Elrabolva //BEFEJEZETT//

22.~ EGY ÚJABB HAZUGSÁG

Vanessa eldöntötte hogy befejezi a játszmát, és elmondja Nicknek az igazat. Lesz ami lesz, szembe kelett néznie a családja, és saját szörnyű tetteivel.

Miután reggel felöltözött, megfésülködött, mély levegőt vett és elindult. Tudta hogy Nicholast még időben kell elérnie, később már sok dolga lesz.

A lány remegő torokkal és bizsergő testtel sétált végig a gazdagsággal csordultig megtelt ház folyosóin, mígnem már közel járt a célhoz.

Mindenki tette-vette a dolgát, sürögtek, forogtak az emberek a házban, ő pedig úgy érezte hogy a mélységes titok terhétől meg fog fulladni.

Azonban mikor már csak néhány lépés választotta volna őt el Nick szobájától, hirtelen egy kart érzett megpihenni a vállán.

-Vanessa! Milyen kellemes meglepetés ilyen kora reggel! -üdvözölte Emmeline, magához képest is elég kedvesen a számára ellenszenves nőt.

-Emmeline! -fordult meg kicsit sem leplezve a meglepődöttségét. -Hát te meg, mi járatban?

-Ugyanezt kérdezhetném tőled. -nevetett. -Én Nickhez megyek, eggyütt reggelizünk vele és Evannal. -hallatszott a hangján egy kis gúny.

-Nos, gratulálok... ez csodálatos... -sütötte le a szemét irigyen.

-És te? Mit csinálsz itt?

-Én, én csak sétálgattam.

-Ilyen messze a szobádtól? Neked még nem kéne így megerőltetned magad. -gúnyolódott vele tovább.

-Ugyan, kedves hogy aggódsz értem de semmi ok az aggodalomra. Jól vagyok. -próbált mosolyogni.

Ekkor Nick érkezett meg, és észrevette a két beszelgető nőt.

-Áhh! Így indul csodásan az én reggelem! -csókolta meg Emet, mire Vanessa inkább elfordult.

-Nahát, pont hozzád indultam! -nevetett rá.

-Reméltem is! -mosolygott. -Vanessa, és te mijáratban?

-Ömm, én már éppen menni készültem, nem szeretnék zavarni. -próbálta leplezni a feszültségét.

-Hát jó, nekünk is mennünk kell. De jó volt látni. -mosolygott Nicholas illedelmesen.

Vanessa viszonozta ezt, majd sarkon fordult, Emmeline pedig a karját Nick vállára tette, és csöndben figyelte a távozását.

-Ugye nem veszekedni készültetek már megint? -kérdezte Nick suttogva.

-Dehogy, nem szeretném elrontani ezt a csodaszép reggelt. -csókolta meg mosolyogva. -Bár be kell vallanom, nem tölt el rossz érzéssel hogy végre megkapták amit érdemelnek.

-Eeeem... -sóhajtott Nick.

-Most meg mi az?? -nézett fel kérdőn. -Tudod hogy mennyire ellenszenvesek nekem. Nem tehetek róla...

-Tudom, nem is mondtam hogy legyetek jóban. Csupán azt szeretném ha végre lenne egy kis csend. -sétáltak be közben a szobába.

-Ha ők nem piszkálnak, én sem piszkálom őket. -húzta ki magát, majd Nick elmosolyodott, és közelebb lépkedett hozzá.

-Annyira szeretem hogy ilyen temperamentumos vagy. -mondta, miközben a lány haját a fülei mögé illesztette, hogy méginkább megcsodálhassa arcát.

Hosszasan néztek egymás szemébe, majd megcsókolták egymást.

Miután megreggeliztek a kisfiuk társaságában, Emmeline könyveket olvasott a szobájában, Nick pedig beletemetkezett a munkába.

Carlotta koogtatott a lány ajtaján.

-Tessék! -kiáltotta, majd ledobta a könyvet az éjjeli szekrényre.

