Elrabolva //BEFEJEZETT//

25. ~FIGYELMEZTETÉS

Emmeline még sokáig beszélgetett Elizabethel, majd mikor már elég későre járt az idő, Evan, majd Nick szobájába ment hogy jóéjt kívánjon.

Férjével csakhogynem az ajtóban egymásnak estek, s csak hosszú percek után hagyták abba a csókcsatát, hogy egy kis levegőhöz jussanak.

-Nem kéne bemennünk?? -kérdezte kacagva az ajtónak préselt Em.

-De, jobb lesz bemmenni. -mondta kacéran Nick, majd becsukta maguk mögött az ajtót, és azonnal az ágyba vitte a lányt.

Ez egy csodálatos "jóéjt csók" volt. -nézett a férfi mosolyogva a párnák közt hempergő feleségére.

-Bár minden esténk így érne véget. -kúszott közelebb Em, és cirógatta meg az állát.

-Van hozzá köze, a beszélgetésednek Elizabethel? -kérdezte Nick.

-Talán van. Talán nincs... miért fontos ez?

-Csak megkérdeztem. -nézett hosszan a szemébe.

-Örülök hogy aznap elraboltál. -mondta Em.

-Tessék?? -kérdezte a férfi meglepetten.

-Mondom örülök, hogy aznap elraboltál.

-Öhm, bocsánatot kérek, de hogy lehet elrabolni valakit, aki hozzád tartozik?

-Niiiick... -mosolygott.

-Jólvan, jólvan. Beismerem elég rémisztő lehetett.

-Inkább, borzalmasan rémisztő! -nevetett. -De, az a lényeg, hogy itt vagyok. És nem adtad fel. -érintette össze az orrukat.

-Hogy adtam volna fel?? Hiszen tudod. Már ezerszer, milliószor elmondtam neked, hogy te vagy a mindenem. -tette két kezét a lány fülére, és megcsókolta.

-El sem hiszem hogy holnap elmegyünk Nashvillebe! -mondta Em.

-Érted bármit megteszek. -mosolygott. -Viszont, aludnod kéne, elég korán indulunk.

-Valóban? -kérdezte. -Én csöppet sem vagyok fáradt! Annyira izgatott vagyok!

-Csillapodj! -nevetett Nick.

-Hogyan tehetném? Fogalmad sincs mennyire boldog vagyok! -mondta a lány.

-Elhiszem. -tett egy tincs hajat a füle mögé. -Aludj ma itt. -mondta Nick.

-Rendben. -válaszolt boldogan.

A nyughatatlan Emmelinenak még sokára sikerült elaludnia. Pedig tudta, másnap fáradt lesz. Viszont szörnyen izgatott volt az utazás miatt, hogy végre kimozdulhat a birtokról.

Kora reggel a nap első sugaraival kelve az istálló felé vette az irányt, hogy megetesse a lovát Démont. Az állatot simogatva hozzá is elkezdett beszélni.

-Nem hiszed el, hogy mi történik ma Démon! Nashvillebe megyünk! -ujjongott örömében. -Ne aggódj, estére már itthon leszek veled. Holnap pedig elmegyünk eggyütt egy kicsit vágtázni! Na mit szólsz? Te szép fiú.

-Hogy mit hallok? -kérdezte a felé közeledő Will.

-Nahát, azthittem egyedül leszek itt. -lepődött meg.

-Őőő, miért is?

-Hát mert, korán van?? -nevetett kínosan Em.

-Nézze, a mi munkánk 5kor kezdődik. És nagyra értékelem hogy megetette az állatot, -biggyesztett a ló felé- de ma már kapott enni.

-Hm, és akkor most el kéne ájulnom? -húzta ki magát.

-Neeem, nem kell. -nevetett Will.

Kicsit lecsendesedtek, majd egy kis határszünet után ránézett a fiú.

-Én, hallottam, hogy mit mondott a lónak.

-Te hallgatóztál??

-Neeem, dehogyis, csupán véletlenül hallottam meg! -mentegetőzött.

