Sors, dögölj meg! [LayChen]

43. Fejezet

Jongdae

Elfintorodtam, ahogy Chanyeol kinyitotta döbbenetében a száját, majd egy apró csokidarab ki is esett belőle, amitől szerintem el is hánytam volna magam, ha lett volna valami bennem. Azért ennyire meglepő dolgot nem mondtam...

- Hogy mi a faszt csinálsz?! - fakadt ki pár perccel később, majd magyarázni kezdett, de olyan hévvel, hogy képtelen voltam felfogni mit mond. Ahhoz képest milyen életet élek, még nem fordult elő velem, hogy ne aludtam volna éjjelente valamennyit. Sok ez a lassan huszonnégy óra...

- Jézusom, megtennéd, hogy nem... - idegesen és fáradtan szorítottam meg orrnyergemet és közben belenéztem a szemeibe. - A hátam közepére sem kívánom most a dumádat. Már ne haragudj!

- De haragszom! Mégis mi gecit hordasz itt össze? Itt hagyni a sulit? Meg egy fenét! - nyílt a szám, hogy belekezdjek egy valószínűleg hosszan tartó veszekedésbe, de aztán visszacsuktam, nem akartam vitatkozni. Belefáradtam a mai napba. Meg úgy mindenbe. - Jongdae, kérlek... Mégis miért... Kérlek, mondd, hogy ez nem Yixing miatt van! - szívem fájdalmasan dobbant mellkasomban, ahogy meghallottam nevét, majd óvatosan megráztam a fejemet. Mondjuk ezt senki nem hinné el, nemhogy Chanyeol...

Barátom beharapta alsó ajkát, hogy visszaszorítson valamit, gondolom egy olyan megjegyzést, amit nem díjaztam volna, aztán végül elfordította a fejét. Még oldalról is láttam, hogy süt róla a megbántottság, amit nem értettem. Neki mégis mi köze ahhoz, hogy én mivel baszom el az életemet?

- Figyelj - csúsztam kissé közelebb hozzá -, én... Ez... Igen, köze van... Köze van hozzá is, de... Tudod jól, hogy fogalmam se volt, hogy mihez kezdjek magammal. Csakis miattad jöttem ide - csöndesen suttogtam mellette és vártam valamiféle reakciót, de ő még mindig a falat részesítette inkább előnyben. Szomorú mosolyra húzódott szám, majd gyengéden vállon bokszoltam. Kérlek, Chanyeol, ne csináld ezt, mert már így is a halálomon vagyok...

- De... De akkor is... Legalább várd meg a félév végét!

- Nézd, én-

- Chen!

Yixing

Bármennyire is kész voltam a fagyhalálra, miközben Chenéket hallgattam, nem éreztem a hideget. Pislogás nélkül néztem, ahogy a víz csöpög a ruháimból le a halvány kőre, majd nagyot nyeltem, hogy leküzdjem a torkomban keletkezett gombócot, ami egy újbóli sírás lehetősége miatt került oda. Ezt... Ezt nem tudom elhinni!

Összeszorítottam számat, mert nagyon szerettem volna kiakadni, de úgy istenesen és nem is bírtam sokáig visszafogni magam. Viszont ahelyett, hogy valami csúnya csúszott volna ki belőlem, végül csak ráordítottam Chenre. Mondjuk, ha a hangnemet nézzük, akkor elég rondán ejtettem ki szerencsétlen nevét.

Ingerülten siettem oda hozzá, ami csurom vizesen nem volt épp a legbiztonságosabb, majdnem hasra estem háromszor, de szartam rá. Erősen markoltam meg vékony csuklóját és már rángattam is el, időt sem hagyva neki, hogy bármilyen reakciót is produkálhasson. Biztos fájt neki, ahogy vonszoltam és érdekelnie kellett volna, de nagyon nem így volt.

Chanyeol olyan szinten meghökkent, hogy nem is tett vagy mondott bármit is, csak bámult ránk, aminek örültem, mert nem volt szükség arra, hogy még ő is beleavatkozzon a dologba. Már bőven a harmadikon jártunk, mikor Chen végre megtalálta elveszett hangját, illetve erejét és úgy elhordott a picsába, hogy csak néztem. És gyomromat ért ütés kurvára gyötrelmes volt...

Lihegve figyelt sötét szemeivel, amik jelenleg a kinti vihar villámait is magukban hordozták és ettől... Nos, kissé berezeltem. A mai nap nem először akadt ki rám vagy úgy az elmúlt időben bármikor, de így még sosem meredt rám. Őszintén mondom, féltem tőle. Főleg az ütés után.