Please, Teacher! (JiKook)

A mosdóban

*Jimin szemszöge*

- Figyelj... - néz jelentőségteljesen a szemembe, bennem pedig megfagy a vér ahogy várom, hogy elkezdjen ordibálni. - Volt közöm hozzá de már nagyon régen, a napokban felkeresett, nem írtam vissza neki és azóta írogat. - mondja nyugodtan. - Ha szeretnéd, letiltom. - Nem tudtam hova tenni most ezt, de hát ki vagyok én, hogy számon kérjem?
- N-nem kell. - hazudom. - Nem vagyok senkid, hogy utasítsalak. - nézek le.
- Nem vagy senkim? - egyenesedik fel.
- Hát...igen. - válaszolom félénken.
- Jó. - ezzel elfordult és otthagyott a darabokra zúzott ajtóval. Lelki állapotunk most hasonló lehet. Most még ő van megsértődve? Én sírok!

Megmostam hideg vízzel az arcomat, megigazítottam magam és megkerestem saját ruháimat, majd felöltöztem. Jungkook az asztalnál ült papírokkal maga körül és kávéját iszogatva nézegette azokat, míg jöttömre egy pillanatra felkapta tekintetét, de utána vissza is nézett.

- Jobb ha most hazamegyek. - motyogom orrom alatt.
- Ahogy gondolod. - válaszolja nemtörődöm hangsúllyal.

Nézegettem őt még pár másodpercig de nem jött több válasz, úgyhogy fogtam a táskámat, és kiléptem az ajtón. Ezt a parasztot! Miért lett hirtelen ilyen búval baszott? Nem vagyunk együtt sosem beszéltünk erről, úgyhogy nem értem min van felháborodva. Látom van neki elég kancája akivel tud foglalkozni, ezért sem marasztalt vagy gürizett értem. Csak egy numerája vagyok mégis a sok közül. Hazaérve ismét párnáim közt kerestem vigaszt. Tíz percenként néztem a telefonomra, hátha írt valamit, de semmi. Túlreagáltam? Alig ismerem, nem lehetek biztos benne, hogy az igazat mondta el arról a lányról. De ha mégis? Akkor most biztos hisztisnek gondol. Még az ajtót is rám rúgta. Ideges lehet amiatt is. Legalább annyit írhatnék neki, hogy bocsi az ajtó miatt. Utána soha többet nem keresem és elfelejthetjük ezt az egészet ami köztünk volt. Felírhatott a listájára, örüljön, de nem akarok szenvedni miatta.

Megnyitottam a chatet, láttam, hogy öt perce volt elérhető, de ismét habozok. Miért én kérjek bocsánatot?! De kíváncsi vagyok visszaír-e. Legalább megkérdezhette volna, hogy hazaértem biztonságban vagy akármi, de még annyit se mond, hogy kapjam be a faszt. Majd én megtöröm a jeget most.

" Bocsánat az ajtó miatt. "- lényegre törő, de mégis érezze azt, hogy valamennyire szíven viselem a dolgot. Letettem a telefonom magam mellé, és pár perccel később már csipogott is, én pedig egyből ugrottam rá.

" Én rúgtam be, nem kell bocsánatot kérned." - nézem pár másodpercig majd gondolkodom, mit válaszoljak.

" De miattam volt."

" Nem baj, ne foglalkozz vele." - erre már nem tudom mit írjak. Hosszú percekig néztem, egyszer elkezdett gépelni valamit, de egyből abba is hagyta, úgyhogy mást szerintem nem fog már írni.

Letettem telefonom a párnám alá és már el is aludtam.

xXx

Eljött a hétfő, szokásos kora reggeli matekóra. Azóta egy szót sem beszéltünk Jungkookkal, nem tudom, hogy most mi van köztünk. Gyomorideggel megyek be az iskola kapuin, ugyan most nem a félkész házim miatt, hanem mert nem tudom Jungkook hogyan fog viszonyulni hozzám. Viszont ahogy beértem a terembe és leültem, korábbi traumáim eluralkodnak rajtam ahogy realizálom, nem jó házit csináltam....ergo nincs házim.

- Mondd, hogy megcsináltad a feladatokat! - nézek rá könyörögve padtársamra.
- Szerinted? - pislog rám álmosan. Na igen. Taet nem érdekli ha leüvöltik, csak én sírom el magam. Körbekérdezve a többieket, senkinek nem volt kész vagy nem volt jó, tehát nem voltam kisegítve. Csak reménykedni tudok, hogy nem engem fog kihívni és megkönyörül rajtam ha már ilyen színes múltunk van. Idegesen ültem a helyemen, már megszólalt a csengő, de a Tanárom még sehol nem volt. Ugyan ez nem rettentette el a diákokat, hogy elpimaszkodjanak, mindenki fegyelmesen a helyén ült, köztük én is.