Unholy - TAEKOOK (BEFEJEZETT)

˚꒰ 10.rész ˚ˑ ͎·˚

Biztos vagyok benne, ha a főnökömnek feltűnne, hogy leléptem egy sztriptíztáncossal, kiakadna. Talán még Jimin is, hallgathatnám a kioktatását, amiért szerinte kurvákra költöm a pénzemet, ha tudná, hogy mennyire magával ragadó ennek a srácnak a személyisége vagy éppen a feneke, ennyire nem törődne velem és megértené miért akarok ennyi időt vele tölteni. Még csak az sem érdekel, hogy valószínűleg az így is szar munkámat kockáztatom érte. Vajon Taehyung főnöke mennyire tartja szemmel az alkalmazottiat? Megeshet, az ő állását is kockára teszem magam miatt. Tökéletes érzéke van ahhoz, hogy tudja, mikor nézem őt, így csak néha pillantok rá, akkor is próbálok nagyon észrevehetetlen lenni és az arcára koncentrálni, nem pedig valamivel lejjebb. Azt hiszem, egészen addig fog ennyire magával ragadni minden egyes mozdulata, amíg mellettem nem lesz. Olyan sok különlegesség nincs benne, ami igazán vonzóvá teszi az az egészséges magabiztossága és az, hogy tudja, mi áll ennyire jól neki. Nem tudom magamat becsapni, levett a lábamról, sőt letarolt és készségesen hagytam neki. Mosolyra húzódnak ajkaim, ahogy felém fordul, hiába tagadnám, tudja, hogy ismételten rajta felejtettem a szememet. Felvont szemöldökkel áll meg az út kellős közepén, sokszor van olyan pillanat, amikor csak nézzük a másikat, minden szó nélkül, hogy ő mire gondol ilyenkor, sajnos nem tudom kitalálni, de nekem mindig az jár a fejemben, hogy minden ilyen pillanattal egyre jobban tetszik. Mindig más érzés szemezni vele, néha zavarba hoz, esetleg megnyugtat, van olyan, mikor arra késztet, hogy megcsókoljam. Most is valami egészen mást vált ki belőlem.

-Hova megyünk? - töri meg a csendünket. - Mert tulajdonképpen csak elraboltál engem.

-Igen, szeretek helyes pasikat elrabolni, ez a hobbim. - vonom vállat hanyagul. - Egyébként nem tudom. - indulok újra meg. - Én csak el szerettem volna jönni veled, bárhova, csak ne ott legyünk. Esetleg van kedvenc helyed? Vagy bármi, amit szeretsz, érdekel.

-Mégis miért?

-Hányszor kell elmondanom? Meg szeretnélek ismerni és ehhez nem kell az, hogy feltétlenül járni akarjak veled. - igaz, ezt a dolgot sem sorolnám utoljára, de erről nem feltétlenül kell tudnia. - Lehetünk barátok is, nem feltétlenül történt olyan dolog, ami akadályozná azt, hogy haverok legyünk.

-Szóval, neked rendszeresen vannak olyan barátaid, akik tetszenek? Ez is ilyen bevett szokás nálad, mint az emberrablás?

-Pontosan, először elrabolom őket, majd megvárom, amíg belém nem szeretnek, de csak azért, hogy közöljem velük, csak barátok lehetünk. - sóhajtom fáradtan. - Nagy meló, nem mindenki adja be a derekát. Reménykedem benne, hogy te igen. Légyszi.

-Talán kivételt tudok veled tenni, de csak azért, mert szépen kérted. - vonja össze szemöldökét. - Mondd csak, mennyire vagy hajlandó sokat sétálni? Illetve, kell vennünk valahol piát és valami kaját, mert kitaláltam valamit. Ha már el akarsz rabolni, minimum egy séta előtte, attól még, hogy helyes vagy, nem éred el, csak úgy veled menjek. És attól se, hogy itt flörtölgetsz.

Nem én flörtölök vele, hanem ő velem. Van különbség. Nem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy ez már a harmadik rögtönzött randink lesz az elmúlt két hétben, ha így folytatjuk a végén el kell mennünk egy igazira is, nem mintha annyira zavarna ennek tudata. Ezt az egész "kedvellek, de nem jövök össze veled" dolgot úgyse tudjuk sokáig húzni, vagy összejövünk vagy teljesen elfelejtsük egymást, úgy örökre. Semmi esélyt nem látok arra, hogy csak haverok legyünk, csak azt nem tudom, hogy a két eset közül melyik érvényesül majd. Úgy látszik tényleg komolyan gondolja az estét, mert az első boltba be is megy, szinte egyből az alkoholok felé megy és elgondolkodom azon, vajon nekünk mennyire tesz jót, hogy együtt iszunk. Majd kiderül, hogy egymásnak esünk vagy csendben szenvedünk magunkban. Elképzelni sem tudom, hogy mihez kellenek a vásárolt dolgok, ráadásul úgy, hogy sokat kell ezután sétálni, ha a házára gondolt, az közel van, így minden reményem el száll, azt illetően, hogy oda visz. Bár teljesen mindegy számomra, hol vagyunk, csak minél tovább tartson az esténk, túl rideg a valóság és azzal nem akarok szembe nézni, s az újra felszínre tört érzéseimet sem szeretném újra átélni, elég volt egyszer kievickélni onnan. Talán az sem a legjobb megoldás, hogy ismételten egy érzelmekkel teli mederbe akarom lökni magam, csak éppen más személlyel, ha mégis az a sors várna ránk, külön kell lennünk újfent marcangolni fogom magamat, de az majd akkor lesz a gondom. A végén úgyis kiderül, megérte vagy sem.