Live Love (Befejezett)

Második csók

Kazu szemszöge

"- Hogy mondod? – Rideg tekintete egyből fejbevágott.

- Nem, rosszul fogalmaztam! – Woah, enyhén szólva is félreérthető voltam.

- Ennyire könnyűvérűnek nézek ki? Ha? Csak mert meleg vagyok bárkivel lefekszem? Így gondolod? – Csapott az asztalra dühében, s habitusa baljósan kecsegtetett.

Anyám, mibe keveredtem.."

- Nem, ez nem az amit..- ah, meg kellene magyaráznom mielőtt jobban beletaposok a lelkébe – Ne haragudj, abszolút nem volt bennem hátsószándék, sem rosszindulat. – ráztam meg a fejem – Bevallom, izgatottabb lettem a kelleténél, hogy esetleg te segíthetsz átlendülni a problémáimon, ezért érthettél félre, őszintén sajnálom. – Ennyi, nem akarom jobban felzaklatni, mert egyedül magamra gondoltam. Biztos neki is kellemetlen, nem tehetem ezt vele. Halkan kifújtam a tüdőmben ragadt levegőt, jobbnak láttam befejezni, hogy beérjek a következő órámra. – Mindenesetre senkinek sem mondom el ami ma itt történt. Remélem hiszel nekem. – Biccentettem búcsúzásként, és óvatosan kikerültem meghökkent lényét, hogy elhagyjam a helyiséget. Örültem, hogy elenged, kissé félelmetes lett a végére. De nem csak ő, ez az egész délelőtt. Résnyire nyílt is az ajtó, ahogy lenyomtam a kilincset, csakhogy Sota a falapra tenyerelve mögém került, és visszalökte azt a helyére. Hirtelen ledermedve, óvatosan fordítottam irányába fejem a vállam felett, s kelletlenül vártam mit szeretne.

- A kezdetek ellenére elég rendes srác vagy, ergo benne vagyok.

Leesett az állam, ugyanakkor egy szikla gurult arrébb a szívemről szavaira, már azt hittem verekedni fogunk, azonban elnézte a baklövésem. Végre félelem nélkül, teljes testtel meg mertem fordulni, de alig tettem egyik lábam a másik mellé festői ajkai máris az enyémhez tapadtak. Mh, már megint ez az érzés..ez ez már abnormális! A testemben lévő áramlás bizarr, mégis meglepően kellemes, egyszerűen hihetetlen olyan gyengéden simogatják a számat puha párnácskái. Az élményt, hogy a nyelve az enyémet keresi, csak a tarkómon pihentetett meleg tenyere fokozta jobban, s bár kevésbé hosszú a hajam mint neki, mégis bele tudott kapaszkodni. Érdes nyelve hevesen siklott a számban, hogy ugyanazokat a köröket megjárva felpaprikázhasson. Kár lenne tagadni, valahol tetszett, ám gyorsnak találtam az egészet, főleg, hogy az iskolában voltunk. Kezeim a mellkasára vándoroltak, hogy eltoljam, s ebben a helyzetben rendkívül szokatlan volt, hogy nincsenek mellei. A tudat egy halk sóhajtás kíséretében végigfutott gerincemen, és a remegés, amit kiváltott újabb ijedtséget okozott, ám mire realizáltam ezt a mámoros érzést már el is engedett.

- Olyan aranyos vagy mint egy reszketeg állatka. – Csípett bele az arcomba, mint szegény megboldogult nagyapám.

Nyilván nem tetszett, amit mond, azonban ki kell tapasztalnunk egymás személyiségét és a szokásait is ha belevágunk egy kapcsolatba. Vagy legalábbis megpróbáljuk. Félre kellett tennem a dühömet. – De nem vagyok az, és ne hasonlíts, kérlek semmilyen kisállathoz.

- Jól van, ne legyél morcos, csak édes vagy ahogy itt reszketsz. Részben az én hibám is, hogy félreértettük egymást. – Tette keresztbe karjait mellkasa előtt. – Az ajánlatom, hogy legyünk barátok extrákkal. Mindketten jobban járunk, mint az egyéjszakásokkal. Az már egyáltalán nem szokásom.

Homlokom ráncba futott szavaira, torkom elszorult és mintha zabszem lenne a seggemben úgy megfeszültem. – Extrákkal? – Alapvetően rengeteg kérdés felmerült bennem, én azt hittem többet hozunk ki ebből, de fürgén arcélemre fogva, mutatóujjával végigsimított a számon.