Kitörölhetetlen emlék

𝐭𝐰𝐞𝐧𝐭𝐲-𝐞𝐢𝐠𝐡𝐭

∘✩ 28 ✩∘

2:19

– Megdöntöttem a rekordod – jelentem be elégedetten, felpillantva Lucas telefonjának képernyőjéről.

– Azt hiszem, ennyi elég is volt – veszi ki a kezemből, mire mosolyogva megrázom a fejem.

– Zavar, hogy jobb vagyok nálad? – fürkészem az arcát. Arcomon ott bujkál a mosoly, ami szinte egész úton levakarhatatlan rólam.

– Aha – biccent, egy pillanatra felém pillantva, így láthatom, hogy egyáltalán nem haragszik vagy valami, sőt, a szája sarkában megjelenő mosolygödröcskéből tudom, hogy titokban jól szórakozik.

Felnevetek őszinteségén, miközben ismét pozíciót változtatok az ülésben.

– Megálljunk valahol? – veszi észre a mozgolódásomat.

– Lehetne – bólintok. – Ha nem gond.

– Dehogy – rázza meg azonnal a fejét. – Nyugodtan szólj, ha van valami.

– Oké – felelem. – Lucas...

– Igen? – pillant felém. – Baj van?

– Nem, csak... játszhatok még zombis játékot? – kérdezem halkan, mire felnevet. – Mi az? – csodálkozom.

– Azt hittem, rosszul érzed magad vagy valami.

– Nem, semmi bajom – nyugtatom meg, és ez tényleg igaz. Nem félek, nem szorongok és nem stresszelek. Nyugodt vagyok, jó a hangulatom. Hosszú idő óta először.

Mosolyogva ingatja a fejét, és visszaadja a mobilját, amit hálás pillantással veszek át.

– Ez a játék tök jó – jegyzem meg, erősen koncentrálva, hogy átugorjam a rést, és ne vesszen oda egyetlen zombim sem.

– Tudom – feleli magabiztosan, mire mosolyogva felé kapom a fejem egy pillanatra. Hiba volt, elüt egy busz.

– Ne már – nézek csalódottan a képernyőre, majd a fejemet rázva újraindítom a játékot.

✧

2:33

– Nemsokára odaérünk – jelenti ki Lucas, fél kezével a kormányt markolva, a másik a váltón nyugszik. – Még úgy fél óra.

Beérünk egy újabb városba, és észreveszünk egy benzinkutat, ami halovány fénnyel van kivilágítva. Lucas indexel, majd letér a főútról, és megáll a benzinkútnál kialakított parkolóban. Leállítja a motort, és felém pillant.

– Nem vagy éhes? – érdeklődik.

Megrázom a fejem, miközben kicsatolom a biztonsági övem. Kiszállok a kocsiból, megvárva, amíg Lucas is ugyanezt megteszi. Elindul a kis shop felé, én pedig követem. Az épületbe belépve mellbe vág a bentről áramló meleg levegő, ami egyáltalán nem hat fullasztónak, inkább olyan frissítő hatása van. A kiszolgálópult mögött álló fiatal, a húszas éveiben járó lány áll, a telefonja kijelzőjét pörgeti.

Amint észrevesz minket, felnéz a készülékből, és megpróbálva a fáradtságát eltüntetni, egy kedves mosolyt varázsol az arcára.

– Sziasztok – köszön, pillantása fel-alá jár kettőnkön. – Mit adhatok?

Lucas a pulthoz lép, én pedig egy bocsánatkérő pillantással a falba épített ajtóhoz sietek, ami a wc-khez vezet. A női mellékhelyiségbe benyitva a mosdó oldalára támaszkodom, és mélyeket lélegezve felpillantok. A tükörképemet szemlélem, megállapítva, hogy a Lucasszel eltöltött pár óra hatására kicsit megváltozott a külsőm. Halvány pír jelent meg az arcomon, ezzel jobban láthatóvá téve a szeplőimet az orromon és akörül, a tekintetem élénkebbnek hat, a szám sarkában folyamatosan ott bujkál a halvány mosoly. A hajam, amit szokás szerint kontyba fogtam össze még otthon, kissé kilazult, így az arcomba hullik néhány rövidebb sötétbarna tincs, harmonizálva mélybarna íriszemmel, amelyek mintha ragyognánk, ahogyan a hideg fénnyel megvilágított térben tanulmányozom a külsőm.

