Live Love (Befejezett)

Három, ne légy a párom (+18)

Kazu szemszöge

"Egyre inkább megszilárdulni látszó akaratom határozottabbá tette lépéseim a négy emeletes téglaház felé, ahol Sota lakott,hogy az első emeleti kis lakásban kiönthessem a szívem neki. Azonban mikor megláttam őt a lépcsőház előtt megtorpantam. Ökölbe préselt kézzel csikorgattam a fogam, jó, hogy szájzárat nem kaptam annyira összeszorítottam ajkaim, s még a sarkon az egyik fa árnyékába vetődtem. Hogy miért? Mert ott, a szemem láttára enyelgett egy hollófekete hajú sráccal, pedig tudta, hogy jövök..Persze már ha így mondják amikor valakivel pironkodva nevetgél az ember kisfiús zavarral az arcán.."

Ajkaimat harapdálva füleltem, hogy miről beszélhetnek, ám a távolság ami valamilyen formában a segítségemre volt, ebben pont hátráltatott. Menten felidegesített. A tudattalanság, vagy tehetetlenség nem tudom, de nem akartam odamenni, ezért egyhelyben toporogva vártam pár nehéz, hosszú percet amíg abbahagyják és Sota bemegy a kapun. A magas feketehajú bájgúnár még intett neki, bár véleményem szerint ezt ő már nem láthatta.

Mint tavasszal az áradat úgy indultak meg kusza gondolataim, ahogy én is mikor tiszta lett a terep. Az első az volt, hogy én őt váltom. Viszont annyira rosszulesett az érzés, hogy inkább elhessegettem. A második sem volt jobb, mindenesetre segített dűlőre jutni, mert nincs kedvem azon agyalni, hogy Sota mikor kivel merre meddig ment el. Vagy, hogy rajtam kívül hányan lehetnek még. Velem sosem viselkedett így, pedig úgy szint szeretők vagyunk. Jogom ettől függetlenül nincs kiakadni, egy senki vagyok az életében, ennek ellenére rosszulesik. Féltékeny lennék? Á, az kizárt, de mégis kell egy indok ami felhatalmaz, hogy így kiforduljak magamból, és feszültebb legyek. Hiszen az vagyok a francba is!

Az agyam válaszokat keresve tekergette az összefutó szálakat. Az átkozott rivális srác miatt először azt hittem, még többet is látok a dolgokba mint kéne, de aztán...sajnos a saját viselkedésem adta kezemre a bizonyítékokat.

A vérem rögvest azért forrt, amiért csakugyan beazonosíthattam a féltékenység szörnyetegét, mely szeretetteljesen ölelt át, hogy végre látjuk egymást. Karöltve járt Sotával, aki izgató démonhoz méltón apránként habarított magába. Az emlékek és az érzések szinte lesokkoltak. Ám a mi.. – nem is tudom minek nevezzem ami köztünk van- szóval abban a valamiben amiben vagyunk, a felismerés hirtelen már csak a tömör sötétséget rejtette, mert a színek egy csapásra szertefoszlottak. Fixen nincs jövője. Az egész helyzet bosszantó! Oké, talán némi vörös esetleg hátramaradhatott, hogy hergeljen mint a bikákat..

Úgy ismertem meg Sotát, hogy szinte csak csontokat dobált nekem, maximum csepegtette az információt magáról, számomra mégis befellegzett. Már az első mosolyánál tudhattam volna, vagy legalább amikor megállapodtunk, hogy ez nem pusztán egy ártatlan kutakodás, hogy érdekelnek-e a pasik, ő tetszett meg. Naiv voltam és most fizetek meg érte. Valójában részemről még az idő múlása sem segített, hogy felfogjam ez egyáltalán nem barátság extrákkal, lassan teljesen más lett. Véget kell vetnem ennek amíg az igazi érzéseim ilyen gyengék, mert akármilyen szomorú, de egyoldalúak. Nos igen, az érveim hamar realizálódtak és a vége ugyan az lett, meg akartam szüntetni ezt az egészet köztünk.

Annyira belefeledkeztem az eszmefuttatásomba, hogy már csak akkor rángattam vissza magam a gondolataimból mikor nyílt az ajtó és Sota legyezett előttem a kezével.

- Jól vagy? Köszöntem. – Sétált beljebb, s hangos lépteimből tudhatta, hogy mögötte vagyok, de eszemben sem volt viszonozni az üdvözlést, ugyanis a harag eltüntethetetlenül tombolt bennem. Mindenért őt hibáztattam. - Gyere, ülj le. Vacsizok egyelőre, szóval mesélj. – simított végig karomon miközben helyet foglalt a földön, mert a kanapé előtti dohányzóasztalnál evett.