Live Love (Befejezett)

Huszonkilenc

Köszönöm szépen a türelmetek, itt is az új rész! :)

Sota szemszöge

"- Kezdődhet a randink! – Nyújtózkodott nagyot a kocsma bejáratától nem messze, de nehezen hittem a fülemnek.

- Hm? – Most komolyan? Ahelyett, hogy hazamennénk összebújni? Egyedül nekem van szükségem az érintéseire? – Beszedtél valami pörgető szert? Mert máshogy is le lehet vezetni a feles energiát.

A körülöttünk lévő házak falai visszaverték kitörő kacagását, azt hiszem az arcomra volt írva minden. – Nem, de kerek perec megmondom – kulcsolta össze kezeit az enyémekkel ahogy szembefordított magával – a legfontosabb lettél az életemben, és az ágyon kívül is szeretném kimutatni. Azumi mesélte, hogy van egy hely ahova érdemes ellátogatni. Gyerünk! – Engedte el a bal kezem, és mielőtt behúzott volna az egyik taxi hátsó ülésére a krimó előtt, ez alkalommal én állítottam meg. Kinyújtva felé karom beletúrtam tarkóján lévő pihe hajába, hogy megragadva lejjebb vonjam ajkaimhoz a száját egy olyan érzéki csókra amibe belemorogva mart a derekamba, hogy teljesen magához húzzon."

Reméltem, hogy a csókcsatánk segítségemre lesz, meggondolja magát és mehetünk haza, de nem. Kitartóan tuszkolt be a kocsiba, bizonygatva, hogy jó lesz – nos, volt egy-két tippem hol lenne jobb - ám én sem adtam fel. Egyfolytában célozgattam, cirógattam, annyira iparkodtam, hogy már nekem volt kellemetlen, hiszen minden porcikáját birtokolni akartam. De még a kezemre is rácsapott. Nyilván a legrosszabb rémképzeteim jöttek elő az elutasítás miatt, mert visszavonhatatlanul beleszerettem. Nem értettem meg és felettébb dühös lettem rá, hogy ő miért nem ugyanezt érzi. Így duzzogva szálltam ki a járműből a város szívében lévő parknál, ahol egy sötét részen sétáltunk beljebb, és reszketegen hallgattam a baglyok huhogását. Félelmetesnek tűnt, hogy nem működnek a lámpaoszlopok, és ha nem vele lettem volna már rég visszafordulok. Mert egy részt pszichopata is lehet aki ilyen helyre hoz, másrészt minek jönnénk ide éjnek évadján?

A világítás nélküli szakaszon végig készenlétben álltam, hogy a bokorból kiugráló rablókat, vagy gyilkosokat lefegyverezhessem, miközben villámgyorsan szaladtak át a fejemen a gondolatok, hogy minek is vagyunk itt. Nem vagyok egy beszari alak, de hall ezt-azt az ember, jogosan féltettem Kazut, még ha a saját életemmel nem is számolok. Ki tudja mit adott be neki Azumi? Néha annyira naiv tud lenni, feltétel nélkül bízik az idegenekben...

Aztán hirtelen letaglózva álltam meg, ámultan az első érdekes jelenségnél, ami egy fénycsövekből álló szökőkút volt. Kezdett letisztulni az egész. Rájöttem, hogy itt tényleg nincs szükség a közvilágításra, mivel ez után valamennyi lépésünknél egyre nagyobb lett a fényözön. Mindenre számítottam randi címen, de amit láttam mégis felkészületlenül ért. Ahhoz tudtam volna hasonlítani, mint amikor karácsony idején égőkkel, világító rénszarvasokkal és fényes díszekkel öltöztetik fel a kertet, mégis százszorta szebben csillogott. A szivárvány összes színében pompáztak a mesefigurák, eltérő fajta állatok, különböző méretű dínók, autók és egy rögtönzött űrhajót is láttunk, hogy azokat említsem amiken megakadt a szemem. Hosszú ideig lehetne sorolni, de nekem már az első tíz percben leesett az állam, annyira fantasztikusan nézett ki az egész. Kazu magyarázata pedig egyszerű volt: Ez egy fénykiállítás.

Sokáig bolyongtunk nevetgélve, ijesztgetve a másikat ebben a pompában, mert igencsak nagy felületen terület el ez a kiállítás, és feljöttek a szellemes sztorik. Ehhez hozzásegített a scooby- doo figura, és a szellemirtókból a zöld paca amit egész valósághűen próbáltak ábrázolni. Bár már több embert láttunk mint az elején, mégis csak a mi nevetésünktől harsogott a környék, leszámítva a növényzetben rejtőzködő ciripelő kabócákat.