Please, Teacher! (JiKook)

Kitálalás

Az óra kattogása fülemben és a tanár rikácsoló hangja ébresztette fel a bennem rejlő stresszt. Már két hete nem szexeltünk tanárommal ugyanis annyira el volt havazva ő is meg én is, hogy búcsút inthettem a napi átjárkálásnak. Mindkettőnkön meg is látszódott a sok ingerület, alig lehetett hozzám szólni, Jungkookról pedig ne is beszéljünk, inkább irányába se néztem. Most is töri órán ülök és várom, hogy végre kicsengessenek, ugyanis ez az utolsó órám és hosszú hétvége van, ami azt jelenti, hogy végre pihenés.

Már kattogott a lábam és tollammal doboltam a füzetemen, amikor legjobb barátom felém fordult és megszólalt.

- Nem csinálunk óra után valamit? - suttogja halkan.
- Mit?
- Akármi. Mehetnénk enni. - mondja, mire egyből megtetszett az ötlet, hiszen farkas éhes vagyok. Bólintásommal beleegyeztem és eldöntve, hogy pár órát még biztos ki tudok bírni Jungkook nélkül, hatalmas lelkesedéssel indultam meg Taeval a város felé.

"Taeval gangelek pár órát." - írom le tanáromnak a biztonság kedvéért, hátha keresne, bár mostanában alig szándékozik hozzám szólni.

Sokadik perc után megnéztem a telefonomat válaszra várva, mire észrevettem, hogy egyből megnézte az üzenetem csak baszik visszaírni rá. Elkönyvelve ezt magamban csak élveztem a délutánom további részét, elröhögcséltem barátommal és végre kiengedhettem feszültségem egy részét társaságában. Annyira elment az idő, hogy már sötét lett és észre se vettem, úgyhogy egy gyors búcsúzkodás után már elköszöntem tőle és indultam hazafele. Újra telefonomra néztem ahol azóta sem jött válasz, így hát megkíséreltem újra írni flegma tanáromnak.

"Most végeztem, átmehetek?" - írom le szavaimat, majd reménykedve, hogy úgyis igent mond, egyből az ő háza felé indultam. Betettem zsebembe a készüléket és kicsit igazítva kinézetemen, gyors léptekkel szinte tíz perc alatt már meg is érkeztem hozzá. Nagyon stresszes lehet a tanárom is, most voltak a félévi vizsgák, rengeteg dolgozatot kellett összeállítson és javítson, helyettesített is és emellett alig volt ideje rám, tehát megértem, hogy miért ilyen feszült. Remélem, most felvidítom.

Mivel már annyira rutinosan járok ide, kopogás nélkül csak benyitottam és nagy köszönéssel ledobtam táskámat a szokásos helyre, hogy nekiindulhassak tanárom keresésére. Viszont most nem kellett sokáig keresgélnem, hiszen a kanapén ült, egy nővel maga mellett, vihogva, cseverészve.

Megállt bennem az ütő és hirtelen nem is arra gondoltam, hogy nehogy lebukjunk valaki előtt, hogy összejárunk, hanem elöntött egy féltékenység és egy düh, hogy mégis kivel beszélget ilyen vidáman, nekem pedig vissza se képes írni?

- Nahát, Mr. Park! - nagyon formális, tehát nem akar feltűnő lenni. - Kicsit korábban érkezett a magánkorrepetálásra, nem gondolja? - húzza fel szemöldökeit egy vigyor kíséretében, miközben a nő mellette egy pohár borral a kezében, összetett lábakkal csak nagyokat nézett rám.

Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam, azt se tudtam ki van előttem, viszont azt tudtam, hogy nem mondhatok semmit, úgyhogy én is játszottam a szerepem.

- Oh... - kezdem félénken, szinte a sírás kerülget. - Elnézést, elnézhettem az időt. - fogtam meg táskámat a földről, majd egy szimpla utolsó "Bocsánat." után, már ki is léptem a helységből. Vajon ez a nő az a bizonyos Ari? Pedig azt mondta letiltotta és semmit nem akar tőle, mert zaklatja. Most meg nem gond, hogy a kanapéján borozik? Már napok óta furcsán viselkedik, alig ír vissza, órán rám se néz, de én ezt eddig betudtam, hogy túl feszült a sok munka miatt. Ezek szerint teljesen félreértettem a helyzetet. Én éltem álomvilágban.

Miért is gondoltam, hogy minden jól halad az életemben? Túl szép volt, hogy igaz legyen. Valószínűleg megunt de nem akarta elmondani a szemembe, nehogy beáruljam magunkat az igazgatónak. Csak addig kellett volna kibírnia amíg ő nem lesz az igazgató, utána lényegében azt csinál amit akar, tehát nem lenne kinek bemártani. Biztosan ez volt a terve.

Még nem akarok túl sok következtetést levonni, ha egyáltalán megtisztel azzal, hogy magyarázatot ad, hiszen alig ír vissza. Most is már órák óta itthon vagyok és egyetlen üzenet vagy akármi nem érkezett. Kezdem feladni.

