Unholy - TAEKOOK (BEFEJEZETT)

˚꒰ 6.rész ˚ˑ ͎·˚

Eddig mindig úgy gondoltam rá, hogy az ismeretlen srác, aki valahogy felkeltette az érdeklődésemet, annak szenteltem minden gondolatomat, hogy kiderítsem, miképp tudnám megszerezni a nevét, erre csak kinyögni nekem tegnap este. Ki gondolta volna, hogy csak át kell mennem majd hozzá, hogy ki tudja próbálni azt a cuccot, amit egy szex shopban vett. Őszintén fogalmam sincs, hogy mire bólintottam rá, de egy halvány sejtésem van a dologról, mindig valahogy nagy hangsúlyt fektetek arra, miképp is nézek ki, ha vele találkozom, már csak azért is, mert ő mindig jól néz ki. Taehyung egyszerűen csak nem hagyja, hogy hanyag módon jelenjek meg mellette, még én érezném magam rosszul magamat az ő tökéletessége mellett. Egy órával előbb elkészültem, mint kellett volna, így csak unalmamban a kanapéra telepszek le és a tévét kapcsolgatom, talán azért izgulok ennyire emiatt az egész miatt, mert sajnos idehét sem tudom, hogy mikor mentem volna valakivel úgy bárhova. Bár jobban bele gondolva ez a program sem ígérkezik egy olyannak, ahol kölcsönösen megosztjuk azokat a mélyre törekvő érzéseinket, amik nagyon bántanak minket, sőt szerintem ő még annyira sokat beszélgetni sem tervezett. Tisztában vagyok vele, valószínűleg teljeséggel a kihasználás felé tart, talált egy lehetőséget egy elkeseredett személy formájában, nem mintha nekem nem fordult volna meg a fejemben, hogy képzeteimet rá cseréljem. Az ember csak egy kis mennyiségű kétségbeesést képes elviselni, főleg ha az szívfájdalomból ered, teljesen normális, ha menekülni akarok saját magam elől, amíg ezzel a másik fél is tisztában van, Taehyung pedig nagyon is jól tudja, hogy magasztalom fel ennyire őt, pont őt, aki akkora kettőséggel van megáldva, könnyen magával sodorhat, de én azt akarom, megtegye. Vágyom rá, szükségem van arra, hogy az az ár, amivel ő úszik, teljesen elvigyen, ha kell addig fuldoklom benne, ameddig meg nem tanulok úszni, ha kell én magam ugrom bele, de nem akarok a parton maradni egyedül, a csapongó gondolataimmal, ami megzavarja az érzéseimet. Lábamat rázva nyomom ki a tévét, egész nap sikerült legyöznöm a kényszert, hogy rágyújtsak minden olyan pillanatban stresszesebb voltam, mint alapból és az pedig nagyon sok izgalommal és idegeskedéssel jár, ha egy dögös pasival szeretnék találkozni. Utoljára nézek végig, hiába győződők meg arról, hogy számomra elfogadhatóan nézek ki, úgyis túltesz rajtam a másik, szóval még csak próbálkozni sem fogok többet. Túl gyorsan érek ide hozzá, nincs időm arra, hogy ne zakatoljon ennyire a szívem az izgulás miatt, sóhajtva lépek az ajtajához, hogy kopogjak néhányat, úgy igazgatom magamon a ruhát, ameddig ki nem nyitja az ajtót, mintha most akarnék letérdelni, hogy a gyűrűt átnyújtsam neki. Kinyitom a számat, bár szó nem szándékozik távozni rajta, annyira leragadok annál, ahogy kinéz. Rájöttem arra, hogy szereti az ingeket, bár begombolni már kevésbé, önkénytelenül is többször nézek arra a területre, amit még nem tervezett elfedni a világ elől, jól állnak neki a színek de még ez a fekete - fehér ing is, amikor hajlandó vagyok feljebb is nézni, látom, hogy felvont szemöldökkel néz rám, amit teljesen megértek, szerintem lassan már egy perce csak itt bámulom őt. Emiatt még csak nem is szólhatok azért, hogy ő is végig bámul engem, igaz ő még mindig valahogy személyiség, ujjait újra végig vezeti tetoválásaim vonalán egy apró mosoly társaságában.

-Ettél már? - töröm meg a csendet, mi kettönk közt volt. Megrázza a fejét, emiatt muszáj elmosolyodnom. - Szuper, tudok egy jó helyet.

-El akarsz menni? - dönti oldalra fejét, nagy szemekkel. Látszólag nagyon gondolkodik valamit, legyen az bármi is, de nagyon boldoggá tette, mert egy hatalmas mosoly társaságában rázza hevesen a fejét. - Várj egy kicsit.

Értetlenül nézem végig, ahogy visszaszalad a cuccaiért, néha megáll mozdulataiban, mikor egy nagyobbat lép, ami csak fokozza az értetlenségemet, tanácstalanul nézek körbe, hátha megjelenik valami természetfeletti mindent tudó és megsúgja számomra, hogy miért viselkedik ennyire furán Taehyung. Lelépek a lépcsőről, hogy be tudja zárni az ajtaját, lassan lépked le arról a pár lépcsőfokról, bezzeg magassarkúban fel tud szökkeni rájuk. Enyhén pimasz mosoly játszadozik arcán, ahogy felém fordul, érzem, ő már eltervezett valami, remélem velem is megosztja, mert így elég kétségbeejtő a tekintete.