Live Love (Befejezett)

Tizenöt

Nagyon Boldog Karácsonyt Nektek!!

Bevallom, nekem nem volt annyira felhőtlen, miután nem értem el a sztorikat a watton, meg is ijedtem, hogy letörlődött, és nem hogy folytatni nem tudom, de elveszett minden.. Aztán megoldódott. Szóval jó olvasást!

Kazu szemszöge

„ - Tudod mit kell tenned. – Nyaltam meg ajkaim, hogy ezzel is jelezzem, és szerencsére bejött. Karjaimba simulva ízlelgette a szám, s édes morranásai zene voltak füleimnek. – Elég lesz. – Fogtam le. – Különben holnap nehéz lesz lábra állnod."

- Nagyszájú perverz, inkább aludjunk. – Gurult le rólam az ágy másik felébe, és a monitoron átszűrődő fényben láttam, hogy a plafonon szaladgáló árnyakat lesi.

- Én? – Kuncogtam, ez a kijelentése úgy hangzott, mintha meg kellene cáfolnom, szétszedve őt itt helyben. Észnél kell lennem... - Na jó, tényleg nem vagyok szent, de lásd be, hogy nem egyedül a szám nagy. – Szorítottam össze ajkaim, mert számítottam rá, hogy vicces fejet fog vágni, és megsértődik, dehát olyan szeszélyes, mint manapság az évszakok.

- Éés így tört meg a varázs. Mondanám, ha lett volna. - tényleg szeretnék olvasni a gondolatai között – Aludjunk, essünk túl a holnapon. – Hangosan szusszanva vonta nyakáig a paplant, s hátrébb túrva hosszabb tincseit a párnát szorongatta. Azt se tudom melyik oldala tetszik jobban, akkor is aranyos amikor puffog.

Kikapcsoltam a gépet, hogy az éjjeli szekrényre tehessem. A sötéthez elég hamar hozzá szokott a szemem, csupán a látványához nem tudott, annyira hihetetlen, hogy itt van mellettem. Visszakúsztam hozzá az eredeti helyemre, hátha közelebb jön, azonban nekem kellett gondoskodnom róla, hogy ez megtörténjen. Kapálózott, ó hogyne verte volna a mellkasom, miközben húztam magamra, és érződött, hogy nehezére esik ellazulni. – Héj, kezd fájni. Csak bújjunk össze. – ragadtam meg a kezét – Kérlek.. – Engedtem el, és ő összehúzva magát, pusztán tűrte ezt a pózt mintha büntetném. – Kénytelen vagyok ehhez folyamodni, ha nem akarok megfagyni az éjszaka. Neked a takaró jutott, nekem te. – Szabadkoztam.

- Vidd, a tiéd lehet. Hozok egy pokrócot magamnak. – Tolta rám a pihe-puha paplant, és én elfogadtam egy részét, hogy ne álljon kettőnk közé ahogy eddig, ám nem engedtem felkelni, szorítottam a testét magamhoz, mint egy régóta vágyott ajándékot szokás, mire feladta. – Legyen. -Esett le feje a pólómra, és a szemeim golyóztak, amikor hallottam becsapódni. Végtére egész hamar meggyőztem... Vagy jobban bírom, vagy ő fáradt el a folytonos visszautasításban...

Abszurd, - mosolyodtam el a gondolatra – itt fekszik egy démon a karjaim közt, akinek én akarom a lelkét, és bár folyton hadakozik egyre többször hódol be. Ez bármelyik álomnál szebb. Hogy fogok így elaludni? Lehet nem is akarok. Mélyeket lélegezve illatából próbáltam felfogni teste süllyedését és emelkedését, halk szuszogását, hogy valóban itt van, aztán a saját szívem dobogására lettem figyelmes. Kellemetlenül hangosnak hatott.

- Abbahagynád végre? Képtelenség pihenni, ha mocorogsz. – Nyüglődött.

- Bocsánat, nekem új ez az egész. De ne érts félre, mert nagyon élvezem. – Fecsegtem ki fesztelen vigyorral ajkaimon. A hangomban még én is felfedeztem az izgatottságot, nemhogy ő.