Unholy - TAEKOOK (BEFEJEZETT)

˚꒰ 8.rész ˚ˑ ͎·˚

Kezdek egyre jobban unatkozni Taehyung ágyában. Bármennyire is vetítettem le előre, hogy mi fog ebben a szobában történni, azért arra nem számítottam, hogy az ágyhoz kötve maradok, ráadásul akkor, amikor az anyja éppen itt van. Próbálom kihallgatni a beszélgetésüket, de csak akkor hallok belőle valamit, mikor szinte már vészesen közel van a nő ehhez a szobához, és nem úgy tűnik, aki mostanában szeretné elhagyni fia házát, hiába próbálja finomat érzékeltetni, hogy most már jó lenne. Vajon Taehyung tudja, hogy itt vagyok vagy tényleg figyelmen kívül hagyott, akkor amikor kisietett innen? Már azt is feladtam, hogy sikerül kiszabadítanom a kezemet,  így már nagyon szeretném azt, hogy az az ajtó kinyíljon és lehetőleg Taehyung tegye be a lábát ide, pedig még arra is felkészültem, mi lesz, ha számomra teljesen idegen személy lép ide be. Talán olyankor jobb, ha meg sem szólalok, ezt kimagyarázni valóban lehetetlen. Kissé ijedten kapom a fejemet az ajtó felé, próbálok mozdulatlan maradni, mintha így nem látna meg bárki is. Tisztán lehet hallani a megkönnyebbült sóhajomat, amit produkálok, amint meglátom azt a személyt, akit szerettem volna is. Egészen értetlenül néz végig rajtam, úgy látszik, nem érti, miért vagyok itt, pedig teljesen egyértelmű.

-Azt hittem elmentél. - csukja be maga után az ajtót ismételten. - Olyan csendben voltál. Miért vagy még itt? 

-Ággyal együtt nem tudtam kiugrani az ablakon. - emelem fel a fejemet. - Meghaladta a képességeimet. Ráadásul a nadrág, ami rajtad van, az enyém. 

Halvány mosollyal az arcán telepszik az ágyra, hogy végre szabadon is engedjen. Egyáltalán nem ismerem őt, de még nekem is feltűnik a hirtelen hangulatváltozása és a kamu mosolya, ami az arcán van. Így még kifejezetten élvezni sem tudom, amikor leveszi magáról a nadrágomat és felém dobja, ahhoz jelenleg nincs szívem, hogy közöljem vele, a póló is az enyém. Nem hiszem, hogy én lennék az a férfi az életében, akinek gondolkodás nélkül elmondja a problémáit, emiatt nem is tudom pontosan, meg kéne kérdeznem mi tette be nála ennyire a kaput vagy hagyni egyedül szomorkodni, valószínűleg ha nem lennék itt, ezt tenné. 

-Kérsz valamit inni? - fordul felém, az ajtó felé lépve. - Vagy enni? Én most rengeteg csokit fogok magamba tömni a kanapémon. Csatlakozhatsz, egyedül kicsi rosszul érezném magam.

-Szóval inkább megkérsz egy idegent? - csúszok le az ágyról. - Egyszer voltunk egy rögtönzött randin. - követem a nappali felé. 

-Akkor majd egyszer olyan randira is elmegyünk, ami nem rögtönzött. Így jobb? - pillant hátra rám. - Egyébként miben más ez, mintha azért maradnál estére, mert összefekszünk? Akkor is ki tudsz rabolni vagy éppen megkéselni, ha ehhez van kedved. Csak mást csinálunk.

Be kell vallanom, ezzel nem tudok vitatkozni, emiatt sem mondok semmit sem. Más lehetséges, hogy kihasználná azt a helyzetet, hogy Taehyung mászkál előtte egy szál pólóban, de engem túlságosan is idegesít az a tény, érezhetően valami baj van vele és én nem tudom mi az, valószínűleg nem is fogom, mivel biztos nem fogja megosztani velem. Mondjuk teljesen érthető, így csak lehuppanok a kanapéra, amíg azt várom, hogy visszatérjen. Így még csak előre sem merek gondolni, vajon milyen lesz az estém, amíg nem köt ki újra valahova, biztos jó. 

-Egyébként miért nincs rajtad póló? - ül le mellém egy adag csokival a kezében. - Bár nem bánom, mert dob a kedvemen. Még mindig nem értem miért edzel. - böködi meg mellkasomat. - Látod, ez itt pont olyan, amin kényelmes aludni, valaki kényelmét veszed éppen el. Gonosz személy vagy. 

-Ki hagyta a másikat az ágyhoz kötve? - vonom fel a szemöldökömet. - Még, hogy én vagyok a gonosz. Amúgy meg adj fél évet és nem fogsz panaszkodni.

-Mégis mihez kérsz te fél évet? Addig akarod keseríteni az életemet és követni a munkahelyemre? - ül közelebb hozzám. - Addig félteni kell a hátsómat tőled?