miatta nem akartam hibázni.

Összességében annyira beleszőtte magát az életembe, hogy ezt kigobozni, jelenleg lehetetlen számomra, akármennyire is harcolok.

Hamarosan elérkeztünk a garázsokhoz és megpillantottam a két, hibamentesre polírozott, vörösen csillogó Ferrari-t, rajtuk a két pilóta összetéveszthetetlen rajtszámával.

Szétszedve már láttam őket, de így egyben, indulásra készen még sosem. Csodálatos volt látni, hogy mennyire erőteljes gépek ezek. Egy pillanatra meg is szeppentem, hogy ezeket a tökéletes járműveket most az én munkám eredménye fogja hajtani. De igyekeztem nem kimutatni a gyermeki lelkesedésem, így haladtam is tovább az én munkaterületem felé.

- Matt! - szóltam az egyik szerelőnek, akivel nagyon jó viszonyt ápolok. - Ez a két motor selejetes. - mutattam a kettő mintapéldányra. - Ez a kettő a kész verzió. - böktem a másik kettőre.

Közben kaptam Ethan-től egy hívást, így mennem is kellett tovább és nem tudtam segíteni Matt-nek a beszereléssel.

A délelőtt nagyrésze rohangálással telt és igyekeztünk mindent előkészíteni a tesztekre. Közben láttuk, hogy a média is megjelent a kerítésen kívül, így nekem a lehető legjobban el kellett rejtőzzek a kellemetlen kérdések elől.

Már tudja a közönség, hogy itt dolgozom, mert kísértem már el a csapatot futamra, de mindig kerüljük, hogy beszélnem kelljen az újságírókkal. Nagy kockázat vagyok hírverés szempontjából a csapatnak, de örülök, hogy ennek ellenére látják bennem a potenciált és esélyt adnak.