Kitörölhetetlen emlék

𝐭𝐡𝐢𝐫𝐭𝐲-𝐟𝐢𝐯𝐞

∘✩ 35 ✩∘

Kezemben a fésűvel vizsgálgatom a hajam, az a legfőbb dolog, amin változtatni akarok. Túl hosszú, igénytelenül, slamposan lapul a hátamra. Nagy nehezen két részre szedem, és megpróbálom kifésülni. Pár hónap kihagyás után ez elég nehéz művelet, a fejbőröm rendesen megszenvedi a folyamatot. Felszisszenek, de a számat beharapva folytatom a gubancok eltüntetését. Kissé bevizezem a hajam, hátha ezzel könnyíteni tudnék a procedúrán, de nem nagyon segít. Fogaimat összeszorítva kínlódom tovább, ezerszer megbánva az elmúlt hónapok „nem érdekel, hogy néz ki a hajam" hozzáállását.

Beletelik néhány hosszú, fájdalmas percbe, mire végzek, de az eredményt látva megéri a dolog. A hajam, bár még mindig csúnya, legalább már nem kócos, a vizes tincsek a pólómra tapadnak, nedves foltot hagyva a ruhadarabon. Tenyerembe zárom az összetapadt hajszálakat, miközben másik kezemmel a mosdó alatti fiókban matatok, előhúzva az ollót. Félve pillantok a tükörbe, aztán nagy levegőt veszek, és erősen összepréselt ajkakkal lenyisszantom frizurám elkopott részét.

Ijedten állok a hideg csempén, kezemben a levágott tincseimet szorongatva, s óvatosan megszemlélem magam a tükörben. Sötétbarna hajam jóval rövidebb, a vállam alá lóg egy kicsivel, de sokkal egészségesebb, dúsabb hatást kelt.

Megkönnyebbült mosoly bukkan fel az arcomon, boldogan fújom ki a levegőt. Megcsináltam. Megcsináltam, levágtam a hajam, és nem is olyan rossz. A tincseket igazgatva konstatálom, hogy rám férne egy alapos hajmosás, mert az elmúlt hónapok alatt az sem nagyon történt meg.

✧

Fél órával később lépek ki a zuhanykabinból, és törülközőbe csavarva állok meg ismét a tükör előtt. A hajam vizesen omlik a vállamra, a kis helyiségben a pára keveredik a kókuszos samponom illatával. Gyengéden kifésülöm tincseimet, majd áttérek az arcomra, összeráncolt homlokkal szemlélem magam a tükörben. A szekrényben keresgélve előveszem a hidratáló krémet, mutatóujjammal kiveszek egy keveset a tégelyből, és körkörös mozdulatokkal a bőrömbe masszírozom. Előveszek egy újabb krémet, ami kifejezetten a szem alatti karikákra van, és azt is felviszem az arcomra. Végül tekintetem megakad a felső polcon heverő szemöldökcsipeszen, a vállamat megvonva veszem a kezembe az eszközt. A művelet nem hat fájdalmasnak, és kifejezetten elégedetten veszem szemügyre a végeredményt.

Visszasétálok a szobámba, elgondolkozva állok meg a ruhásszekrényem előtt. Ha szép akarok lenni, és a megjelenésemen változtatni, akkor az öltözködést sem hagyhatom ki. Félretúrom a térdig érő pulcsikat és bő szárú nadrágokat, amik az elmúlt hónapok alatt a mindennapjaimat képviselték, és előbányászom azokat a ruhadarabokat, amelyeket a nyári buli előtt viseltem. A nadrágok nagyjából rendben vannak, viszont a felsők között vannak eszméletlenül kihívó darabok, ezeket fintorogva dobálom vissza a polcra. Végül sikerül találnom egy fekete, szűkebb fazonú farmert és egy sötétbarna kapucnis pulcsit.

Kicsit félve próbálom fel az outfitet, de egész jó, igaz, a pulcsi alját lejjebb kell húznom, hogy teljesen eltakarja a fenekem. De legalább már nem a térdemig ér.

A hajam még mindig vizes, ezért gyorsan megszárítom, majd kissé tanácstalanul ülök le az íróasztalom elé. Régebben imádtam sminkelni, nem is a végeredményt, inkább a folyamatot szerettem, és képes voltam órákat pepecselni a tusvonalakkal, szemhéjsminkkel. Akár hajnali kettőkor is, amikor nem tudtam aludni.

A sminkcuccaim még mindig megvannak, a fiókban hevernek, nem volt szívem kidobni őket, amikor a nyári buliról hazaérve zokogva rontottam be a szobámba, teljesen meggyőződve arról, hogy soha többé nem fogom őket használni. És most, majdnem egy évvel később az asztalomnál ülve úgy érzem, talán van esély arra, hogy visszakapjam régi szenvedélyemet.

Nem akarok túlzásokba esni, nem akarok semmi extrát csinálni, ezért csak szempillaspirált rakok fel, illetve egy kis pirosítót, hogy enyhítsem bőröm sápadtságát.

A tükörbe nézve alaposan megszemlélem magam. A hajamat, arcomat, ruhámat. Teljesen más embernek tűnök, és teljesen más embernek is érzem magam. Furcsa borzongás fut végig a gerincemen, izgatott vagyok az új külsőm miatt.

Összepakolom a táskám, szépen bevetem az ágyam, és kisétálok a konyhába.

– Jó reggelt.

Apu, aki a konyhapult előtt állva készíti a reggelit, csodálkozva néz fel. Meglepi a szokatlanul vidám tónus alapvetően érzelemmentes hangomban. Tekintete a hajamra siklik, zavartan szólal meg.

– A hajad – mutat felém a kezével, pillantása még mindig értetlen.

– Rövidebb – segítem ki, mert úgy tűnik, nem tudja, hogyan fejezze ki magát. – Egy kicsit levágtam a végét. Nagyon töredezett volt már – teszem hozzá.

Apu bólint, a kezdeti megdöbbenés után arcán megjelenik egy óvatos mosoly.

– Tetszik. Jól áll neked – dicsér meg. – Meg úgy... minden. Szép vagy.

– Köszi – bólintok, magamban elraktározva az infót, miszerint változtatnom kell a hajamon és sminkelnem is kell ahhoz, hogy apu szépnek nevezzen. Érdekes, Lucas ezt megtette ezek nélkül is.

Elpakolom a szendvicsem és a vizem, aztán elköszönve aputól sietek, hogy elérjem a buszt.

_________________________

to be continued
08/15

•

kedves olvasóim!
köszönöm, hogy elolvastátok az újabb részt, és remélem, elnyerte tetszéseteket. ha így volt, kérlek hagyjatok nyomoz magatok után vote/komment formájában (nagyon hálás volnék).

következő fejezet kedden!

további platformok
instagram: ddorciiwrites
tiktok: ddorciiwrites

sok puszi <3