Kitörölhetetlen emlék

𝐟𝐨𝐫𝐭𝐲-𝐬𝐢𝐱

∘✩ 46 ✩∘

Hamarabb végzünk, mint ahogyan szoktunk, de egyáltalán nem bánom. A suli mindig is kellemetlen érzéseket ébresztetett bennem, egymásba kavarodik a mellkasomat nyomó stressz és szorongás. És bár Lucas jelenléte egyértelműen segít abban, hogy ezeket az engem felemésztő emóciókat legyőzzem, azért az agyamból mégsem tudom őket véglegesen kitörölni.

Pont úgy, mint azt az éjszakát.

Amióta Lucasszel járunk, minden sokkal jobb. Nincsenek éjjelente rémálmaim, és ha mégis a sötét szobát hallucinálnám be a zárt ajtóval, Lucas szinte azonnal megjelenik tudatalattimban, hogy a karjaiba zárva óvjon meg a világ veszélyeitől. Abban a pillanatban riadok fel mindig, és levegő után kapkodva próbálom lüktető pulzusomat lecsillapítani. Szerencsére ez is sokkal könnyebben megy, mint régen, és bár még mindig nem vagyok száz százalékosan rendben, ettől függetlenül úgy érzem, jó úton haladok.

Nincs szükségem arra, hogy valaki helyrehozzon. Egyszerűen csak akarok valakit, aki fogja a kezem, amíg helyrehozom magam.

És Lucas nap mint nap segít abban, hogy lassan de biztosan a gyógyulás útjára lépjek. Nem sürget, nem siettet, hanem hagyja, hogy a saját tempómban tegyem meg a lépéseket, és támogat minden egyes alkalommal, amikor újabb átlépni való szakadék kerül a lábam elé.

Szeretném azt hinni, hogy ez ténylegesen sikerül, és jó látni az aprócska, de számomra oly kedves eredményeket. Rémálmaim vihara végleg elvonulni látszik fejem fölül, és bár gondolataim virágoskertjét még mindig gyomnövények sokasága ékesíti, én lennék a legboldogabb, ha nem fojtogatnák többé életre vágyó társaikat.

✧

A suliból kiszabadulva egyenesen a plázába megyünk, hogy megnézzünk egy filmet a moziban. Lucas akciófilmet akarna látni, én viszont romantikus vígjátékot, így egy kis ideig elvitatkozunk a dolgon, de végül én nyerek.

Elégedett mosollyal az arcomon figyelem Lucast, amíg megveszi a jegyeket, majd a két papírfecnivel a kezében lép oda hozzám, ujjait az enyémek köré kulcsolva.

– Kérsz valamit, csillagom? – biccent fejével a büféspult felé, miközben én a szám szélét rágcsálva meredek a kínálatra.

– Nem gond?

– Ugyan miért lenne? Stella – néz jelentőségteljesen a szemembe –, a sírba kergeted magad ezzel a mások gondolatai miatti aggódással. Szívszorító látni az arcodon lejátszódó érzelmeket.

– Csak nem akarom, hogy bárki is rossz véleménnyel legyen rólam. – Csupán suttogni bírok, hangom mintha elszállt volna a soha nem létező önbizalmammal együtt.

– Figyelj, én nem vagyok rossz véleménnyel rólad. Soha nem voltam, és soha nem is leszek. Ezt ne felejtsd, jó? – simítja meg a kézfejemet hüvelyujjával, szavai a legszebb gyémántként tündökölnek előttem. – Nézz rám, kérlek.

Felemelem a fejem, tekintetem az övébe fonódik. Éjkék íriszei simogatják csokoládébarna elmémet, a szemében ülő ezüst csillogás segít abban, hogy mélyre húzó gondolataimat feledvén csak a szavaira koncentráljak. Pillái függönyként omlanak le pillantása elé, ahogyan tekintete lejjebb vándorol, és egy pillanatig ajkaimon táncol, mielőtt ismét visszatalálna a szememhez.

– Vigyázni akarok rád – jelenti ki, hangjába határozottság vegyül. – Engedd meg, hogy vigyázzak rád, és megvédjelek mindentől. És most, hogy itt vagyok melletted, koncentrálj rám. Ránk. Nem számít senki más, csak te meg én. Azt akarom, hogy tudd, én nem ítéllek el, bármit is teszel. Mindig ugyanúgy szeretni foglak, csillagom.

– Uramisten, Lucas – rázom meg a fejem, íriszeim színét elmossák könnyeim. – Úgy érzem, meg sem érdemellek.

– Ne mondd ezt, Stella. Sokkal többet érdemelsz, mint amennyit én valaha is képes leszek adni. Az egész világot érdemled. Sőt, még attól is többet.

Nyaka köré kulcsolva a karom húzom magamhoz közelebb, ajkaink szenvedélyes csókban forrnak össze. Gyönyörűséges a pillanat, amelyet egymás karjaiban töltünk, a másik szívdobbanásának visszhangjában. Mintha életet adó szerveink is egymásra akarnának hangolódni, hogy minden tekintetben uraljuk azt, ami a miénk.

– Látom rajtad, hogy egy popcorn jólesne – suttogja Lucas az ajkaimra.

Elnevetem magam, és újabb csókot lehelek a szájára.

– Akkor gyere – fogom meg a kezét, és húzom magam után a pult felé, majd megállok a kínálat előtt.

Lucas mögém lépve puszit nyom a fejem búbjára, majd pár perccel később már popcornnal és kólával a kezünkben lépünk be a termünkbe, és a sorok közt járkálva foglaljuk el a piros kárpittal borított foteleket.

Függetlenül attól, hogy hétköznap van, eléggé megtelik a terem, de igyekszem nem foglalkozni az emberek jelenlétével, hanem a külvilágot kizárva minden érzékszervemmel Lucasre összpontosítok, aki jól tudva, mi játszódik le bennem, folyamatosan beszél hozzám, így próbálva meg lekötni gondolataimat. Fél karjával átölel, s én a vállára döntve a fejem hallgatom szavait, miközben a popcornt majszolva meredek magam elé. A hatalmas vásznon reklámok és filmajánlók sora követi egymást, de nem is nagyon figyelem a mozgó képkockákat. Tekintetem Lucas kezére esik, amint a karomat simogatja, ujjai föl-alá járnak csupasz bőrömön. Állát a fejemre támasztva nyom egy puszit a fejem búbjára, miközben szabad kezével a popcornos dobozba nyúlva néhányat a szájába ejt. Lehunyom a szemem, és még inkább belefészkelem magam karjaiba, a mellkasának támaszkodva szívom be mélyen illatát, amely jelenléte elegyével tökéletes aromát biztosít lelkemnek.

Elsötétül a terem, és a vásznon a választott film első percei jelennek meg. Izgatottan figyelem a vetítést, és teljesen kizárva a külvilágot a számomra stresszes helyzeteket okozó emberekkel együtt, Lucas karjaiban töltöm az elkövetkező egy és fél órát.

Ahol úgy érzem, jól vagyok.

Ahol úgy érzem, szeretve vagyok.

Ahol úgy érzem, boldog vagyok.

_________________________

to be continued
11/17

•

kedves olvasóim!
fáj kimondanom, de jövő héten véget ér a könyv.
köszönöm, hogy most is velem voltatok, hálás vagyok a támogatásotokért.

következő (utolsó) fejezet pénteken!

további platformok
instagram: ddorciiwrites
tiktok: ddorciiwrites

sok puszi <3