Unholy - TAEKOOK (BEFEJEZETT)

˚꒰ 3.rész ˚ˑ ͎·˚

Mindig is volt egy olyan jó tulajdonságom, hogy amit nem értek, muszáj addig kutatnom, ameddig értelmét nem nyeri. Mások számára leginkább idegesítő volt ez, mintsem hasznos, de nem mondhatták azt, hogy nem tudok semmit sem, pont ezért idegesít annyira, hogy az a srác nem hagyja, hogy rájöjjek arra, amit nem értek. Kifejezetten ellenségesen viselkedik, amit meg is értek, hiszen csak idegenek vagyunk egymás számára, kétszer látott egész élete során, nem fogja velem megosztani az összes mocskos kis titkát, hiába akad belőle bőven, amin egészen biztos, jókat lehetne szórakozni. Megállok a zebránál, amikor a lámpa pirosra vált, addig folyamatosan próbálom normalizálni a légzésemet, nem szeretnék úgy beesni az edzőterembe, hogy azt higgyék, mentőt kell nekem hívni, amiért lassan fél éve meg sem közelítettem a helyet. Lehetséges, hogy túlságosan is elkényelmesedtem az előző kapcsolatomba, utána meg saját magam sajnáltatása volt a fő tevékenységem, egészen sokáig, amihez még sajnos egy rossz szokás is tartozott. Ha rá akarok jönni, mit rejteget a maszk alatt a kis kaland, jól kell kinéznem, már csak azért is, mert jobban meg fog nyílni nekem, egy helyes pasinak, önkénytelenül is sokat beszélnek az emberek. Motivációmat szem előtt tartva veszem rá magam arra, hogy ezt az egy utcát lefussam, reggel hatalmas kedvem volt ehhez az estéhez, végre egy olyan hétköznap, amikor nem kell tovább dolgoznom, most meg az veszi el a kedvemet, hogy az állóképességem még csak olyan szinten sincs, mint hittem, a fejemben már rég elterveztem, mégis mennyi időt fogok ott tölteni és addig nem megyek el, ameddig úgy el nem cipelnek az egyik géptől, de amint belépek a terembe, egyből sarkon is akarok fordulni. Ez a hely tömve van, sokkal többen vannak itt, mint mikor legutóbb rendszeresen meglátogattam, kicsit meg is lepődöm, azt hittem ilyenkor már legalább nincsenek annyian, hogy a bénázásomat nem fogják látni, de elég sokan szemtanúja lesznek neki. Sóhajtva csukom be magam után az ajtót, érzem, hogy többen megbámulnak, mint számukra új fickót, próbálok arra koncentrálni, hogy a pultos lányt figyeljem, akit soha nem láttam még, de akkora mosollyal néz rám, mintha ezer éves cimborák lennénk. Minden erőmre szükségem van ahhoz, hogy ne csupán csak egy napi jegyet kérjek, hanem bérleti díjat, lennie kell valaminek, ami előre visz és az, hogy erre költöm a pénzemet, bizony egészen jó motivációs jelleggel rendelkezik. Hiába használom évek óta ezeket a gépeke, kifejezetten izgulok, talán jobban, mint szüzességem elvesztése előtt, bár lehet csak emiatt van ez, mert itt találkoztam vele először. Hiába tudom, hogy nem lesz itt, reflex szerűen pillantok el a lány válla felett, aki az adataimat viszi fel újra a gépbe. Ajkaim mosolyra húzódnak, ugyan nem a keresett személy van jelen ott bent, de neki is örülök, főleg amiatt, mert észre is vesz, gyorsan lép ki a helyéről és minden kérdés nélkül veszi át a lány feladatát, aki csaknem olyan értetlenül nézi őt, mint én.

-Rég jártál erre. - pillant rám, vörös haja még mindig ugyanolyan jól kiemeli szemeit. - Mennyi ideje is? Meg mintha valakit elhagytál volna, pont aki miatt nem jártál itt, nem felejtem el, mindig meg fogom emlegetni, neki is. Miattatok volt jobb ez a hely, mások nem dumálnak velem annyit, mint ti.

A mai napig egy energiabomba, nem is tudom elképzelni mennyire volt rossz neki, amíg nem tettem be ide a lábamat és ő sem. Ezek szerint nem csak én kerültem jó ideig ezt a helyet, bár abban biztos vagyok, hogy teljesen külön álló okok miatt nem közelítettük meg az építményt, én főleg azért, mert a szakítás azon fázisában voltam, amikor semmi olyan dolgot nem akarsz látni, ami a kapcsolatotokhoz volt köze.

-Lassan fél éve. - mondom ki nehezen. - Nem éppen vagyok rá büszke, de így jött össze. Felixet meg nem fogod itt látni, legalábbis velem nem. Két hónapja szakítottunk, de ha jár erre üdvözlöm.

-Az lehetetlen. - vágja rá egyből. - Ti ketten konkrétan azért léteztek, hogy együtt legyetek, nincs olyan opciótok, hogy szakítotok, nem engedem meg. - tartja fel egyik ujját a magasba. - Elveszitek így az ember kedvét a szerelemtől is. Annyira sajnálom. Meg voltam győződve, hogy együtt maradtok úgy örökre.