Biztos még ott van az a nő. Kíváncsi vagyok mit csinálnak. Remélem nem azt amire gondolok, mert akkor hamar depresszióba esek. Percenként nyitottam meg a chatet, hogy én írjak valamit de visszatart a büszkeségem. Csak lefekszem aludni és reménykedem, hogy ír valamit, különben ez a hosszú hétvége pokoli lesz.

XXX

Sokat forgolódtam éjjel, párszor fel is keltem csakhogy ránézhessek a telefonomra ami még mindig nem írt ki üzenetet. Reggelre már tényleg a sírás kerülgetett és a belenyugvás, hogy ez ennyi volt. Nem akarom beismerni magamnak, hogy vége, hiszen annyira hangoztatta, hogy mennyire szeret és csak az övé vagyok. Most pedig egy nyamvadt magyarázatot nem tud adni?!

Eljött a délután én pedig kisírtam szemeimet egy romantikus film kíséretében. Idő közben legjobb barátom megint elhívott szórakozni, én pedig először nemet mondtam, de annyit nyüstölt, hogy végül belementem. Teljesen felidegesített tanárom, jól jönne most egy figyelemelterelés, még a telefonomat is itthon hagytam. Csinosan felöltöztem és fogva kulcsaimat megindultam barátom lakása felé. - Veled meg mivan? - nyitja ki az ajtót, majd egyből puffadt szemeim pillantotta meg.

- Hosszú. - lépek be a lakásba, ahol szerencsére csak ketten vagyunk.
- Naa! Nem akarlak így látni! Mi a baj? - és ennyi kellett nekem, hatalmas zokogásokba borultam. Legjobb barátom átölelt és addig nem engedett el amíg le nem nyugodtam kicsit, majd egy zsepit adva, hátamat simogatva fürkészte tekintetem, hogy végre mesélni kezdjek, én pedig már mit sem veszítve, kitálaltam neki.
- Együtt vagyok Jungkookkal. - mondom egyszerűen. Tae hatalmas szemekkel nézett rám és síri csend volt, sokáig meg sem szólalt, felfogva az előbb hallottakat.
- M-mármint...? - tér végre észhez.
- A matektanár. - mondom megint lezseren.
- M-mi... micsod...HOGYMI?! - néz rám zavarodottan.
- Már egy pár hónapja. Emlékszel amikor megsiratott egyik órán?
- Igen?
- Aznap áthívott magához korrepetálni én pedig elmentem. Rám mozdult és hát...megtörtént. - barátom csak hüledezik és szótagokba beszél, próbálja felfogni a hallottakat.
- De...mióta... meg hogyan? MICSODA? - ezen a szinten már elnevettem magam, de Tae nagyon kíváncsi volt minden részletre, ezért órákig beszélgettünk. Mindent elmondtam neki a szobától kezdve a mai incidensig, kikérve véleményét.
- Hát ez az egész még nagyon új nekem. - néz rám Tae. - De ha már egy ideje ilyen furcsa és most hirtelen felbukkant egy nő is. - húzza a száját.
- Igen én is így gondolom. Még csak nem is írt. Mondjuk most nem hoztam el a telómat, hogy megnézhessem. - mesélem neki tovább.
- Figyelj ha nincs benne annyi, hogy a szemedbe mondja akkor ne is érdekeljen a magyarázata! - vigasztal legjobb barátom, amitől egy fokkal jobban is érzem magam.
- Igazad van Tae. - bújok bele jobban ölelésébe. Csak azt hittem, hogy ez most más lesz.

Tovább pletykálva az ágyon meghallottunk lentről egy hatalmas ajtócsörömpölést. Valaki idegbeteg módon kopog az ajtón, eléggé erőteljesen, mire összenéztünk barátommal. Együtt mentünk le, hátha valami nem normális akarna betörni hozzánk. Hatalmas kopogások hallatszottak végig a folyosón ahogy leértünk, majd komótosan Tae az ajtóhoz közelített és megszólalt.

-Ki az? - kérdezi hangosan. Én elbújtam az ajtóban lévő nem láthat és vártam.
- Jeon Jungkook. - hallom meg jellegzetes, mély hangját. Meglepődtem, megdobbant a szívem és barátom egyből rám nézett, hogy mit tegyen. Bólintottam, hogy kinyithatja de én ugyanúgy rejtőzve maradtam.

Tae kinyitotta az ajtót, ahol egy csurom vizes, ideges, szétcincált Jungkook állt. Az ajtófélfába támaszkodott és hagyta, hogy a zuhogó eső tönkretegye tökéletes kinézetét.

- Jimint keresem. Nem láttad? - kérdezi egyből.
- Jimin most nem szeretne magával beszélni! - véd meg barátom, miközben még mindig nem lát engem odakintről.
- Beszélnem kell vele. Hol van? - láthatólag nem is érdekelte, hogy barátom egyből visszautasította, ezzel realizálva, hogy valószínűleg tudja, hogy elmondtam neki az egészet.
- Mit szeretnél? - bújok elő végre rejtekhelyemről, majd messziről nézem tanáromat.
-Négyszemközt beszélni. - tolja el magát az ajtótól, majd kitárva kezeit jelzi,hogy menjek vele.