Live Love (Befejezett)

Huszonegy

Kazu szemszöge

"- Jó, jól vagyok, menni fog nélkületek! – Hadonászva hessegettem el magamtól őket és meglepő módon tényleg felálltam. – Hah, látjátok? Tudok én ha akarok! - Persze nyilván az első lépésemnél egyszerre fogtak meg, nehogy sikerüljön lefejelnem a padlót, vagy ne üljek seggre, aztán Sotára néztem. – Megengedem, hogy segítsetek, és befogom, csak egy kérdés. – Akadt a nyelvem, viszont még mindig derengett, hogy tisztázni akartam valamit.

- Hm?

- Leszel a férjem?"

- Kazu, kazu kelj fel! – szántott végig az arcomon két cirógató ujj – Reggel van, lassan indulnunk kell. – még nem tudtam kinyitni a szemem, és ez a hang ahelyett, hogy segítene az ébredésben, kellemesen elringat, megnyugtat. Miért akarja, hogy felkeljek, mikor olyan puha és kényelmes a fekhelyem. Az ágynemű aromájáról nem is beszélve. Ráadásul ma már dolgozni se kell. – Elmegyek zuhanyozni, térj magadhoz, mire visszaérek! – Parancsolgatott, ám nem tudtam komolyan venni ilyen lágy érintés után. Főleg, hogy az illata ami körbe lengett kábító volt. Friss, mégis fűszeres, olyan mely ha nem figyelsz és bekúszik az orrodba, lezsibbasztja az elmédet a béke édes illúziójával kecsegtetve. Fantasztikus, ami egyből jókedvet varázsol, hiába hasad szét a fejem. A francba!

Morogva tapogattam a lepedőt magam mellett, bár nem tudom mire számítottam, mert a keresett test azt mondta a fürdőbe megy. Határozottan jobban örültem volna csókoknak az ébredéskor, de az ellen se tiltakoztam volna, ha más elfoglaltságot talál a szája...talán még a fejfájásom se lenne ennyire kínzó. – Ah! – nyöszörögve nyitottam ki a szemem, és a vajszínű bútor elárulta, hogy valóban jó helyen vagyok. Sota lakását beborította a fényáradat, ami melegséggel töltene el, ha a hirtelen világosság nem esne rosszul az íriszeimnek. Dereng, hogy este véletlenül kicsit többet ittam, de egyelőre homályos a kép, hogy kötöttünk itt ki. Mindenesetre mosolyt csal az arcomra, olyan kedvesen ébresztgetett öt perce. Vagy húsz? Nem tudom, elveszett az időérzékem. Hunyorogva ültem fel, hogy kikeljek az ágyból egy fájdalomcsillapító reményében, és megindultam a konyha felé, de a díványon ott ült ő, háttal nekem, hanyagul lógó törülközővel a fején a telefonját nyomkodta. Teljesen elmerült benne, ezért még csak settenkednem se kellett. Vállát átkarolva hajoltam közelebb a füléhez, hogy kedvesen suttogjak neki. – Miért keltél ilyen korán szépség? – Hajoltam közelebb, és a törülközőt félre húzva egy puszit adtam az arcára.

- Ó, - fordult felém rebegtetve a pilláit, s ledermedtem – kösz, jólesik a törődés öcsi – csípett az arcomba – de remélem nem haragszol meg ha azt mondom nekem ez nem fog menni.

Hátrahőkölve dörzsöltem meg a szemeim hátha pusztán a káprázat játszik velem, vagy a másnaposság, ám nem változott át. – Te mit keresel itt?

- Naaa, az előbb még olyan édes voltál. – Csóválta meg a fejét Hikaru, de nem válaszolt a kérdésemre.

- Jöhet mindenkinek egy kávé? – Dugta elő az orrát a fürdőből Sota és élből a konyha felé vette az irányt ránk sem hederítve, ezért utána siettem.

- Te is láttad?

- Én zöldteát kérek, ha nem baj. – Lépett a nyomomba Hikaru.

- Akkor teát kapsz. – rakta fel a vízforralót a házigazda – Mit kellett volna látnom?

Kezdeti megdöbbenésem zavarodottságba fordult át. – Azt hiszem még mindig álmodom. – Pofozgattam magam.

- Ne bántsd az arcod, mindjárt kész a kávé, az majd felébreszt.