Live Love (Befejezett)

Első találkozás

Kazu szemszöge

A nevem Hosizora Kazu, és napok óta letargikus vagyok. Azaz ez így nem teljesen igaz, mert nem bámulok a semmibe órák hosszat, hogy aztán belefulladjak a depresszióba. Ó, az távol áll tőlem mint Makó Jeruzsálemtől! Igenis feszít bennem a tenni akarás, hogy végre megkönnyebbülhessen a lelkem, csupán a megoldás rejtőzik láthatatlanul valahol. Sajnos elég jól elbújt. Egyelőre mindössze arra voltam képes, hogy átgondoljam az életem.

Tudom, boldognak kéne lennem, könnyeden szórakozni, hiszen gimnazista lennék vagy mi, ráadásul három hét és betöltöm a 18. születésnapom. Elvégre ki ne örülne, ha egy évet öregedhet?Hm? Együtt ünnepeltek a haverokkal, te vagy a középpontban, néhányan megajándékoznak, vagy éppen mint egy királyt a kezükön hordoznak.. Na jó, ez tavalyi sztori, de tényleg megtörtént! A két legjobb barátom trónt alkotva a karjaikkal vitt végig az egész házon, míg a nyakukba kapaszkodtam. Tréfás mutatványt adtunk elő részegen... Még jó, hogy a szüleim is voltak fiatalok, és időben elhagyták a házat ezen a kivételes napon.

Elterveztem már akkor, hogy ugyanúgy meghívok magunkhoz mindenkit, ha betöltöm végre a kort, néha ki kell rúgni a hámból! De közben felütötte a fejét egy kis baj. Mostanság valami nem stimmel velem. Nehéz megfogalmazni mi lehet, mert valójában semmi sem biztos. Össze kéne raknom fejben. Ah, mindent egybevéve kissé elegem van a nőkből, és egy bulin tuti megtalálnának. Kizárt, hogy menekülhessek. Szóval még nem tudom mi lesz. Szeretnék olyan lenni mint a legtöbben, de valahogy közömbös érzéseim vannak a lányok iránt. Valami nem klappol. Azt hiszem eddig egyedül azért találkozgattam velük, mert az én koromban néha az emberek ezt csinálják, de...

- Még mindig korán van, képtelen vagyok felfogni amit a tanár mond – terült el kényelmesen a padon barátom – Viszont neked tegnap jó estéd lehetett, igaz Kazu? – bökött meg vaskos ujjaival az asztal felett Akashi, hogy rá figyeljek – Szüntelenül ábrándozol, unalmasan csendes vagy. Milyen volt a lány akit hazavittél? – húzogatta szemöldökét – Felszedtél valakit mi?

Már a feltételezéstől sóhajtva tiltakoztam, lehetetlen, hogy ilyen történjen egy szokásos hétköznapon! Meg ki tudja, lenne-e bármi értelme, monjuk ezt nem tettem hozzá...tényleg nem tudom mit csináljak a gondolataimmal, csak úgy pörögnek, és az első barátnőm óta egyre rosszabb a helyzet.

- Mi van Kaede, te nem akarsz becsatlakozni a beszélgetésbe? – Sutyorgott az előttünk ülőnek.

Osztálytársunk a táblánál lévő férfira sandítva morgott vissza bajsza alatt. – Ti egymás mellett vagytok, könnyen beszélsz!

Akashi szórakozottan, ám váratlanul előre rúgott a széke lábára, hogy miközben engem korhol Kaedét se hagyja nyugton. – Komolyan Kazu, egyre ritkábban jössz ki velünk szünetekben, bármi miatt stresszelsz nem ér ennyit.

- Mmmm..- Igaza lenne? Hülyeségeken rágódok? – Azt hiszem meleg vagyok. – Böktem ki minden előzetes nélkül tárgyalásra bocsájtva az ügyet mielőtt túlgondolom a dolgot. Eleget sanyargatom magam anélkül is, hogy még amiatt aggódjak ők mit fognak szólni. Erre varrjon gombot, ha már olyan nagy a szája. – Mit gondoltok?

- Tessék? – Kaede egyből kinevetett, mintha valami fergeteges viccet meséltem volna, s aztán mosolyogva rám meredt. Olyan magason voltak a szemöldökei, már-már azt hittem a szeme is kiesik, ám esélye sem volt folytatni.

- Kérem, a jókedvet hagyják termen kívül. – Kacagó barátunknak köszönhetően mindhárman kaptunk bőven a tanár lenéző tekintetéből, de miért pont most kellett beleszólnia?