Unholy - TAEKOOK (BEFEJEZETT)

˚꒰ 16.rész ˚ˑ ͎·˚

Lehunyom a szemem, majd hatra dőlök a kanapémon, órák óta fent vagyok, sőt éjjel alig aludtam valamit, de érdekes mód kicsit sem vagyok fáradt, egészen ébernek érzem magam, az itthoni dolgokat többször is ellenőriztem már, természetesen minden úgy van, ahogy este hagytam. Összezavarodom a saját érzéseim miatt, legalábbis szeretném ködösen látni a dolgokat, akkor nem lenne minden ennyire keserű, hiszen eleve vesztesként indultam ezen a versenyen. Arcomra szorítom a párnát, amikor arcon csap a felismerés, valamikor, valamelyik gyengébb pillanatomban megkedveltem azt a srácot, túlságosan is szükségem van erre az érzésre, érezhetem magam bármennyire is magabiztosnak és boldognak, de akkor is szükségem lesz arra, hogy valakivel törődni tudjak. Attól érzem igazán jól magam, ha van olyan személy, akit boldoggá tehetek, jelenleg Taehyung mosolya melegséggel tölt el, ami viszont aggaszt. Felülök és a konyhám felé nézek, rengeteget foglalkoztam azokkal a sütikkel, fájdalmasan vezetem tekintetemet a banános tejekre, még azt is megálltam, hogy egynél többet ne igyak, hogy megmaradjon neki. Nyöszörögve kelek fel, már most túlságosan is törődők vele. Sóhajtva kapom fel a sütiket és a tejeket, majd a kosárba teszem őket, maximum ha nem sikerül jól a nap, egyből a vízbe ugrok és belefojtom magamat, ahogy becsapom a kocsi csomagtartóját egyből nadrágomba törlöm tenyeremet, ennyire izgulni képtelenség, most kifejezetten szükségem lenne egy cigire. A mai nap sokadjára sóhajtok fel, amikor elindítom az autót, vezetés közben legalább arra koncentrálok és nem arra, mennyire izgulok. Amint megállok a háza előtt kipattanok a helyemről, abban a pillanatban kezd el valamiféle nyugodtság telepedni rám, amint a kopogásomat követően szinte egyből kinyílik az ajtó. Magamban elkönyvelem annak, hogy azért nyitott ilyen gyorsan ajtót, mert figyelte mikor jövök, nem tudom leplezni a mosolyomat, mikor végig nézek rajta, szóval hallgatott rám és kényelmes ruhát vett fel, bár nem hazudtolja meg saját magát, én csak örülök ennek a rövidebb nadrágnak. A nyár az én oldalamon áll. Gyorsan vezeti végig rajtam tekintetét, majd egy puszit nyom az arcomra, még csak nem is hagyja, hogy megcsókoljam, ellép mellőlem és a kapu felé veszi az irányt, de megtorpan és hátrapillant rám. Tekintete kihívóbb, látszik rajta, hogy enyhén ki van húzva a szeme, jól áll neki, de még így is döbbentségtől csillog, egyszerre aranyos és dögös. Bevágok elé, hogy kinyissam előtte a kocsi ajtót, megint az az édes parfüm van rajta, amit egyre inkább szeretek. Úgy néz ki eddig a pontig bírtam ki csók nélkül, szerencsém van, hogy a kocsi magas, így csak a fejemet kell lehajtanom és már meg is csókolom, meglepődik, de viszonozza gyors tettemet. Ujjait arcomra helyezi, ahogy közelebb húz magához és mélyíti el a csókot, túl gyorsan kell elválnom tőle, sajnos nem tarthat annyi ideig, amennyit szeretném is, elvégre az utcán vagyunk. Megkerülöm az autómat, közben érzem az eper ízét számon, Jimin nem viccelt, amikor azt mondta, szereti az epret. Én is kezdem megkedvelni ezt az ízt. Amint a volán mögé ülök, újra felé hajolok, ennyi nekem nem elég, legalább neki sem, sőt meg mernék esküdni rá, hogy ő csókol meg először. Csak pár napig nem találkoztam vele, mégis annyira hiányzott ez a meleg, bizsergető érzés.

-Leszedted a szájfényemet. - törli meg a száját. - És neked mióta van autód?

-Mindig is volt, csak ritkán használom, mivel minden a közelben van.

-Szóval nem vicceltél, amikor azt mondtad, hogy messze megyünk? Mégis hova viszel?

-Ebéd időben ott leszünk. - hajtok rá az útra. - Az országot nem hagyjuk el, de nem is leszünk Szöulban.

-Tehát ebéd idő nagyjából három óra múlva lesz, te addig nem szeretnéd elmondani, hogy hova megyünk? - hangjában döbbenet, de oda pillantva látom, hogy mosolyog. - Zene mehet?

Mosolyogva kapcsolom be a rádiót, majd hagyom neki, hogy oda kapcsolja, ahova szeretné, nehéz az útra koncentrálnom, vezetés közben nehéz elterelni a figyelmemet, de ő megnehezíti a dolgomat. Amikor csak tehetem muszáj felé pillantanom, egészen halkan még énekel is, ahogy az ablakon nézelődik, vagy nem járt erre még vagy nagyon tetszik neki a táj. Annyira idegesít, hogy nem tudom neki megmondani mégis mennyire tetszik, mennyire gyönyörű, a végén még alaptalan félelmet keltek benne meggondolatlan szavaimmal. Kezemet lassan teszel a sebváltóra, nem mintha szükség lenne rá, de nem tudom mennyire lenne bölcs arra a kis hangra hallgatni a fejemben, nem akarom megnehezíteni a dolgomat. Felsóhajt, kezemet megfogja és a combjára helyezi, még a tenyerét is ott hagyja, hogy ne húzzam el, lassan meg kellene szoknom, ő elég sok dolgot észrevesz, de legalább tudom, mi az a határ, amit átléphetek a mai nap. Egészen hihetetlen számomra a mai napig, hogy vele mennyire gyorsan telik az idő, ezt a közel három óra utat sem éreztem soknak, úgysem, hogy főleg a vezetésre koncentráltam és nem a mellettem ülőre, szokatlan de már nem izgulok minden apró dolog miatt, csak arra volt szükségem, hogy velem legyen. Komoly függőséget tud okozni. Jobban felül az ülésben, sőt még előre is dől egy kicsit, mikor lassítani kezdek, szemem sarkából látom, hogy rám kapja tekintetét, mire elmosolyodom, egészen aranyos, amiért ennyire izgatott. Alig állítom le az autót, már ki is pattan a helyéről, kuncogva teszem a hátára kezemet, majd kissé meglököm, jelezve, hogy kövessen. Érzem, hogy ismételten megfeszül, alig észrevehetően pillant az emberekre, akik mellettünk haladnak el, nem feltűnően teszi ezt, de észreveszem, ezért egyből elhúzom a kezemet, nem szeretnék semmi kellemetlenséget okozni neki. Rám pillant, mire csak mosolyogva rázom meg a fejemet, nem az ő hibája, hogy nem érzi komfortosnak ezt az egészet.