Live Love (Befejezett)

Nyolc - A félreértés

Kazu szemszöge

A járdán végig unottan szedtem a lábaim, siettem a közértbe, hogy leszállítsam az oly fontos szívószálakat, miközben azon morogtam, hogy miért pont én vagyok ugráltatva. A boltos lány ugyan mosolyogva nézett rám, hiszen nyilván tudta ki vagyok, rendszeresen tőlem rendelte a kávéját, de ettől még nem volt jobb a kedvem. Főleg miután zavartan flörtölni próbált. Feltette vele az i-re a pontot, mert ha bármi másra szükségem lenne szívesen segít...na neem, egy életre elég volt a nőkből. Észrevettem, hogy kifejezett figyelmet kapok, mindig észreveszem, de szokásomhoz híven most is kedvesen koptattam le. 

A bevásárlás után megkönnyebbülten léptem ki a hosszú sétálóutcára visszafele somfordálva, aminek a végében ott volt a kávézó. Nem figyeltem másra csupán Sota várakozó alakjára. Olyan csodálatos. A többi ember elmosódik mellette, jelentéktelennek tűnnek, mint ahogy az üzletek, a madárcsicsergés és minden más. Pont emiatt szomorú, hogy nem igazodok ki rajta. Egyszerre kedves és ellenszenves velem, s hiába erősködök olykor, hogy ennél jobban ismerem, mert bizony működik köztünk az a kémia, mégis elég sűrűn megingat a hitemben. Legalább ez az érzés ismerős régről. Ennek ellenére valami láthatatlan erő mindig vadul húzna utána, hogy soha se kelljen elválnom a gyönyörű szemeiben lévő félszeg csillogástól, és kicsit fáj, hogy még annyira sem enged közel magához, mint akkoriban. Ezért tétovázok pár napja.

Néha elgondolkodok mi lett volna ha... Hiszen ő volt az a srác aki megfogva a kezem kitárta előttem a világot, s bemutatta az érzékien gyötrő szerelmet, mire én hülye a kételyeim miatt megijedtem. Rettegtem a visszautasítástól. Attól, hogy akit én megismertem benne, annak a személynek nem vagyok egy szerethető ember. Bolond kölyökként életemben először hagytam, hogy túlnőjenek rajtam a félelmeim. Pedig én csak vele voltam jó, egyedül miatta! A legelső momentumban elrabolta a szívem, ám ha nem ő viszi el, hát én adtam volna neki önként és dalolva. Lehet itt követtem el a hibát, mert a lelkemet éppúgy felajánlhattam volna mellé, akkor talán engem választ, ugyanis a démonok köztudottan azzal táplálkoznak..elcsesztem.

Amióta elmondtam, hogy tudok a hobbijáról – már ha nevezhetjük így azokat a kéjes perceket – nem csak, hogy távolságtartóbb, de a netről is eltűnt. Ilyenkor utálom azt a mocskos nagy számat, na meg, hogy időnként gondolkodás nélkül cselekszem. Nem tudom mi járt a fejemben. Egyszerűen csak el akartam mondani neki, hogy tudom. Persze bevallom, átvillant egy pillanatra az agyamon, hogy megzsaroljam, de odáig azért mégse mentem volna el. Bár a helyzetemben lényegtelen, mert nem titkolja. Kifejezetten örülök, hogy nem ezzel kezdtem a beszélgetésünket, sosem bírnám elviselni, ha undorral nézne rám. Így is valószívűnek tartom, hogy ezzel visszább vetettem a kialakuló kapcsolatunk, fogalmam sincs, hogy kéne most közelednem hozzá, de ha óvatosabb leszek, talán felenged. Már mindenbe kapaszkodom. Például jelenleg az ad egy kis reményt, hogy nem a szokásos helyén dohányzik, hanem kint az üzlettel szemben, mintha engem várna. Vagy tényleg ennyire fontos az a szívószál? Hajj, egyre nyomasztóbb ez a macska-egér játék. Nagy súlya van, és én nem tervezem elrontani, nem szeretném feladni, mert kell nekem! Egy életre magaménak akarom, és csak szidni tudom magam, hogy egykor olyan könnyen, harc nélkül itt hagytam.

Gondolataimba merülve a földre szegeztem tekintetem. Muszáj volt lenyugtatni szüntelenül háborgó pulzusom mielőtt közelebb érek hozzá, de egy fájdalmas szorítást éreztem a karomon. Majdnem elestem a lábaimban, felfogni se volt időm a történteket, miközben falnak csapódott a fejem. A kellemetlen érzésre szemeim automatikusan csukódtak le szorosan, míg a fájdalom átcikázott testemen.