Unholy - TAEKOOK (BEFEJEZETT)

˚꒰ 18.rész ˚ˑ ͎·˚

Tegnap túlságosan is gyorsan találtam magam egyedül, a szobám csendje nagyon is hangos volt, főleg minden nyugtató dolog nélkül, Taehyung nélkül, nem szerettem volna magára hagyni azok után, amit mondott nekem a szüleiről, egész éjjel csak forgolódtam az ágyamban és érte aggódtam, mintha annyira kéne védelmezni őt. Még akkor sem hagy nyugodni ez az egész, amikor felkelek és próbálok valamilyen ruhát keresni, szokatlan úgy válogatni ruhákat, hogy tudom, ő ott lesz és már automatikusan jól akarok kinézni, nem mintha csak miatta akarnék helyes lenni, ezzel muszáj nyugtatnom magam. Félre rúgom az egyik pólómat, ami a földön hever, fintorogva nézek végig a szobámban, majd a lakás többi részén is, eddig nem igen zavart, hogy mikor és hol vannak a ruháim, de szerintem eljött az a pillanat, amikor már sok az önsajnáltatásom, valamit tennem kellene ebben a lakásba, mert borzalmasan néz ki. Ha a kinézetemet nem is, az otthonomat teljesen elhanyagoltam, sóhajtva lépek a konyhába, majd a szekrényt kinyitom, de ugyanazzal a lendülettel csapom is be, mikor nem találok tiszta tányért, szuper még csak reggelizni sem tudok, most kezdem érteni mire gondolt Jimin, mikor azt mondta aggódik miattam, fogalmam sincs én miért nem láttam ezt eddig át. Olyannyira rosszul vagyok magamtól, hogy még csak a nyugodtságomat elősegítő cigit sem kívánom, ez a napom kissé hányingerrel vegyítve indul, így egészen hálás vagyok a frissebb levegőnek, amint kilépek a házból. Bár már meleg van délelőtt is, a szél mégis kellemesen hideget ad, kivételesen nem kések el és magamhoz képest még időben is érek oda anyuékhoz, természetesen meg is jegyzik a dolgot, azt azért nem mondhatom még el nekik, hogy túl lelkes vagyok egy olyan srác miatt, akivel soha nem lehetek együtt, mert a szülei élete végéig meg fogják vetni azért, mert szerelmes lett, amiről még csak ne is tehet. Igen, még mindig haragszok a szüleire, igaz ettől függetlenül nem tudok ezen változtatni. Még csak a templom előtt sem állok meg, hogy egy utolsó cigit elszívjak, egyből belépek az ajtón, hogy a fal mellett elhaladva üljek egészen közel a templom elejéhez, nővérem értetlenül ül le mellém, de nem fogom neki elmagyarázni miért érzek hirtelen késztetést arra, hogy ne a hátsó sorba vészeljem át ezt az egy órát, hanem minél jobb rálátásom legyen, természetesen Taehyungra. Amikor elmesélte, hogy csupán egy csók miatt imádkoznia kellett évekig, eszembe jutott, hogy akkor nekem a gondolataim miatt hányszor kellene ide járnom egy héten? Főleg akkor, ha róla van szó. Nem tudok arra koncentrálni, hogy mit mond a pap, aki az ő rokona és hozzájárult ahhoz, hogy örökre meg akarja vonni magától a szerelmet, határozottan utálom ezt az embert, ha ő gyűlölhet azért, amiről nem tehetünk, én is utálhatom őt. Biztos az is egy ok arra, hogy a pokolra kerüljek, de az egyetlen, akinek valóban szentelni akarom a figyelmemet az nem a pap, s nem is azok a személyek akikről prédikál folyamatosan, egy dologért imádkozom, hogy végre észre vegyen.

Azokon a napokon, mikor itt látom nem éppen az látszódik az arcán, hogy annyira boldog lenne, ami érthető, én is anyu és a mama nyomása miatt vagyok itt, de most valahogy jobban kedveszegett, az inget próbálja minél feltűnésmentesebben igazgatni magán, ebben még az is rosszul érezné magát, aki nem szeret sokat mutatni magából, nem még ő, kissé sajnálom őt. Teljesen véletlenül néz felém, mégis látom rajta, hogy mégis örül ennek a pillanatnak, alig láthatóan harap ajkára, ahogy próbálja visszatartani mosolyát, mikor elnagyoltan kacsintok egyet, ha így próbálnám felszedni, rég halott lenne a kapcsolatunk, még mutató és hüvelykujjammal szívet is formázok a mutatványomhoz, látszik rajta, jobb kedve lett, ezért már megéri hülyét csinálnom magamból. Élvezem látni, ahogy próbálja visszatartani az aranyos mosolyát. Nővérem megböködni a vállam, s amint felé fordulok felvont szemöldökkel néz rám, nyilván tudni szeretné, hogy mégis miért kacsingatok egy olyan srácra, akire azt mondtam nem is ismerem, nem volt annyira régen ez a történés. Újra Taehyungnak szentelem a figyelmemet anélkül, hogy válaszolnék, nem tudom mit mondhatnék neki. Nem árulhatom el neki még mindig azt, hogy egy sztriptízbárban találkoztam vele először, de nem vághatok csak úgy bele a közepébe és közölhetem vele, elvittem már egy randira, mert kíváncsi lesz miképp kezdtünk el beszélgetni. Túlságosan is jól tudja mikor hazudok. Több szempontból is utálom ezt a helyzetet, minden mozdulatát végig figyelem, ahogy a fal mentén, a padok mellett elhalad, amint már nincs rá szükség, bocsánat kérően pillantok testvéremre és kicsúszok a helyemről. Ezért választottam ezt a helyet, így viszonylag feltűnésmentesen tudom követni őt, előbb ér a padsorok mögé, mint én, egy ajtón megy be és nem vagyok teljesen biztos, hogy én követhetem oda, de megteszem. Kissé bizonytalanul lépkedek fel a lépcsőn, nem tudván, hogy egyáltalán hova megyek, sosem láttam még az embereket innen felülről, de ezt is ki kellett egyszer próbálni, mosolyogva kerülöm ki a hatalmas zongorát, hogy Taehyung felé tudjak lépni, meglepődőm a csók kezdeményezésén, de nem utasítom el, itt úgyse lát senki, csak kettesben vagyunk itt fent.