Sors, dögölj meg! [LayChen]

4. Fejezet

Yixing

A következő órámat nagyon vártam, hiszem gitározhattam volna, de képtelen voltam kimenni a mosdóból. Remegve, könnyeimet törölgetve, számra szorított kézzel ültem az egyik fülke padlóján. Miért nem tudok megszabadulni az emlékektől? Miért kísértenek még itt is? Öt éve volt, már el kéne felejtenem. Miért nem megy?

Nem tudom meddig maradtam bent, de egy idő után sikerült feltápászkodnom a földről és a csaphoz lépve megmostam az arcomat, hogy ne úgy nézzek ki, mint valami zombi. Lassan, szinte félig halott állapotban vonszoltam magam a kollégium felé, hogy a mai nap többi részét ejtsem. Szép... Első nap és már a nagy részében bent sem voltam. Gratulálok, Zhang Yixing...

- Hé! HÉ! - tátott szájjal, értetlenül néztem magam mögé. Egy srác nagy hévvel rohant felém, és ahogy közelebb ért, felismertem. A fiú a reptérről.

- Reptéri srác! - szólaltunk meg egyszerre, mire ő elvigyorodott és azonnal magához ölelt. Mi a faszom?! Ez valami egyetemi szokás, amiről én nem tudok? - El se hiszem, hogy itt vagy! - folytatta tovább. Totál sokkosan meredtem a vállára, tekintve, hogy kurvára magas volt. Van, akinek nincs mellette kisebbségi komplexusa?

- Figyu... Ne ölelgess már, ha megkérhetlek!

- Hogy? Ó! Bocsi. Ne haragudj, csak úgy megörültem neked! El se hittem, hogy téged látlak zenetörin. Mintha csak a Sors lett volna - éreztem, hogy a jobb szemem alja rángani kezd. Komolyan ő bámult háromnegyed órán keresztül?

- Most, hogy bebizonyosodott, hogy tényleg én vagyok az, mennék. Szia.

- M-Mi? De... Most miért vagy ilyen? - visszafordultam felé és már jönni is akart valami nagyon nem szép a számon mikor megláttam szomorú tekintetét. Mély levegőt vettem, majd közöltem vele a bajomat.

- Kinevettél.

- He? Én? Mikor?

- Még a reptéren. Nevettél rajtam.

- Nem rajtad nevettem. Édes voltál - mosolyodott el, én pedig ezzel együtt vörösödtem el. Mi a franc?

Jongdae

Lyukas órámban útra indultam, hogy megtaláljam Krist, ugyanis véletlenül tudtam, hogy neki is az van. Terveim között szerepelt egy kellemes is órácska. Vagyis másfél óra, hogy pontos legyek. Nem volt nehéz meglelnem, a szobájában volt. Egyedül. Vigyorogva ugrottam rá és nagy szemekkel pislogtam a barna íriszekbe, mire ő is elvigyorodott.

- Nem is mondtad, hogy ugyanakkor van lyukas óránk.

- Kérdezted?

- Tipikus Kim Jongdae - tarkómra csúsztatta kezét sunyin mosolyogva. Kellemes másfél órácska.

***

- Pofám leszakad. Komolyan megölelted?

- Jézusom - forgatta meg a szemét. - Úgy csináltok mindketten mintha valami kurva nagy dolog lett volna...

- Az. Chanyeol... Talán még sosem mondták neked, de a férfiak nem ölelkeznek csak úgy - szemöldökömet összehúzva néztem fel óriás barátomra. Szerencsétlen...

- Az istenem szerelmére! Csak megörültem neki!

- Akkor se csinálj ilyet! Főleg ne egy tök ismeretlennel. Mi van, ha titokban sorozatgyilkos és most nézi ki áldozatait?

- Te meg a horrorfilm függőséged...

Elég sokáig elvitatkoztunk még ezen a témán, konkréten a következő órán is végig, ami azért elég hosszú idő volt. Egyszerűen nincs jó érzésem a sráccal kapcsolatban és nem tetszik nekem, hogy Chanyeol csak úgy nekiáll ismerkedni vele. Mi van, ha igazan van és valami nem okés vele?