Mi vagyunk az éjszaka - Charles Leclerc ✔️

14

Azt hitte, hogy nem, de én hallottam. Szavai élesen hatoltak a fülembe.

- Kinek? - kérdeztem mostmár halkan.

Hallottam, hogy kint még a levegő is megállt.

- Charlotte-nak. Anyának. - kezdte el sorolni. - A csapatnak. A testvéreimnek. A barátaimnak. A szurkolóimnak. - mondta, majd elhallgatott.

Lassan kinyitottam az ajtót és láttam, hogy az ágy szélén ül, háttal nekem és erősen koncentrál kifelé, az ablakon túlra.

- Neked. - folytatta és azt éreztem, hogy a szívem már nem is tudna hevesebben verni. - És... - mondta és elcsuklott egy pillanatra a hangja, amit azonnal korrigált. - És Apának és Jules-nak sem. - hajtotta le a fejét.

Odasétáltam mellé és lágyan megérintettem a vállát, mire a láttam, hogy a karján felállt az összes szőrszál.

- Sajnálom, én nem akartam így belegázolni ebbe a dologba. Tedd, amit jónak látsz holnap! - mondtam szinte suttogva. - Tudom és neked is tudnod kell, hogy ezek az emberek büszkék rád! Ezt ne felejtsd el soha, bármi is történjen! - mondtam.

Szavaim hallatán bólogatni kezdett. És felnézett rám.

- Tudom. De szeretnék rászolgálni a büszkeségükre. Én jó ember akarok lenni, Daisy! Akarom, hogy apáék azt érezzék onnan fentről, hogy megérte-e nekik ennyit dolgozni értem. - már majdnem suttogott ő is.

- Nem tudom, hogy milyen eredményeid lesznek a jövőben, Charles. - ültem le mellé. - Nem tudom, hogy világbajnok leszel-e vagy nem. De azt tudom, hogy te vagy... - mondtam, majd megálltam egy pillanatra.

Remegni kezdtek a kezeim, mert ilyen őszinte és valóságos pillanatot olyan régen éltem már át. Combjaim alá dugtam a kezeimet, hogy ne lássa, hogy hogyan érint most engem ez a beszélgetés. Annyira féltem kimondani ezeket a szavakat.

- Te vagy a legjobb ember, akivel valaha találkoztam. Mindenki otthagyott volna az utcán, de te lehetőséget adtál nekem. Ahogy a többi emberrel bánsz, az valami olyan csodás, amit nem látni sokszor. Annyira tiszta lelked van, hogy ilyet eddig nem is láttam. - mondtam és láttam arcán a mély ledöbbenés és boldogság váltakozó szikráit. - Nem tudom, hogy mi lesz veled, de tudom, hogy ők ott fent, nem is lehetnének ennél büszkébbek.

Fejét egy pillanatra elfordította, mert igyekezett erősnek tűnni és nem megtörni előttem, de láttam, hogy ez most nagyon mélyre ment neki.

Végül rám nézett és láttam rajta a tétovázást, hogy most közelebb jöjjön-e vagy maradjon. Végül a számomra sokkal megnyugtatóbb és a jobb döntést hozta. Maradt.

- Köszönöm, Daisy! Fogalmad sincs, hogy ez most mennyit jelentett. Hálás vagyok érte, hogy ismerlek! - mondta, mire vörössé vált arcom, így felpattantam és az ablakhoz sétáltam.

Charles is szépen lassan elindult. Bement a fürdőbe és pár pillanat után hallattam, hogy tusolni kezdett.

Talán ő is érezte azt, amit én. Túl sok érzelem volt most ebben a fülledt szobában. Voltak megszokottak, de volt olyan is, amit nem éreztem még sosem és nagyon nem is szeretnék.

Bekaptam a legerősebb altatóim és gyorsan az ágyba feküdtem. Igyekeztem minden porcikámmal azon lenni, hogy elaludjak, mire kiér a fürdésből. Végül gyanítom, hogy sikerült, mert nem emlékszem rá, hogy mikor ért ki.

Reggel, vagyis már délután ébredtem fel, tompa fejfájással, Megint észre sem vettem, hogy mikor ment el Charles.

Gyorsan bekapcsoltam a tv-t és már az időmérő felvezetőműsora ment. A kezdésig pedig rákerestem a 3. szabadedzés végeredményére, ahol Charles nagyon gyengén teljesített a leírtak alapján. A mezőny második felében végzett, mert rengeteg hibát követett el. Remélem nem érintette meg ez túlságosan, mert biztos nagyon jól tudja, hogy egy ilyen szabadedzés eredménye nem fontos.