Sors, dögölj meg! [LayChen]

48. Fejezet

Yixing

Nem tudtam, hogy mit csináljak, így csak beültem ismételten a zeneterembe és megint a zongoránál rontottam a levegőt, ahogy az elmúlt időszakban mindig. Szerettem volna elvonni a figyelmemet, de egyszerűen semmivel sem bírtam. Kínomban mást se tettem, minthogy nyomogattam hol az egyik billentyűt, hol a másikat, hát ha legalább elkap az ihlet egy új dalhoz, de nem. Totálisan rábasztam. Minimum. De szerintem erre a helyzetre nincs megfelelő szó...

- Jól van, legyen, bassza meg! - olyan váratlanul vágódott ki az ajtó, majd ordított rám Chen, hogy a döbbenettől egy nem épp férfias sikoly kíséretében zuhantam hátra és kötöttem szorosabb ismertséget a padlóval. Nagy szemekkel meredtem felfelé a plafonra, amíg fölém nem hajolt, majd segített fel a földről. Most mi a franc van?

- Mi...? - kérdeztem csöndesen még mindig kissé a sokk alatt állva. Tekintetemet egyenesen rá szegeztem és igyekeztem nem gondolni arra, hogy a keze még mindig az enyémet fogja. Nem értem. Ez most... Mi? Sokszor volt már, hogy nem tudtam kiigazodni rajta, de ez volt az a pillanat, ami vitte a pálmát.

- Csináljuk! A duettet.

- Mi? - Nem, ezt most nem tudom felfogni. Tuti hallucinálok a láztól.

- Beakadt a lemez? Benne vagyok a duettben - ismételte meg úgy, mintha egy öt évesnek kéne elmagyaráznia valamit. Durcásan húztam el a számat, de azért hevesen bólogattam egyfajta köszönetképpen és próbáltam nem elszállni a boldogságtól. Tényleg megteszi nekem? Értem? Ezt hogy fogom meghálálni neki?

Jongdae

Egészpontosan két kibaszott napot rágódtam az egész helyzeten és ennyi idő kellett, hogy belássam, bár szar lesz Lay társaságában lenni, nem tehetem meg vele, hogy nem segítek neki. Ha jó jegyet kapunk, akkor is lehet, hogy nem iratkozom be a következő félévre, de tőle nem vehetem el a lehetőséget, hogy folytassa tanulmányait. Ennyire nem lehetek szemét vele.

Elmosolyodtam édes zavartságát látva, mikor elmondtam neki a döntésemet és pusztuljak meg, de képtelen voltam elereszteni hideg, remegő kezét. Jól esett fogni, de tudtam, hogy minden pillanattal gyötrelmesebb lesz, így néhány perc után keserű szájízzel, de elengedtem. Nem ébreszthetek egyikünkben sem reményt olyanra, ami... Ami sosem fog működni.

Lay lesütötte szemeit, majd lassan visszacsúszott a zongoraszékre és pár kényelmetlen, csöndes perc után játszani kezdett a zongorán. Csak figyeltem a vékony ujjakat, amik először valami hihetetlenül rettenetes számot hoztak össze, gondolom megint magától adott elő, de végül igazán szép dallam kerekedett az egészből. Nem akartam, nem is tartottam magam elég jónak hozzá, de csatlakoztam hozzá és énekeltem azt, ami jött.

Olyan kibaszott jól szóltunk együtt, hogy rendesen rosszul lettem a ténytől, hogy párkapcsolati szinten ennek a tizede se jött össze köztünk. Talán inkább huszada... Tökéletesen passzolt a hangom Lay játékához, még úgy is, hogy valójában itt-ott elég béna voltam. Hogy lehet, hogy ilyen... Ilyen gyönyörűség keletkezik két olyan személytől, akik ennyire... Fájdítsd csak még a szívem, Sors, fájdítsd csak...

Yixing

Összeszorítottam a számat, hogy még véletlenül se érzékenyüljek el annál jobban, mint kéne, miután összecsiszolódott előadásunk. Nem hittem volna, hogy ennyire szépen fogunk szólni. Túlságosan is szépen szóltunk, ami azt illeti...

Chen hangja egy kis idő után elhalt és akaratlanul is, de én is abbahagytam a zongorázást. Súlyos csönd telepedett ránk; én még mindig lefelé bámultam, így beletelt némi időbe, hogy feltűnjön, Chen odament a többi hangszerhez. A szoba két oldala telis-tele volt mindenféle zenei eszközzel. Legtöbbször ezeket a tanárok használták órai bemutatáskor, szerintem rajtunk kívül sosem járt itt más diák. Nem mintha nem lenne előnye ennek...