Kitörölhetetlen emlék

𝐭𝐰𝐞𝐧𝐭𝐲-𝐭𝐰𝐨

∘✩ 22 ✩∘

Másnap szombat van, hála az égnek, mivel ez a hét különösen hosszúnak tűnt, így minden vágyam egy nyugodt hétvége.

Reggel nem kelek olyan későn, mégis már tizenegy is elmúlik, mire végre valahára kikászálódom az ágyból.

Úgy érzem, nincs nagyon kedvem semmihez, komótosan csoszogva megyek ki a fürdőbe, hogy elkészüljek. Hideg vizet löttyintek az arcomra, és megmosom a fogam. A hajam alul összefogott kontyban volt, míg aludtam (igazából állandóan úgy van), így a hajszálak mostanra összevissza állnak ki belőle. Kezd egyre siralmasabb lenni az állapota, tudom, hogy nem sokáig halogathatom a hajmosást, de egyszerűen képtelen vagyok rávenni magamat arra, hogy csináljak vele valamit. Mintha várnék valamire. Valami motiváció-féleségre. Valakitől. Vagy... na jó, igazából fogalmam sincs, miért vannak ilyen extrán furcsa gondolataim mostanában.

Visszamegyek a szobámba, és felöltözöm. Semmi különleges, egy szürke melegítőt veszek, és kapucnis pulcsit, aminek a kapucniját a fejemre húzom, ezzel eltakarva az ocsmány hajam.

Bevetem az ágyam, és kinyitom az ablakot, friss levegőt engedve a helyiségbe. Éhes vagyok, így kiballagok a konyhába, és kinyitom a hűtőt. Kiveszem belőle a péksüteményes zacskót, és belekukkantva meglesem a tartalmát. Van benne vajas croissant. Szuper.

Főzök magamnak egy tejeskávét, tányérra teszem a péksüteményt, aztán visszasétálok a szobámba, hogy elfogyasszam a reggelimet, függetlenül attól, hogy már tizenkettő is elmúlt.

✧

A délutánom lazán telik. Filmet nézek, olvasok egy keveset, aztán leülök, hogy megírjam a leckéket a következő hétre. A szokásos matek mellé most van egy kis biosz és angol is.

Aput egész nap nem látom, fogalmam sincs, hogy otthon van-e vagy sem. Este, mikor fél nyolc felé kimegyek a konyhába, hogy keressek valami vacsorát magamnak, akkor látom, hogy a nappali kanapéján üldögél, és a tévét bámulja.

– Szia – szólalok meg halkan, realizálva, hogy ma még egy szót sem váltottunk.

Csak odamormog valamit, figyelmét leköti a képernyőn zajló nyomozás valami gyilkosság ügyében.

Kinyitom a konyhaszekrényt, és előveszem a gabonapelyhet. A kis tálkámba szórok belőle, aztán meglocsolom tejjel, és a fiókból kihúzok egy kanalat. Íme, a vacsorám. Most nincs étvágyam többre.

Visszasétálok a szobámba, leülök az asztalomhoz, és a kanalat a müzlimbe merítve, a számba helyezek egy adagot.

Hirtelen megpittyen a mobilom, mire odanyúlok érte, és a kezembe veszem a készüléket. Egy üzenetem jött. Lucastől. Furcsa izgatottságot érzek, miközben megnyitom.

Stella, ne haragudj, hogy zavarlak, de meg tudnád mondani, mi is a lecke angolból?

Előkeresem a füzetem, és bepötyögöm a választ. Szinte azonnal reagál.

Köszönöm.

Elrakom a mobilom, és folytatom tovább az evést.

Fokozatosan elfogy a müzlim, így kiviszem a tálkát a konyhába, hogy bepakoljam a mosogatógépbe, aztán töltök magamnak egy pohár vizet, és bekukkantok a nappaliba. A tévé még mindig megy, apu viszont kidőlve fekszik a kanapén, lehunyt szemmel, keresztbe font karral.

A távirányítóért nyúlok, és lehalkítom a készüléket, aztán előkeresek egy pokrócot a szekrényből, és széthajtogatva apura terítem.

Megmozdul, de nem ébred fel, az oldalára fordulva szuszog tovább, én pedig visszamegyek a szobámba. Az ágyamra dőlök, a karomat a fejem alá helyezve fekszem a párnákon, amikor ismét megpittyen a telefonom.