Live Love (Befejezett)

Huszonhat

Köszönöm a csillagokat az előző részhez is, és bocsánat a mostani csúszás miatt! 😘

Kazu szemszöge

A gitáros srác színvonalas bulit nyomott le. Kevésbé figyeltem rá, mint a mellettem lévő chipset falatozóra, de akkor is láthattam, sőt hallottam az ujjongást, amit a közönségéből és Sotából kiváltott. Tudom, vissza kell fognom magam mellette, mert néha a nyulak nincsenek ennyire egymásra izgulva mint én rá. Próbálok az önfegyelem mintapéldányává válni, elvégre én akartam, hogy többről szóljon a kapcsolatunk, de ajh... A hideg futkosott a hátamon forró ajkaitól. Annyira jólesett a gondoskodása mellyel becézgette az enyémeket. Ha költőien akarnám megfogalmazni, az alábbi mondattal megoldhatnám. 

Miatta tudom milyen amikor a szürke napod feltöltődik színekkel, és az addig fakó részek melengető fényt kapnak.

Mindenesetre nem engedhettem, hogy miattam ő is meggondolatlanná váljon. Erőnek erejével az asztalon tartottam a kezem és csupán a szemem sarkából néztem Sotát, hogyha éppen nem poénkodtunk, vagy nevettünk túlüvöltve a zenét. A színpadon álló sráchoz körülbelül a felénél becsatlakozott egy komplett zenekar, mivel az emelvényen minden megvolt hozzá, azonban a hangjával egyedül vitte az estét. Tényleg jó előadó. A videók korábban megmutatták a tehetségét, de élőben egészen más. Felborzolta a kedélyeket, engem mégis valami különleges nyugodtság fogott el, amióta kimondhattam mindent ami a szívemet nyomta. Ráadásul Sota reakciója kellemes mámorba ringatta a lelkem. A megbeszéltek után úgy éreztem az életem helyre állt, teljesen ellazultam, és talán évek óta először igazán boldog voltam, nem hiányzott semmi. Kétségkívül hozzá segített a meleg alkohol amit fogyasztottunk, kiverte a fejemből, a testvéremet és az előttünk álló akadályokat. De nem voltam berúgva, csak tartottam a szintet, szóval Sota társaságának tudtam be ezt a hatást. Sokszor megbabonáz a létezésével és megajándékoz minden egyes mosolyával, de kissé fájó, hogy hány évet vesztegettünk el, mert ugye nem volt ez mindig így. A tisztázatlan félelmeink miatt bántottuk egymást. Szégyen vagy sem, visszatértemkor is a szívem a bizalmatlanságtól rettegett. Attól tartva, hogy a múlt emléke széthasítja a jelent, és ugyanúgy szenvedni fogunk, ám láss csodát a helyzet másképp alakult. Felnőttünk a kapcsolatunkhoz.

A múlton merengve bámultam ki a fejemből, csupán arra figyeltem fel, hogy az ülőpárna megrezdül alattam, s egy árny suhan el a szemem előtt. Sota úgy pattant fel a kanapéról mintha az élete múlt volna rajta és futott. Hogy hova azt hirtelen nem tudtam megmondani, ezért elképedve bámultam utána. Üldözni biztos nem üldözték, mert ahogy átrobogott mindenen a tömeg nem zárt össze mögötte, kiszúrtam volna. Már majdnem elért a kijárathoz, amikor az ottani bárpult tetején megláttam a gitárost. Ő viszont a kis démont vette észre, aki éppen utat tört hozzá. A tarkójára simítva ugrott be a dolgozók közé, és rohant át a másik oldalra, hogy meglógva újra a színpad felé vegye az irányt. Sota sem volt rest felugrani a bárpultra ahogy odaért, akár a legnagyobb hős az akciójelenetekben. Azért neki láthatóan nehezebben ment ez a fajta akrobatikus mozdulat. Nagyjából öt percig kapálózott mire az egyik csapos megsajnálta és az állását kockáztatva felsegítette. Nos, addigra bőven elkésett. Fejét rázva realizálta, hogy a gitáros már ismét beljebb verekedte magát a tömegben, így rögtön le is ugrott, hogy visszasétáljon az asztalunkhoz. Valószínűleg emiatt nem csípték nyakon a biztonságiak. Ramazurit egyébként sem csinált, tehát szabadon, kissé fújtatva tért vissza hozzám.

-Ez-ez mi volt? – Céloztam arra az energiára amivel az énekes után vetette magát. Kis híján lealázta a fanatikus rajongókat.

- Nem láttad? – forgatta meg a szemeit – az emberünk el kezdett rohanni a kijárat fele, én meg utána nehogy meglógjon.