Unholy - TAEKOOK (BEFEJEZETT)

˚꒰ 9.rész ˚ˑ ͎·˚

Taehyung egész éjjel úgy tapadt rám, mintha én lennék az a személy, akire egész életében várt. Nem tudom, hogy azért, mert mindig így alszik vagy azért, mert az este nem telt számáéra túl fényesen, főleg azután, hogy az anyja közölte, randira kell mennie. Ilyen esetben én sem tudnék túl nyugodtan aludni. Ilyen jól mér rég nem aludtam, túlságosan is hozzászoktam ahhoz, hogy nem egyedül alszok el, ez a két hónap emiatt borzalmasan telt, mondhatni, kihasználtuk a másikat az este folyamán saját célra, mondjuk ez addig nem baj, amíg mind a ketten hasznot lelünk benne. Lassan nyitom ki a szeme és a plafonnal szemezek, egyből az jut eszembe, amit tegnap megosztottunk a másikkal az érzéseinket illetően, emiatt pedig bűntudatom van, hiszen én könnyebb helyzetben vagyok, engem maximum az állít meg, hogy nem tettem túl magam Felixen, nem pedig a családom utálata. Több okból sem kellett volna betennem oda a lábamat, most legalább nem kéne azzal küzdenie, hogy nem léphet egy olyan személy felé, aki valamilyen szinten tetszik neki. Aki én vagyok. Lehet rossz számára ez az egész, de engem bűnös élvezettel tölt el, hogy egy olyan személynek felkeltettem az érdeklődését, mint Taehyung. Annyira belemerültem a gondolataim tengerébe, hogy észre sem vettem, hogy nem ölelget, sőt az ágyban sincs, még zene is szól kintről, egészen halkan. Sóhajtva kelek ki az ágyból és aggatom magamra az összes ruhadarabot, ami kivételesen nem a másikon van. Ahogy belépek a konyhába, biztos vagyok benne, hogy félig még álmodom, mert ilyen reggeli ébresztő mindenki álmában él csak, legalábbis ilyet még nem éltem át és bánom is. Halkan ülök le a konyhapult elé és figyelem Taehyungot, most már tudom, miért szól a zene, bár nem tudom eldönteni, hogy éppen reggeli készítés közben gyakorol a munkahelyén bemutatott produkciójára vagy minden ébredés után így táncol. Nem tudom eldönteni, ezért legyek hálás vagy azért, mert feleslegesnek érezte a nadrágot, szerintem kezdek rászokni a póló és tanga kombóra, amiről határozottan ez a dögös férfi tehet, aki még csak észre sem veszi, hogy tetőtől - talpig végig mérem, amíg itt rázza magát. Szokatlan mód, még ezt is úgy csinálja, hogy az jól álljon neki. Széles mosolyra húzódik a szám, mikor halkan dúdolni is kezd, késő lenne templomba járni és azért imádkozni, minden reggelem így teljen? Bűnnek számítana ezért könyörögni a mindenhatónak, vagy ezt még el lehet nézni? Ha megfordulna azt látná, hogy szinte nyálat csorgatva követem minden moduláltat, különösen azokat, amik azt eredményezik, hogy feljebb csússzon az a póló, pont meghagyja a fantáziámra a dolgot, ami nem biztos, hogy jó dolog, komoly hiányom lehet, ha már megfordult a fejemben az imádkozás ezért a látványért. Határozott mozdulattal fordul felém, nehéz eldönteni, hogy ő vagy éppen én döbbentünk le jobban, még így is végig nézek rajta, hátha valamilyen csoda folytán nem veszi észre, ami szinte lehetetlen, mert elég feltűnően teszem ezt.

-Mióta vagy te itt?

-Elég régóta ahhoz, hogy elgondolkozzak vajon zuhanyzás után milyen színű tangát vettél fel. - vallom be teljesen őszintén. - Illetve, hogy hálát adjak azért, amiért mindezt ingyen láthatom és nem kell fizetnem érte.

Fel pillanatra úgy tűnik, mintha elpirulna, de csak addig amíg hátra nem lép, hogy felhúzza a pólóját. Szóval fekete az a tanga. Egyre jobban sajnálom azt, hogy egy ilyen srác nem lehet mellettem, szinte már fizikailag fáj. Minden szó nélkül tesz elém egy bögrét, amiben kávé van, ennyire szarul néznék ki reggelente? De az is lehet ennyire a fantázia világomba járok, hogy valahogy ki kell rángatnia onnan.

-Huszonhárom év alatt te vagy az első, aki miatt még imádkoznék is. - bólogatok. - De csak azért, mert így akarok kelni minden reggel, ide költözhetek?

-Huszonhárom vagy? - ül fel elém a konyhapultra, nem könnyű így koncentrálni, szerintem direkt csinálja ezeket, de azért nehezen sikerül bólogatnom. - És nem, nem költözhetsz ide, anyu kinyírna.