Sors, dögölj meg! [LayChen]

18. Fejezet

Yixing

A parkban történtek után Chennel úgy viselkedtünk, mintha meg se történt volna az a bizonyos csók. Szavak nélkül is megértettük, hogy ez sosem lehet több közöttünk. És minden visszatért a rendes kerékvágásba. Na jó, azért valami más volt, de az egész ellenére nem éreztem kínosan magam vele. De a tánca miatt igen.

- Jongdae! Kimaradt néhány nap és máris ilyen szar lettél? - mordultam rá. Nem akartam megbántani, de engem rosszul érintett, hogy pár napig nem gyakoroltunk és máris romlott a képessége. Úgy éreztem, hogy ez engem minősített. Mégpedig pocsék tanárnak.

- Nem lehet mindenki olyan jó, mint te...- morogtam halkan, majd felsóhajtott és leült a padlóra. Figyeltem őt valamennyi ideig, majd letelepedtem szembe vele.

- Mi a baj?

- Nehezemre esik koncentrálni, mert... Elég sokmindenkit ismerek, de tényleges barátom nem sok van és most... Szóval kellemetlen a légkör Chanyeollal meg Mineokkal is. Kris társaságát szintén nem szívesen keresem a Joonmyun dolog miatt és... Nos, nem maradt más csak te, de... Azért ismerjük be, veled is más most minden - idegesen tördelte ujjait miközben beszélt, s mikor befejezte, felemeltem a fejem, hogy végre a szemeibe nézzek. Talán ő kínosan érzi magát?

- Kényelmetlen neked velem lenni? Ha sze-

- Nem! - vágta rá gyorsan. - Nem rossz csak...

- Furcsa - fejeztük be egyszerre, mire mindketten elmosolyodtunk. - Talán... - folytatta volna Chen, de hirtelen kivágódott az ajtó és Chanyeol szobatársa viharzott be. Egyenesen Chenhez ment, majd minden szó nélkül mellkason ütötte. Ez meg mi a jó isten volt?

Jongdae

Miután mindenkivel akadt némi problémám egyedül Lay maradt az, akivel... Végülis vele is volt valami, de azt egyáltalán nem nevezném gondnak. Mármint vele egészen kellemesen éreztem magam, még edzés közben is, pedig sosem rajongtam a gyakorlásainkért. De át kell mennem a kibaszott vizsgán! Ha beledöglök is!

Meglepően békésen beszélgettünk, épp azon voltam, hogy mondjak neki valamit kettőnkről, mikor Jongin rontott be és se szó, se beszéd belém vágott egyet. Halk nyekkenéssel dőltem hátra a földön és már felettem is volt, hogy beverjen még egyet mikor is Chanyeol bukkant fel. Derekánál fogva kapta el, majd nyugtatni kezdte a felbőszült srácot. Értetlenül pislogtam feléjük, majd Lay-re, mikor mellém guggolt, hogy felsegítsen.

- Ez... Ez mi volt? - kérdezte döbbenten, mire megráztam a fejemet. - Jól vagy? - jóleső érzés áradt szét bennem az aggódó hangra és rögtön úgy éreztem semmim se fáj már.

- Minden oké. Én... Én esküszöm semmit se csináltam vele - szóltam oda Chanyeolnak.

- És mi van a bátyámmal, ha? - ordított rám Jongin, én meg csak meredtem rá.

- Báty? Mi-Milyen báty?

- Akivel összefeküdtél pár napja!

- Minseok a bátyád? - kérdeztem totál ledöbbenve, mire a szobában tartózkodó másik két egyén is hasonlóan reagált.

- Te lefeküdtél Minseokkal?! - míg Chanyeol inkább tűnt meglepettnek, addig Lay inkább csalódott volt, ami nagyon fájt a szívemnek.

- Nem róla beszélek! Luhanról!

Yixing

Ahogy a vita haladt előre, úgy értettem egyre kevesebbet belőle. Ki a franc az a Luhan, mégis mi a baja Jonginnak és - számomra a legfontosabb kérdés - jól fogtam fel, hogy Chen lefeküdt Minseokkal? Kábán néztem Chanyeolra, mintha csak tőle várnék magyarázatot mindenre, de ő még mindig Jongint tartotta vissza.