Elrabolva //BEFEJEZETT//

26. ~NOSZTALGIA

Nicholas, Emmeline és Evan hárman eggyütt beültek az autóba. Em mély levegőt vett és becsatolta az övét.

Nick beindította az autót, és duruzsolni kezdett a motor.
Az elektromos kapu lassan elkezdett kinyitódni.

-Uramisteeeeeen nem hiszem eeel! Kiabálta Em, ahogy elindultak.

Nick lassan kihajtott a kapun.

-Nem hiszem eeel Istenem! -kiabált tovább.

-Anya, nyugi! -nevetett Evan.

Ahogy kiértek az útra, a férfi egy kicsit megkapartatta a kerekeket, és elkezdett gyorsulni.

Em hátranézett, és bámulta a távolodó házat, majd ismét előre tekintett, és a hatalmas erdőkre csodálkozott rá.

-Nem tudom elhinni! -nézett könnyes szemekkel Nickre. -Olyan mintha csak álmodnék.

-Pedig ez a valóság. -mosolygott vissza a férfi.

Evan hátul kuncogott, és próbálta Emet megnyugtatni.

Autókázás közben elbeszélgettek, gyorsan telt az idő, hirtelen azon kapták magukat hogy lassan már megérkeznek.

Amikor Em megpillantotta Nashvillet, szeme és szája tátva maradt a látványtól.
Egyszerűen elvarázsolta, a sétáló emberek az utcán, az épületek, a nyüzsgés és az élet. Mert a város élettel teli volt.

Nick nagyon boldog volt, hogy végre önfeledten nevetni láthatta őt, és ekkora örömet tudott neki okozni. Tökéletesen megbízott benne, hogy nem fog az első adandó alkalommal elmenekülni. Érezte hogy Em mostmár velük akar maradni, effelől semmi kétsége sem volt.

Megígérték Evannek, hogy természetesen fagyizni is fognak. Így leparkolták az autót, és belevetették magukat a belváros kis sétáló utcáiba.

A legjobb fagylaltost keresték meg, majd ezután ahogy Em szerette volna, múzeumba mentek.

Később megtekintettek még sok latványosságot a városban, például a Partheont, a Belle Meade ültetvényt, a Belmont kastélyt, és a Seigenthaler hidat.

Lassacskán rájuk sötédett, amikor 3gy utcabálba csöppentek, s Em azon nyomban tánvolni kezdett.

-Lassan indulnunk kéne. -Mondta Nick.

-Tessék?? -kiáltotta Em.

-Lassan indulnunk kéne!! -mondta hangosabban, de a lány teljesen belefeledkezett a zenébe, és Evannal eggyütt táncoltak.

-Nemsokára! -nevetett rá, majd kérte a kezét, hogy ő is táncoljon.

-Em, tényleg indulnunk kellene. -mondta a férje.

-Nem aludhatnánk itt? -kiabálta a fülébe.

-Tessék??

-Miért ne? Néznénk egy Hotelt, és holnap ráérnénk hazamenni.

-Drága Em. -simogatta meg az arcát. -Annyira örülök hogy boldog vagy, tényleg. De nem lehet... Ma este még Washingtonba kell repülnöm...

-Ma este??! -nézett rá elcsodálkozva.

-Igen, az ügyvéd miatt. -ráncolta a homlokát. -Nem mintha kedvem lenne elmenni innen... -bújt hozzá. -Megígérem hogy eljövünk még, rendben?

-Hát jó. -mondta, miközben tovabb táncoltak.

Közben Emnek feltűnt, hogy az utcabálon egy arcfestett idősebb férfi folyton őt bámulja.

Ettől kissé paranoia fogta el, majd megint csak Nick fülébe kiabált.

-Keresek egy mosdót, és mehetünk!

-Rendben! -kiabált vissza.

-Anya! Anya hová megy? -kérdezte Evan.

-Mindjárt jön édesem. Csak egy pillanat. -mondta Nick mosolyogva.

Emmeline átvágta magát a tömegen, és ahol a kávéjukat fogyasztották, bekéreckedett az étterem mosdójába.

Odabent is nagy volt a nyüzsgés, az emberek nagyon hangosan beszéltek, és ott is szólt a zene.

Kezdett nyugtalanná válni, sietésbe kezdett, hogy minél előbb visszamehessen a családjához.
Egyedül volt a mosdóban, ott síri csend jart át mindent. Csupán a kintről beszűrődő zajokat lehetett behallani.
Már éppen mosta a kezét, amikor felnézett, és a tükörben látta, hogy egy fekete maszkos alak közeledik felé.

Annyi ideje már nem volt hogy felsikoltson, mivel az illető a másodperc töredéke alatt befogta a száját, és elkapta őt.

-Ha egy hangot is meghallok, vagy ellenkezni próbálsz, a fiadnak annyi. -mondta az eltorzult hang.

Em felráncolta szemöldökét, majd bal könyökével oldalba vágta férfit, s hogy kiszabaduljon egy erőset a lábai közé is rúgott.

-Segítsé... -próbált kiabálni, de a férfi ismét felülkerekedett rajta.

-Mit mondtam neked??!! -fogta be újra a száját dühösen.

A lány mogorva, gyilkos tekintettel szuszogott a karjai között.
A rabló a vészkijárat felé vonszolta őt. Óvatosan körülnézett, egy lélek sem volt arra. Az étterem hátuljánál voltak. Még egy dolgozó sem járt arra, hogy segítséget nyújthasson.

A férfi kihasználva ezt azonnal az autója csomagtartójába tuszkolta őt, majd idegesen elhajtott a helyszínről.

Közben Nick kezdett aggódni, ezért Evannal bementek az étterembe.

-Elnézést, nem látták a feleségemet? -kérdezte az egyik pincérnőt kétségbesetten.
-A mosdóba indult, alacsony, szőkés barna hajú, bordó felsőt és virágos szoknyát viselt... -hadonászott a kezeivel.

-De, körül-belül tíz perce ment be. Azthiszem. -mondta a nő.

-Köszönöm. -intett Nick, majd a mosdó felé szaladt.

-Uram, a számlát még nem rendezték! Uram!! -kiáltott utána a pincérnő.

Eközben egy másik alkalmazott próbálta az útját állni.

-Ez a női mosdó, ide nem mehet be! -kiáltott, de Nick kitépte a kezéből a kilincset, és berontott.

-Emmeline! -ordította.

-Uram hívom a biztonságiakat, utoljára kérem hogy távozzon!!! -utasították.

Evan szorosan próbált hozzá közel maradni, és a zűrzavarban elkezdte a sírást.

-Semmi baj, semmi baj!! -kiáltozta Nick, és megölelgette a kisfiút.

-Anyaa... zokogott Evan.

-Megtaláljuk anyát.... -lábadt könnybe Nick szeme is.

-Uram, távozzanak a női mosdóból! Nem figyelmeztetem mégegyszer!

-Hívja a rendőrséget azonnal! -kiabált a férfi. -A feleségem eltűnt!!! -zokogta hangosan, és a haját kezdte tépkedni.

Az alkalmazott ezt hallván azonnal a telefonhoz szaladt, ők pedig a padlón omlottak össze, és egymásra borultak. Nick próbálta vígasztalni a kisfiút, s szorította amennyire csak tudta, miközben ő maga is alig kapott levegőt. Szinte folytogatta egy gombóc a torkát, úgy érezte hogy megfullad, a mellkasára mintha ráültek volna.