Sors, dögölj meg! [LayChen]

30. Fejezet

Jongdae

Láttam az íriszeiben, hogy mennyire komolyan beszél és a szívem megint őrült tempóban kezdett el verni. Istenem, Lay... Ha csak feleannyira leszel biztos a kapcsolatunk, mint ahogy ezt most mondtad, én bármit el fogok hinni neked. Halk sóhaj csúszott ki számon, amivel együtt minden kétségem távozott is, majd lassan előrehajoltam, hogy megcsókoljam Lay-t, de ő meghökkenve hátrébb lépett.

- Azt ne mondd, hogy megint attól félsz, hogy megütlek - motyogtam felvont szemöldökkel.

- Nem, csak... Chen, az utcán vagyunk! Azért ez... - zavartan nézett oldalra és én követtem a tekintetét. Valóban nagyon sokan voltak kint, de mivel mindig is vállaltam, hogy meleg vagyok, az ilyesmi sosem izgatott. De ha Lay-t zavarja...

- Csakhogy tisztázzuk - álltam mellé tisztes távolságra, vigyorogva -, nagy valószínűséggel mindenki hallotta a szappanoperába illő kapcsolatunkat, úgyhogy ennek - mutattam körbe - nem kéne zavarnia - Lay beleharapott alsó ajkába, miközben lassan nézelődött jobbra-balra, végül meglepő dolgot tett; ujjait óvatosan az enyéim közé csúsztatta és összefűzte őket. Keze kellemesen puha volt és biztos rohadt nyálasan hangzik, de esküszöm, olyan volt, mintha tökéletesen összeillett volna az enyémmel. Oké, ehhez hozzá tudnék szokni.

Bárcsak néhány pillanatig tartott a kézfogás, nekem bőven elég volt ennyi is. Amúgy sem voltam olyan, aki naphosszat a barátja kezét szorongatja. Jézusom, tényleg azt mondtam, barátom? El se hiszem, hogy ezt megéltem. Kim Jongdae-nak barátja van, ráadásul olyan, akit tényleg szeret is. Pofám leszakad!

Yixing

Kíváncsian sétáltam Chen mellett, miközben figyeltem az arcát. Kifejezetten nyugodt volt ahhoz képest, hogy mik történtek vele az elmúlt órákban. Ordítozott hangosan, kibukott meg minden, erre most... Érdekelt, hogy mégis hogyan sikerült neki ilyen hamar lenyugodnia elvégre... Nos, ő nem ilyen típus volt.

Váratlanul megtorpant és érdeklődve pislogott rám, majd kezét az általam annyira nagyon nézett testrészéhez emelte. Elnevettem magam, mikor tett egy olyan mozdulatot mint, aki letöröl valamit magáról, pedig az égvilágon semmi sem volt rajta. Nem kéne húznom szegényt, el kéne mondanom, hogy bizony csak úgy néztem őt.

- Van valami rajtam? - kérdezte mogorván, majd mivel nem hagytam abba a röhögést, tovább folytatta a törölgetést. - Na, ne röhögj, hanem szedd le!

- Ni-Nincs raj-rajtad sem-mi! Bocs, de... - összegörnyedtem a kacagástól, mert annyira próbálta leszedni magáról a semmit, hogy majdnem kiszúrta a saját szemét. Hirtelen felindulásból előre lendültem és az ujjaira, amik a sérült szemét takarták, egy gyors puszit nyomtam. Ép szeme elkerekedett a döbbenettől, majd elvigyorodott.

- Na de, Lay! Még valaki észreveszi!

- Nem izgat - vontam meg a vállaimat.

- Csak nem lázadni kezdtél?

- Nem... Nem esett jól? - kérdeztem vissza félve. Gőzöm sincs milyen kapcsolatban lenni olyannal, mint Chen. Bár nem nehéz rájönni, hogy ő nem az a romantikus alkat. Talán az ilyen megnyilvánulások nem tetszenek neki.

- Ha ilyen félős leszel, nem mutatlak be a barátaimnak, még a végén nem éled túl az estét. És azt nem szeretném. Tudod, terveim vannak - kacsintott rám, mire én visszakézből mellkason ütöttem.

- Tartsd a farkad a gatyádban vagy megjárod!

Jongdae

Egy este a barátaimmal és máris olyan féltékeny lettem, mint még soha, pedig aztán Chanyeolra kurvára az voltam. El is felejtettem, hogy Lay milyen beszédes, ha iszik, Sehunról nem is beszélve, de ők ketten... Baekhyun olyan fejjel hallgatta őket, hogy kezdtem attól félni, hogy rövidesen valami mérget kever a piájukba, csakhogy többet ne hallhassa őket. És komolyan megértettem volna őt érte.