-Asszonyom, vendége érkezett. -mondta udvariasan.

-Nekem?? -kérdezte meglepetten, majd letette az ágyról a mezítelen lábait, és beledugta a papucsába.

Ekkor Archebot nézett be az ajtón.

-Bocsásson meg ha zavarom... én csak...

-Nem, nem dehogy! -válaszolt, még mindig nem leplezve meglepődöttségét.

-Sétálna velem odakint egyet? -mutatott kifelé a férfi.

-Persze, hogyne... -bújt a kardigánjába.

-Jobb lesz ha magukra hagyom önöket. -mondta Carlotta, majd távozott.

Archebot és Em a kert mellett döntöttek. A lány már nagyon kíváncsi volt hogy mijáratban érkezett hozzá, ezért amikor már senki sem hallhatta őket, gyorsan kérdezett is.

-Őszintén szólva nagyon meglepett, hogy beszélni szeretne velem...

-Valóban? -mosolygott a férfi.

-Megtudhatnám az okát? -tapogatózott Em.

-Őh... -nézett lassan a távolba, és szedte össze a gondolatait. -Ön is őszinte volt, így én is az leszek. Nicholas a legjobb barátom. Ezt, gondolom már tudja.

-Igen? -nézett kíváncsian.

-Mivel ilyen közeli, és szoros kapcsolatban vagyunk, a szívemen viselem a sorsát. És úgyérzem hogy most nem jó úton jár.

-Mire céloz ezzel?? -Húzta fel a szemöldökét.

-Nick nagyon szereti önt. -sóhajtott. -És mentségemre szóljon hogy mindezt azért mondom el önnek, mert jót akarok. -bólogatott.

-Kérem, elmondaná végre hogy miről van szó?? -kérdezte ijedten Emmeline, aki valami nagy problémát sejtett a háttérben.

-Sok mindent nem mondott el. És ez nem helyes. -látszott az arcán a feszültség és a félelem. -Nem tudom jó döntést hozok-e, de nagyon bízom benne. -mondta, majd átnyújtott egy borítékot a zsebéből.

-Ez micsoda? -vette el Emmeline.

-Ez, egy levelezés, csupán a töredéke az egésznek... csak ennyit tudtam kinyomtatni. Mivel az egyik fő bizalmasa vagyok és bejárásom van az irodájába... -folytatta az egyre kétségbeesett férfi.

-Dehát milyen levelezés?! -kérdezett a lány frusztráltan. -És, mi jogon vette el???

-Nick, és az édesapja között. -mondta ki nagyot sóhajtva.

-Tessék??? -nézett rá totálisan értetlenül.

-Kérem ne haragudjon rám. De úgyérzem erről tudnia kellett!

Emmeline mit sem tétovázva kibontotta a borítékot, és olvasni kezdett.

-Értsd meg hogy nem akar veled beszélni! Kérlek hagyjatok minket végre békén!

-Nem hiszem el hogy a saját lányom nem akar a szüleivel beszélni! Hazugság az egész!

-Higyj amit akarsz. Ő maga mondta hogy nem kíváncsi rátok. Szeretné nyugodtan élni az életét velem és a fiunkkal. Te és Carolin csak az útjában álltok a boldogságának.

-Badarságokat beszélsz! Jogom van a kislányommal beszélni! És az anyjának is!

-Ha ő nem szeretne akkor nem kell beszélnie senkivel sem! És az az orvosa utasítása, hogy a lehető legnagyobb nyugalomban legyen. Nem hiányzik neki hogy felzaklassátok!

-A szülei felzaklatják?? Te sosem voltál és nem is leszel normális ember! Nem tilthatod el tőlünk! Ennek még nagyon rossz vége lessz!

-Tégy amit akarsz. De fogjátok fel hogy Emmeline nem kér belőletek!!!

A lány könnyes szemekkel nézett maga elé, majd összegyűrte a papírt.