Unholy - TAEKOOK (BEFEJEZETT)

˚꒰ 31.rész ˚ˑ ͎·˚

Még mindig teljesen hitetlenkedve nézek Taehyungra. Nem is figyelek arra, hogy mit mond még, csak jobban felülök az ágyban, kész arra, hogy bármelyik pillanatban megfutamodjak. Minden olyan pillanatban, amiben éppen veszélyeztetve érzek valamit. Most meg igencsak veszélyes ez a helyzet a kapcsolatunkra nézve. Aggasztó, hogy elgondolkodott azon, véget vet ennek az egésznek. Még csak hibáztatni sem tudom érte, nem mondhatnám meg neki, hogy ne tegye meg, mert nekem ez a jobb. Elfutnom sem kellene, ebből a kicsit is kényelmetlen helyzetből, de mély levegőt veszek és próbálok megnyugodni, amennyire csak tudok. Annyira szeretnék ellenkezni, bár nem tudom, hogy mennyire szólhatnék közbe, miközben arról beszél, mennyire kezd szétesni a családi köre, legalábbis az ő számára. Tényleg rettegek azért, amiért azóta sem említette meg, mire jutott a szakítás terén. Lassan dőlök előre, hogy a kezeimet a térdére tegyem, ezzel tényleg megállítva őt a hadarásban. Szerintem meglehetősen kétségbeesett fejet vághatok, amiért ijedten néz rám, ha nem érti, mi a bajom, komolyan mondom, feladom ezt a beszélgetést. Megértem, ha éppen nem az jár a fejében, mint nekem, egy olyan mondatot követően sem, mégsem tudom, hogyan kezdem el ezt neki elmondani. Teljesen egyedül hagyott, mintha csak tőlem várná ezt a megoldást.

-Kook, te hallod azt, amit mondok, vagy teljesen kikapcsoltál? - jelenleg abban sem vagyok biztos, hogy hol vagyok pontosan. Azt hiszem erre mondhatják azt, hogy testen kívüli élmény... vagy sokk. - Jungkook, hallottad, amikor azt mondtam, a szakításon gondolkodtam? - egyből bólintok, azóta is csak azon agyalok, mégis miképp felejthetném el? - Azt is hallottad, hogy mit mondtam utána?

-Taehyung, őszinte leszek, nem. Egyáltalán nem figyelek rád, bocs, de nem... Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz, mert csak bejelentetted, hogy szakítani akarsz és ennyi. Így hagytál. Nem tudom mit akarsz még mondani, de nem is hallom azt, amit mondasz, tudod azon gondolkodom, mégis hogyan tudnék közbe szólni, megvitassuk azt a tényt, hogy szakítasz velem. Mert tudod, megérteném... Nem akarnám elfogadni, de megérteném, ezért még csak vitatkozni sem tudok veled, pedig hidd el, olyan szívesen megtenném. És nem csak azért, mert ebben az évben ez lenne a második szakításom, fura, de elengedtem. Viszont ennyire könnyen elengedni sem akarlak, mert szeretlek, ki az a hülye, aki ilyen egyszerűen bele menne ebbe? Nem én... Szóval, nem, nem tudom, mit akarsz nekem még mondani... Inkább megkérlek arra, gondold át, kérlek. Sokszor gondold át. Rengetegszer, annyiszor, hogy a végén az legyen a megoldás, együtt maradunk.

-Kook, megtettem. Átgondoltam. Sokszor és rengetegszer, annál is többször, mint amit el tudnál képzelni. - ennyire feszülten sem vártam még semmilyen választ sem. - Hihetetlen, hogy hallod azt, amikor azt mondom, hogy gondolkodok a szakításon... Te azt hiszed, ez már azt jelenti, tényleg eldoblak magamtól. Viszont azt nem fogod fel, mikor mondom, nem akarlak ennyire gyorsan, könnyen elhagyni. A rossz részét hallod a dolognak, de mikor a jóra kerül a sor, nem is figyelsz rám.

-Persze, hogy nem figyelek, ha ennyire sokkolsz engem.

-De még csak most sem hallod, amikor azt mondom, hogy nem is akarok veled szakítani. - a két keze közé fogja az arcomat, jobban nyomatékosítva azt, amit éppen mond, teljesen döbbenten nézek rá. - Igen, azt mondtam, hogy gondolkodom a szakításon, mert könnyebb lenne. Ne tagadd, mert te is tudod, az lenne. Nem fogok veled szakítani, én is szeretlek és ebben a helyzetbe is foglak. Ugye ezt megérted?

Még mindig teljesen szótlanul nézek rá. Nem azért, mert nem értem meg, amit mondd, csak nehezen hiszem el, szerintem a szívem soha életében nem élt át ilyen sokkos helyzeteket. Miért csinál olyat, hogy felveti a szakítás ötletét, hagyja, hogy az egész szerelmi életemet átgondoljam, majd közli, mindez érvénytelen. Leveszem a kezeit az arcomról és hirtelen húzom magamhoz közelebb, hogy megcsókoljam. Hiányzott ez az érzés, ajkainak melege és az a szokatlan bizsergés, amit három hete nem is érezhettem. Tarkójára fogva húzom még magamhoz közelebb, mikor végre vissza is csókol, az a kis szusszantás, amit kiad magából kelt bennem annyi bátorságot, hogy eldöntsem az ágyon. Ha tehetném, örökre így maradnék, ez a három hét túl hosszú időnek tűnt nélküle. A lelkemnek egyszerűen csak kell a megnyugtatás, az ajkai és az ölelése, az illata, egyszerű közelsége. Nem tagadom és nem is akarom tagadni, hogy hirtelen és gyorsan szerettem bele, igazából nehezen hiszem el, ez lehetséges egyáltalán. A hajamba túrva húz magához közelebb, mindig is élveztem, ahogy csók közben piszkálja a tincseimet, túl jól tudja, mit tesz velem. Összerezzenek, amikor az ajtó kinyílik és ennyire bosszúsan sem néztem még a barátaimra, párnát sem vágtam még hozzájuk, de mindennek el kell jönnie. Nos, most párnám nincs, mert Jiminhez dobtam, de itt van Taehyung, aki tökéletesen helyettesíti. Nem hagyom, hogy megszólaljon, újra az ajkaira hajolok, egészen addig akarom csókolni, ameddig meg nem unom. Ha ez lehetséges lenne, sok időt töltenénk itt. Az egyik kezemet kihúzza magam alól és a hátamra fordít, ahogy a csípőmre ül.