Kitörölhetetlen emlék

𝐬𝐞𝐯𝐞𝐧

∘✩ 7 ✩∘

Hazaérek, a kulccsal bíbelődöm, mire ki tudom nyitni az ajtót. Apu még nincs otthon, említette, hogy ma tovább bent kell maradnia. Gyorsan a fürdőszobába sietek, leveszem a vizes ruháimat, és a forró zuhany alá állok. A meleg víz kellemesen ellazít, tusolás közben egy számot dúdolok, megpróbálva magam jó hangulatba hozni. Végzek a zuhannyal, egy törülközőbe csavarva vonulok vissza a szobámba, és felöltözöm. Melegítő és kapucnis pulcsi. A hajamat összefogom, nem is nagyon érdekel, hogy néz ki, már egy jó ideje meg sem fésülöm.

Éhes vagyok, és a konyhában a hűtőben kutakodva találok egy csomag virslit. Gyorsan forralok vizet, és egy lábosban megfőzöm őket, aztán leülök, és megvacsorázom. Miután végzek, elmosogatok, szép rendet hagyva a konyhában, és visszamegyek a szobámba. Ideje egy kicsit a sulival is foglalkoznom.

Megírom a matekleckémet, aztán tanulok egy kis biológiát, de nem nagyon tudok koncentrálni, így csak a sorokat bámulom, majd hanyagul becsukom a füzetem, és a táskámba dobom. Kész vagyok, végeztem a tanulásnak nem nevezhető akármivel.

Leülök az ágyamra, és az ágyneműt bámulva elgondolkozom a mai eseményeken. Önkéntelenül is kapkodni kezdem a levegőt, amikor eszembe jut, hogyan ragadta meg Ő a karom. Felhúzom a pulcsim ujját, és megnézem a jobb csuklómat. Piros. Érthető, miért fájt annyira.

Arra nem igazán akarok gondolni, amit utána csinált, miután Lucas megjelent. Csak újra pánikolni kezdenék, és arra most egyáltalán nincs szükségem.

A gondolataimat Lucasre terelem. Áldom az eget, hogy akkor megjelent a folyosón. Ha nem lett volna ott, elképzelni sem merem, mi történt volna. Hihetetlenül hálás vagyok neki, hogy ott, akkor felbukkant. és még csak nem is éreztettem vele. Pedig megérdemelné. Remélem, azért sejti, mennyire szerencsés voltam, hogy azokban a pillanatokban ő is a folyosón tartózkodott.

Valószínűleg azért nem mutattam semmi hálát felé, mert képtelen vagyok elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy fiú. Hogy ő is fiú. Attól a naptól kezdve igyekszem kerülni a fiúkat. Mindegyiket. Mert olyan dolog történt velem, ami érzelmileg teljesen tönkretett, és képtelen vagyok ezt elfelejteni vagy túllépni rajta. És, bár a többi hímnemű egyed nem tehet arról, ami történt (csak az az egy), attól a naptól kezdve nem bízom bennük, távol tartom magam tőlük, és igyekszem minél kevesebb kapcsolatot létesíteni velük. Mert félek. Félek, hogy az, ami történt, bármikor újra megtörténhet. Ami történt, és ahogy az történt, teljesen lerombolta bennem a fiúk iránti összes bizalmamat, és ezt visszaépíteni nem egy egyszerű meló. Rengeteg időre és türelemre van hozzá szükségem. És amíg nem mondom el senkinek, mi történt, amíg nem kapom meg ezt a mennyiségű időt és türelmet, addig képtelen vagyok kigyógyulni a traumámból.

Gondolataimból a telefonom rezgése szakít ki. A kijelzőre pillantok. Ismeretlen szám. Na, remek. Vajon ki lehet az?

Kezembe veszem a készüléket, feloldom, és elolvasom az üzenetet.

Lucas
Szia, remélem, épségben hazaértél, és már jól vagy. Próbálj meg nem gondolni a ma történtekre, a saját érdekedből. Ha esetleg beszélgetni szeretnél vagy szükséged lenne valakire, nyugodtan írj. Lucas

Halványan elmosolyodom a kedvességén, majd válaszolok az üzenetre.

Stella
Már jobban vagyok, szerencsére. Ha megkérhetlek, erről senkinek se beszélj. És köszönöm.

Elrakom a telefont, és hátradőlve az ágyamon Lucasen gondolkodom. Azon, hogy ma segített, noha semmi oka nem volt rá. Hogy mennyire elítéltem még az első nap azért a neves beszólásáért, aztán felbukkan a temetőben, majd ma a folyosón. Mintha mindenhol belebotlanék. És ami meglepett, hogy nem tudom, zavar-e.

Az agyam egyik fele győzködni kezdi a másikat, miszerint ő is csak egy fiú, és ne bízzak benne. A másik fele viszont azzal érvel, hogy eddig csak kedves megnyilvánulásai voltak felém, és nem kellene minden hímnemű személyt egy alapján megítélnem, mert nem feltétlenül ugyanolyan mindegyik. Megrázom a fejem, mintha ezzel ki tudnám rázni a gondolataimat az agyamból, amik már túl hangossá váltak. Felesleges ezen tépelődnöm. Jó, Lucas ma kisegített, de ennyi. Ezután is elkerüljük egymást, mint azelőtt, nem beszélünk a történtekről, folytatjuk az életünket úgy, mint eddig, és minden megy továbba régi kerékvágásban. Nincs értelme ilyeneken törnöm a fejem.

_________________________

to be continued
05/19

•

kedves olvasóim!
köszönöm, hogy elolvastátok az újabb részt, és remélem, hogy tetszett. ha így volt, kérlek hagyjatok nyomot magatok után vote/komment formájában (nagyon hálás volnék).

következő fejezet pénteken!

további platformok
instagram: ddorciiwrites
tiktok: ddorciiwrites

sok puszi <3