Mélyen beszívva a mosdó légfrissítőjének illatát, a tükörképemre mosolygok, és bátorítóan biccentek saját magamnak, jelezve, hogy jól csinálom, és csak így tovább. Erősen igyekszem, nehogy az agyamba akár egyetlenegy olyan gondolat is bekússzon, ami esetleg tönkretehetné a hangulatomat, majd az egyik fülkébe sétálva gyorsan elvégzem a dolgom, és kézmosás után elhagyom a mellékhelyiséget.

Visszasietek a shopba, és azonnal megpillantom Lucast, amint a sarokban elhelyezett asztalok egyikénél ücsörög, kezében üdítővel és egy csomag gumicukorral.

Odasétálok hozzá, mire feláll, és a szemembe néz.

– Mehetünk, vagy még vennél valamit?

– Mehetünk tovább – bólintok.

Az arcát fürkészve látom, ahogyan engem figyelve elmosolyodik, majd közelebb lép hozzám, mire lesütöm a szemem. Felém nyúl, és óvatosan megsimítja a karom, az érintése gyengéd, kellemes. Apró borzongás fut végig rajtam, ismeretlen, jóleső borzongás.
Felpillantok, és látom, hogy hosszú pillái alatt ülő sötétkék íriszei az enyémbe fúródnak. Nem szólal meg, csak néz, de a pillantása olyan, mintha simogatna vele. Tekintete fogva tartja az enyémet, nem tudom és nem is akarom elrántani a fejem. Jó nekem az az állapot, amibe pillantásával sodor. Elvarázsol. Megnyugtat. Felüdít. Boldoggá tesz. Gyengéd, óvatos tettei lassan lebontják a falat, ami az elmúlt hónapok alatt kialakult bennem, és amiről azt hittem, áttörhetetlen.

Hangos puffanás szakítja félbe a pillanatot, mindketten a pult felé kapjuk a fejünket, ami mögött a lány éppen egy karton palackozott vizet ejt el.

– Elnézést – int felénk, lehajolva, hogy felvegye az imént lezuhant üdítőt.

Megrázom a fejem, jelezve, hogy semmi gond, miközben igyekszem magam visszarángatni a jelenbe, a benzinkúti shop sarkában található asztalok közé.

Lucas elköszön, és elindul kifelé, én pedig követem őt. Az autónál egy halvány mosollyal köszönöm meg, hogy kitárja előttem az ajtót, majd beszállok a járműbe.

Lucas beül mellém, felém nyújtva az egyik flakon üdítőt és gumicukrot.

– Ezt nekem vetted? – csodálkozom, a zacskót a kezemben forgatva. – Nem kellett volna.

– Oké, akkor megeszem én – veszi vissza, és kibontva a csomagot a szájába ejt egy darab cukorkát.

Figyelem, ahogyan egyre fogy a zacskó tartalma, majd a fejemet ingatva elnevetem magam.

– Tudod, mit? Mégis kérek.

Lucas magabiztos mosollyal, mintha tudta volna, hogy valami hasonló fog történni, teszi az ölembe a csomagot, majd beköti magát, és beindítja a motort.

– New York? – kérdezi, kihajtva a benzinkút parkolójából.

– New York – bólintok, egy piros gumimacit rágcsálva.

✧

3:17

– Négyre biztosan New Yorkban leszünk – jegyzi meg Lucas.

Kábé öt perce indultunk el a benzinkút parkolójából, épp a várost hagyjuk el.

– Nem vagy fáradt? – érdeklődöm, gondolva arra, hogy egész éjjel vezetett, és ezek szerint még fog is. Nem keveset.

– Nem – rázza meg a fejét. – Te?

– Én sem. Az írja – veszem elő a telefonom, és megnyitom a keresőt –, hogy kb. fél hatkor van a napfelkelte. Több mint egy óránk lesz még, miután odaértünk.

_________________________

to be continued
08/22

•

kedves olvasóim!
köszönöm, hogy elolvastátok az újabb részt, és remélem, tetszett nektek. ha így volt, kérlek hagyjatok nyomot magatok után vote/komment formájában (nagyon hálás volnék).

következő fejezet pénteken!

további platformok
instagram: ddorciiwrites
tiktok: ddorciiwrites

sok puszi <3