Sors, dögölj meg! [LayChen]

44. Fejezet

Yixing

Óvatosan simogattam Chen takaró alól kikandikáló vállát, hogy még véletlenül se ébresszem fel. Mondjuk, nem csodálnám, ha vagy három napig nem kelne fel, olyan karikák vannak a szeme alatt, amik szerintem egy jó ideig nem fognak eltűnni. Kissé előredőltem és, miközben lehalásztam a mobilt az asztalról, egy leheletnyi csókot nyomtam fejére. Jó lenne mindig így kelni.

Vigyázva másztam ki mellőle és gyorsan kikapcsoltam az ébresztést a készüléken, nehogy megszólaljon. Hangtalanul tettem vissza eredeti helyére és egy pillanatra elgondolkoztam azon, hogy felkeltem őt, de szerencsétlen katasztrofális állapotban volt két órával ezelőtt is, úgyhogy esélytelen, hogy használható legyen már. Még mindig ég a pofán azután a bizonyos mondata után...

Továbbra is minden hang nélkül csináltam reggeli teendőimet, majd mikor kész lettem az öltözéssel meg a cuccom összeszedésével, elindultam órára. Hát égett a pofám ott is rendesen... Nagyon próbáltam nem Mr. Hyunra nézni, mert mást sem éreztem vele kapcsolatban, mint kibaszott nagy zavart a hajnali dolog miatt. És még vigyorgott mikor rám nézett, baszki...

- Oké... - lépett oda hozzám Chanyeol a kemény öt perces szünetben. - Kurvára tudnom kell mi a franc volt, mert meghalok, hogy nem tudom. Meg... Mr. Hyun mégis miért néz úgy rád mint, aki mentem megpusztul a röhögéstől? - fáradtan pillantottam fel magas alakjára, mert bizony nekem sem volt elég az a rohadt két óra alvás és, még ha ezt nem is számítjuk, akkor sem éreztem valami faszán magamat. Talán tényleg megfáztam...

- Asszem... Neki köszönhetjük valami kibaszott nyakatekert módon, hogy... Chennel kibékültünk. Vagy legalábbis most együtt vagyunk. Vagy valami olyasmi - a végére egészen elhalt a hangom és muszáj voltam megköszörülni torkomat, de nem igazán segített. Fasza lesz, ha beteg leszek alig két héttel a vizsga előtt...

- Hát ez nagyon határozott válasz volt. Yixing, komolyan, jók vagytok együtt. Szarj le minden mást! - Igen, baszod, azt csinálom! Ah... Ebből tényleg betegség lesz...

- Félelmetes, hogy mennyire egy rugóra jár az agyatok!

- Ugye? Ha csajok lennék, tuti egyszerre jönne meg!

Jongdae

Nyöszörögve fordultam a másik oldalamra és rögtön Lay-t kerestem magam mellett, de haljak meg, nem volt sehol. Szemeimből rögtön kiröppent az álom és alig fél perccel később már az ágy szélén ültem, közben eszeveszetten kerestem a telefonom, hogy megtudjam hány óra van. Három? Mi a halál? Most komolyan nem keltett fel, hogy vele menjek órára?

Még jó, hogy senki nem volt a szobában és kedvemre hisztizhettem, mint egy hat éves, mert geci, végre vele lehettem volna rendesen, erre baszki itt hagyott! Eltartott egy ideig, míg kiszenvedtem magam, majd gyorsan összeszedtem, amit kellett és a keresésére indultam. Ami annyiban kimerült, hogy visszasprinteltem az aulából az órarendért a szobába, hogy megnézzem hol is van. Hogy hol kéne lennünk. Együtt. A köcsögje!

Elég érdekes módon csúsztam be a táncterembe, mire a tanár csak felvonta a szemöldökét, amolyan "te mégis ki vagy"-fejjel. Talán sűrűbben kellene órára járnom. Igen, nem ártana... Lihegve álltam meg hátul, mert előrébb nem akartam menni, de így legalább nézhettem Lay-t. Titokban. Észre se vett. Oké, elismerem, ez fájt. De legalább bámulhatom a hátsóját. Az is valami.

Szart se csináltam egész órán, minthogy Lay-re meredtem. Még mindig nem értettem, hogy miért változott meg a véleménye, de nem is akartam most ezzel foglalkozni, csak élvezni akartam, hogy újra enyém lehet. Néha Chanyeolra is rápillantottam, aki olyan szemekkel bombázott, hogy rendesen elhittem magamról, hogy perverz vagyok, de na... Könyörgöm, vaknak kéne lenni ahhoz, hogy ne nézzen rá az ember Lay-re! Főleg mikor táncol...