-Remélem nem repedt be a dobhártyád amikor énekeltem.

-Hahaha! -nevetett. -Arról a részről sajnos lemaradtam.

-Hála Istennek! -könnyebbült meg a lány.

-Biztos hogy jó ötlet, Nashvillebe menni? -kérdezte meg óvatosan Will.

-Már miért ne lenne? -csodálkozott a lány.

-Nem tudom, mondjuk azok után amilyen levelet kapott...

-Will, bizalmasan meséltem el neked, és nem kértem kioktatást...

Nagy lett a csend, a nevetésnek már híre sem volt az istállóban.

-Sajnálom, tudom semmi közöm hozzá. Csupán jó szandékból kérdeztem.

-Jó szándékból??

-Igen...

-Miért érdekel téged hogy hova megyek és mit csinálok?? -kérdezte Emmeline.

-Azért mert, aggódom önért. -mondta Will halkan. -Tudom, nem lenne szabad...

-Várjunk, álljunk meg egy szóra. -Tette fel a mutatóujját. -Ugye nem....

-Sajnálom, Mrs. Henderson. Nem tehetek róla! Az érzéseimnek nem tudok parancsolni. Már többször is mondani szerettem volna. Amióta mi először találkoztunk én...

-Will, kérlek hagyd abba. -hátrált egy lépést.

-Bocsánatot kérek. Én csak nem akarom hogy baja essen. Kérem ne küldjön el, elkezdtem ostobaságokat beszélni...

-Dehogy, nem küldelek el! -mondta. -Viszont, nem helyes amit érzel...

-Én is tisztában vagyok vele. De, kérem felejtsük el! Vegyük úgy hogy egy szót sem mondtam! Szörnyen ostoba vagyok...

-Hogy felejthetném el? -kapott a fejéhez.

-Sajnálom! -fogta meg a kezét Will, mire Em megijedt, és még hátrébb lépett, elrántva a kezét.

-Will, mi csak barátok vagyunk. -mondta. -Semmi több!

-Ez nem is kérdéses Mrs. Henderson!

-Remélem, Will. Nagyon sajnálom... -mondta.

-Maganak nincs mit sajnálnia. Én vagyok egy idióta. -nevette el magát.

-Butaság! De, tényleg jobb lesz ha elfelejtjük.

-Hát persze... De kérem, csak gondolja át az utat. A kedvemért.

-Ezen nincs mit átgondolnom Will. Csak egy egyszerű utazás a városba! Ugyan mi baj történhetne??? -kérdezte Em.

-Ezt ugye nem komolyan kérdezte?

-Tudod milyen érzés ha hónapokig nem mehetsz sehová??

-Nem tudom.

-Igen, fogalmad sincs róla.

-Aki a levelet írta...

-Aki a levelet írta már a múlté! Üres fenyegetés volt, velem lesz Nicholas, sosem merne senki a társaságában bántani! Nincs miért aggódnod Will.

-Nekem akkor is rossz előérzetem van!

-Ne legyen! Minden rendben lesz, higyj nekem! -lépett közelebb. -Will, olyan boldog vagyok, annyira szeretném, ha Nick végre nem egy fogolyként bánna velem! Bizalmat szavazott nekem ezzel az úttal, és, ezt nem szabad elpazarolnom! Kérlek értsd meg!

-Megértem az ön nézőpontját, persze, de akkor is van az a fura érzésem hogy ez egy rossz ötlet.

-Nos, próbálj megnyugodni William. Mint mondtam nem lesz semmi baj.

-Hmm. -sóhajtott nagyot.

-Viszont, nekem mostmár mennem kell.

-Hogyne, persze... -bámult maga elé a felsült Will.

-Hé, tényleg nem lesz semmi baj! -nézett vissza nevetve.

-Rendben, jó utat kívánok! -kiáltott utána Will, próbálva leplezni aggódását, ami nem biztos hogy sikerült.

-Haaaaj, Démon... -fordult a ló felé. -Remélem tényleg nem lesz semmi baj. -mormolta.