Live Love (Befejezett)

Tizenhat

Kazu szemszöge

- Micsoda hasonlóság! – Sota halkan a levegőbe motyogta ezt a pár szót, ám a bátyámra ugyancsak annyira igaz volt megállapítása mint rám. Másképp, mégis hasonlítottunk. Fura kimondani, érezni meg annál rosszabb, hogy íziben két vetélytársam akadt a családban. 

– Gyere Sota mossunk kezet. - Azt gondoltam ha itt lesz velem kevésbé akarnak majd megzabolázni, odáig nem jutottam, hogy más szempontból is alakulhat kellemetlenül a dolog. Rettenetes a bizonytalanság érzése, és talán ez tesz ennyire ragaszkodóvá. Mi van ha valamelyiküket szórakoztatóbbnak találja, aztán rájön, hogy nem szeretne egy embernél azaz nálam leragadni? Feszült vagyok ha erre gondolok, és persze őrülten féltékeny.

A fürdő rögtön a nappaliból nyílt, sokat mennünk se kellett, már zárhattam magunkra az ajtót. A srác meglepve nézett rám a zár kattanására, de nem aggódta túl, hiszen a langyos víz alá rakta kezeit. Tudta, hogy baj van, gyanakvóan nézett, ám hagyott kibontakozni.

- Megbámultad az apámat!

- Mi? – kapta fel a fejét a kézmosó feletti tükörre melyből jól láthatott – Tudod jól, hogy nem igaz! Azt néztem mennyire hasonlítotok rá. Jó, Hikarunál kicsit megtévesztő a festett haja, de így, hogy mindhárman előttem álltatok tisztán látszott. Talán az orrotok egyezik a legjobban apukátokéval, bár nem volt sok időm rendesen megnézni.

Csendben emésztgettem a szavait, míg az akasztót megszabadítottam a törülközőtől, és a kezébe nyomva helyet cseréltünk. Tudom, hogy gyerekesen viselkedek, de nehéz a közelében józanul gondolkodni. – Apámnak összeér a szemöldöke, és kétszer akkora füle van mint nekem. Hikaru meg..nos, neki büdös a lába. Az egyetlen akit látnod kell itt van. – Igyekeztem felvenni vele a szemkontaktust, és azon morfondíroztam, hogy végig kell-e mutatnom magamon, de mivel bezártam az ajtót, másra lehetősége se lenne gondolni. – Az a kettő hamisítvány. Jól jegyezd meg!

Erre válasz nélkül hátat fordított. Először csupán a vállait láttam meg, aztán az egész teste rázkódni kezdett. Elé léptem, hogy megnézzem jól van-e, és ekkor röhögött fel hangosan is, tenyereivel eltakarva az arcát. A számat elhúzva sétáltam vissza a csaphoz, hogy elzárjam. Soha nem kedveltem ennyire senkit, hogy a családomtól féltsem. Ez a valaki meg mindjárt itt hal meg, hogy kiröhöghessen. – Ne nevess!

- Neh- hehe-ne haragudj! – Szorította immár a hasához a karját.

Az ajkaimat harapdálva ültem le az asztalhoz, kezdtem megbánni, hogy eljöttünk ahelyett, hogy kettesben töltöttük volna  napot. Azt éreztem több idő kellene, mert megőrülök attól, hogy itt van, ellenben nem érhetek hozzá amikor én szeretnék. A szüleim nem prűdek, vagy elmaradott begyöpösödött agyúak, azonban az eljegyzéses dolog után esélyes, hogy valami hülye viccnek fognák fel a szerelmem. 

- Remélem ízleni fog az étel Sota. A fiúk kedvenceit csináltam. Kóstold csak meg. – Anya mindig úgy állt a barátaimhoz, mintha a saját gyerekei lennének, és a saját elveihez híven tömte őket. Megkönnyebbültem, hogy Sotával sem bánt másként. Szülőm irányította ilyenkor a beszélgetést, hogy jobban a körmömre nézzen, és mivel teljesen ismeretlenül toppant be, még izgatottabbá vált.

- Hmm, igen ez tényleg nagyon jó. – Sota teliszájjal kedveskedett, és olyan aranyos volt mint egy mókus, ahogy megteltek a kis pofazacskói.

- Anya, majd leírod, hogy kell ezt elkészíteni? – Ugyan messze vagyok egy chef-től, de meg fogom csinálni, ha tényleg ennyire finomnak találja.