Sors, dögölj meg! [LayChen]

15. Fejezet

Jongdae

Hiába lépett be az exem megint, nem tulajdonítottam neki nagy érdeklődést, minden figyelmem Lay-é volt. Kurvára aggódtam érte és kurvára dühös voltam magamra, mert nem tudtam segíteni neki.

Ahogy könyörgött nekem, hogy hagyjam abba a zsebében való kutatást, lassan körvonalazódott elmémben, hogy mi is lehet az oka annak, hogy ilyen. Agyamat hamar ellepte a düh, de olyan szintű, hogy még én is megijedtem. Egyébként sem voltam egy nyugodt típus, de most...

- Engedj oda! - Joonmyun egy határozott mozdulattal tolt arrébb és ült le a helyemre. Hozzá akart érni, de mintha Lay észlelte volna, hogy nem ismeri őt, még rosszabb lett a helyzet. Rögtön megragadtam a kezét és kértem nézzen rám. - Oké, akkor majd te csinálod. Tett a kezed a hasára és számolj!

- Mi a redvás...

- Csak csináld! Számolj, hogy olyan ütemben lélegezzen be és ki. A légzésének vissza kell állni a normálisra! A kezeddel tudod ellenőrizni. Mint énekléskor mikor mondja a tanár, hogy úgy tudod nézni a légzésed - tettem, amit mondott és el se hiszem, de segített. Nem számoltam gyorsan, csak kényelmes tempóban, majd kilégzéskor még lassabban és Lay légzése fokozatos visszanyerte eredeti ütemét. Sírása abba maradt és láttam a szemében, hogy már magánál van. Nyöszörgött kicsit, majd szabadkozni kezdett.

Yixing

Mindig is gyűlöltem, ha rám jött egy pánikroham. Rühelltem, hogy pánikbeteg vagyok, de én azok közé tartoztam, akik elmondhatják magukról, hogy tudják miért van. Persze ettől nem lesz jobb a helyzet, de legalább többnyire tudtam mikor jön egy roham.

- Sajnálom... Nem akartam... Hogy... Hogy így lássatok... Sajnálom! - azt meg még inkább gyűlöltem, ha valaki így látott. Miért kellett pont Chennek lennie? Miért kellett már megint így látnia? Miért ő az egyetlen, aki így lát? Csillagokat láttam az oxigén hiány miatt, de aztán már más miatt is. Chen akkorát rávert a fejemre, hogy azt hittem ottmaradok.

- Mi a jó édes faszomért kérsz bocsánatot?! Ha?!

- Most... Most ezt miért...?

- Mi az, hogy miért?! - mordult rám. - Láthatóan nem tehetsz ellene és bocsánatot kérsz?! Inkább... Inkább csak legyél velem őszinte... Mi történt, Lay? - bár agyam feldolgozta a kérdést, az jobban lekötött, hogy Lay-nek hívott. Nem is tudom, hogy máskor megtörtént-e, de most valahogy... Valahogy melegséggel töltötte el a szívemet. A nyelvem hegyén volt, hogy elmondjam neki, de aztán nem tettem. Mert a másik srác ott volt. Szemeimet ráemeltem, mire Chen is felé fordult, majd nem valami kedvesen közölte vele, hogy menjen el.

- Nem húznál el a picsába?

Jongdae

Az utolsó megnyilvánulásom után nem volt nehéz rájönni, hogy nem volt szép elválásunk Joonmyunnal. Nos, mondhatni megcsalt. Vagyis nem mondhatni, tényleg megcsalt. Persze nem érdekel már különösképp, de azért még mindig megbántva érzem magam. Ráadásul... Itt van most Lay.

- Látom a modorod csak rosszabb lett, mint volt...

- Csodálkozol? - megragadtam a kezét és kitoltam az ajtón. - Kösz a segítséget. Komolyan hálás vagyok, de most menj el! - és rávágtam az ajtót.

- Ez nem volt valami kedves tőled - motyogta csöndesen Lay.

- Joonmyun a lehető legrosszabb dolgot tette velem, miután megmentett. Összetört újra. Akkor se lennék vele kedvesebb, ha más nem lenne a világon.