Moral Of The Story || Lando Norris ✅

Első Rész

– Valerie, fékez! – kiáltotta Charles a mikrofonban. Erősen markoltam a kormányt, miközben a pályát figyeltem. Nehezebben vettem a levegőt, mint valaha. Ideges voltam, nem tudtam, mit csináljak: kiszálljak vagy az életemmel játsszak?

– Valerie, azonnal le kell állítani a kocsit. – hallottam megint a csapatkapitánytól.
A kamera lassan a főnökömre fókuszált, aki idegesen fogta a fejét, szemei könnyesek voltak és egyértelműen nem tudta, mi fog történni.
A kocsi melegebbnek tűnt mint általában, de ez nem állította meg a versengést. Bizonyítani akartam, hogy egy lány többre képes, mint ezt hiszik a fiúknál. Jobb akartam lenni Carlos-nál, jobb akartam lenni Charles-nál.

– Valerie, hallgass végig. Ha most nem állítod le a kocsit, talán örökre elvesztünk.
– Nem érdekel. – válaszoltam.

A kocsi már lángolt. A hátuljából füst szökött ki, a két hátsó kerék kigyulladt. Még csak két kör kellett, hogy elsőnek érjek be. 7 körrel ezelőtt váltottam kerekeket, és most is bebizonyult, hogy van mit fejleszteni, bőven.

Fenyegettek, hogy leállítsák a kocsit, hogy kikapcsolják a motort, s balesetezek, ha nem jövök le én magam a pályáról. De míg Charles engem nézett, míg Carlos a pályán volt, mögöttem, míg Max azzal szenvedett, hogy megelőzzön engem, addig nem akartam leállni.

– Most beszéltem Lando-val, aggódik érted, Valerie. Most kell lejönnöd a pályáról, mert különben baleset lesz. Így a többieket is bajba sodrod. –

Lando. Lando volt a pont, mikor szívem meg lágyult. Az ellenségem, akivel eredetileg utáljuk egymást, aggódik értem. Furcsának találtam ezt. De nem lehetett másra koncentrálnom, mert különben el vesztem az irányítást és a halálba sodrom magamat.

Nem próbálkoztak többé. Charles nem szólt hozzám, csak idegesen figyelte a kamerákat a főnökömmel.
...

Feketeség. Ez az egyetlen dolog amire emlékszem utána. Forró volt a testem, lábaim már égtek a fájdalomtól és szavaim se voltak, mikor a lángok között találtam magamat. Hirtelen eszembe jutott mi történt: Baleseteztem. A kocsim ketté tőrt, a kocsi teljesen elégett és elvesztettem önmagamat a pályán. Hallottam a kocsikat, amik elmentek mellettem, amik le lassítottak, hogy segítsenek.

Felálltam, a kocsimra gyorsan ránéztem, aztán a korlát felé szaladtam, és átugrottam.
Kijöttem a lángokból, kiugrottam a lángokból. Lábaimon állva érkeztem a földre. Az egész testem le volt izzadva.

– Valerie? Úristen, Valerie!