Sors, dögölj meg! [LayChen]

26. Fejezet

Yixing

Iszonyatos fejfájásra ébredtem fel, mikor megszólalt az ébresztő és először nagyon nem vágtam hol is vagyok, de aztán leesett, a kolesz szobában. Komolyan annyira beittam, hogy még az sem akar beugrani hol is vagyok? El se hiszem, hogy ez megtörtént velem...

- Jó reggelt! - azt hittem lezuhanok az ágyról mikor meghallottam Chen hangját közvetlenül mellőlem. Ijedten pillantottam rá, viszont ő úgy tűnt kifejezetten jól szórakozik. - Mozgás, vagy elkésünk táncról! - próbáltam összetenni, hogy most mi van, így csak bambultam rá, amit ő megunt és átmászott rajtam. Azonnal elkaptam a kezét és visszahúztam, de nem bírta megtartani magát a hirtelen jött rántástól, így rám esett. Elvörösödtem, ahogy tudatosult bennem, hogy csak egy alsógatya van rajta és rajtam is.

- Most... Most mi van? - nyögtem ki végül nagy nehezen, mire elnevette magát.

- Hát nem is emlékszel? Ez most nagyon szarul esik... - szája széle lekonyult, de szemeiben látszódott, hogy nagyon is jól mulat. Agyam gyorsan pörögni kezdett és lassan eszembe jutott pár dolog. De azt tuti álmodtam! Kizárt, hogy...! Félve néztem rá mikor nagyon sok minden visszajött és mintha csak erre várt volna; teljesen rám nehezedett, majd egy olyan csókot nyomott ajkaimra, amitől egy pillanatra még azt is elfelejtettem, hogy mi a nevem.

- Mi? - csak ennyire futotta utána, semmi többre. Zihálva meredtem rá, miközben ő láthatóan még mindig kurva jól szórakozott. Én... Most tényleg mi a franc van már?! Mi most... Mi a fasz van? Igen, tegnap este elmondtam neki, hogy érzek iránta, de utána eléggé képszakadás minden. Csak nem feküdtem le vele úgy, hogy semmire sem emlékszem belőle! Azért az... Mégis milyen lenne már?

Jongdae

Őszintén bevallom, olyan kurva jól szórakoztam Lay totálisan elveszett fején, hogy az szavakba önthetetlen. Szegényen látszódott, hogy nagyon elveszett, nem ért semmit, én meg nem akartam megvonni magamtól a lehetőséget, hogy így láthassam. És kibaszott édes volt az értetlen tekintete.

- Lay... - súgtam csöndesen a nevét. - Ez-Ez tényleg nagyon rosszul esik... Most miért vagy ilyen? Nem emlékszel a tegnap éjjelre? - ahogy néztem Lay tanácstalan és döbbent fejét, képtelen voltam tovább visszafogni magam és hangosan felröhögtem. - Bocs, de... Istenem, látnod kellett volna magad!

- Baszd meg, Chen! - idegesen vágott mellkason, mire köhögni kezdtem és fájdalmas nyöszörgések közepette simogattam meg a bántalmazott testrészemet. - Néha igazán tudhatnád, mikor kell komolynak lenni!

- Jól van már! Bocsánatot kértem, nem?

- Te meg a bocsánat kérés... - morogva tolt el magától, majd kikászálódott az ágyból. Zavartan állt meg a két fekvőalkalmatosság között és csak nézelődött jobbra-balra. Mosolyogva figyeltem, ahogy egyre jobban elpirul és... És kibaszott jó érzés töltött el, hogy az enyém volt. Oké, nem jártunk hivatalosan vagy bármi, de azok után, hogy mindketten ugyanúgy érezünk a másik iránt, csak idő kérdése volt. Még úgy is, hogy nem vagyok az a típus aki, kapcsolatot ápol, Lay-jel mindenképp megpróbálnám.

- Én... Öhm... Elmegyek zuhanyozni, mert... Mert elég büdös vagyok... - motyogta, majd megfordult, hogy a fürdőszoba felé induljon, de megbotlott a lábában és majdnem hasra esett. Elvigyorodtam, de nem nevettem ki hangosan, helyette felugrottam és utána siettem, hogy még a fürdő előtt elkaphassam. Szorosan átöleltem hátulról és halkan a fülébe suttogtam.

- Az nem nyelvbotlás volt, tényleg vannak érzéseim irántad!

Yixing

Annyira lefagytam mikor Chen átölelt, hogy csak később esett le, hogy mit is mondott. Konkréten akkor, amikor már a zuhany alatt álltam. Leszarva mindent siettem ki, de ő már nem volt a szobában, így csalódottan mentem vissza, hogy befejezzem, amit elkezdtem. Életemben nem rohantam, úgy a fürdéssel, mint akkor.