Moral Of The Story || Lando Norris ✅

Tizennegyedik Rész

A kezeim remegtek. Zavarban voltam azért, ami történt, s hogy miért volt egy Redbull kocsi egy Mclaren kocsira álcázva. Mire volt jó? Miért volt jó? Talán nem volt a mi fejlesztéseink elegek? Erről tudott Zak?

A falnak döltem és a festék darabkákat szorongattam a kezeimben. Ujjaim hegyei fehérek voltak, s a kocsi előttem csak idegességet okozott. Lando tudott erről? Ki találta ki ezt a tervet? Nagyobb zavarban voltam mint valaha, s mikor már azt hittem, hogy elértem valamit, a világ ujból nyomot hagyott bennem.

De..lehet, hogy ezt nem is így kell felfognom. Lando, utált engem. Ebben biztos voltam. Undorító viselkedése volt velem szembe- ez tagadhatatlan volt. De, viszont, most már tudtam valamit róla. Az ember minden nap tanul valami újat. Ebben az esetben, én, Landórol tanultam.

Pár percnyi várás után a gondolataim elhalkultak és most már biztos voltam benne, hogy mi a következő lépésem. A kocsit eredeti állapotába visszállítottam és lefedtem, remélve, hogy ezzel valamennyire elsöpröm nyomaimat.

Lesöpörtem magamról a sok piszkot, s az ajtót kinyitva, telefonnal a kezembe vágtam kifelé az utat.

A korházi eset még mindig megviselt, de az én esetemet nem nagyon említették már. Zak befenyítette őket és legfontosabban, illedelmetlenség lett volna, ha egyből azután kérdezik meg, hogy elhagytam a korházat. Az ilyen esetekben vártak egy ideig.

Viszont, a titoknak köszönhetően tudtam, hogy fejlődni kell a csapatnak. Az egyik pilóta nem bizott meg bennünk kellőképpen– és ez csak nem nekünk, hanem neki is egy hátrány volt.

-----

A következő nap fáradtan keltem fel és indultam haza a gépemmel. Zak-el még váltottam pár szót, de nem említettem meg neki a felfedezésemet. Egy részt azért, mert feleslegesnek találtam. Más részt pedig, felhasználhattam Lando ellen ezt az információt. Bármennyire is hangzik csúnyának, ez így volt igaz. Egy ilyet dolgot megtudni aranyat ért az ellenszenves csapatoknak, s egy csomó adót Lando-nak.

A fiú jövőbéli szenvedését én csak élvezni tudtam. Nem csupán csak azért, mert kőszívem volt– abszolút nem volt kőszívem. Hanem azért, mert így visszaadhattam neki azt, amit ő csinált velem.

A csomagaimat felpakoltam, s utána már úton is voltam haza. A repülőben ülve elgondolkodtam a dolgokon, de nem jutottam vele sokra. Repülés közbe egyebet se tudtam csinálni, minthogy várni türelmesen, enni, inni vagy éppen filmet nézni. Néha-néha szóba álltam az egyik kollégámmal, aki mellettem ült, de néha meg magamba fordulva eszeltem ki a tervemet.

Otthon meleg volt. Sütött a nap, lágyan fújt a szél, az emberek türelmetlenűl várták haza a társaikat, vagy a repülőgépet. A szél miatt a hajamat összeborzolta, de ez számomra nem jelentett túl nagy gondot, mivel ruháim pótoltak hajam csúnyaságát.

– Valerie! – hallottam a nevemet. A hajamat a fülem mögé türtem és megpördültem a saját tengelyem körül. Ali-t pillantottam meg, mellette pedig Apukámat. Elmosolyodtam és odarohantam hozzájuk, majd egy szoros ölelésre invitáltam őket.

– Annyira jó látni titeket! – üdvözöltem a két legjobb embert az életemben. Ali megpaskolta a karomat, míg apám bal szeméből egy könny csordult ki.

Egy csomót beszélgettünk arrol, ami történt. Elmeséltem nekik a futamot, az időmérőt és a kilátásrol is meséltem. Apámat teljesen lenyűgözte a kinti világ, Ali-t szintúgy, s párszor meg is említette, hogy őrülten várja már az indulásunkat. Bólintottam válaszul és a kocsi felé indultam.

– És van már valaki, aki tetszik? – kérdezte Ali, miután apámat kikellett rakni a munkahelyén. Kifújtam a levegőt magamból és lefordultam.

– Miért lenne? – az egyik kezemet a kormányon tartottam, míg a másikat a combomon. Ali szája egy mosolyra húzodott és kinézett az ablakon.

– Egyik pilótát se tartod jóképűnek? – hirtelen bevillant Pierre, aki eléggé ellopta a szívemet. Ez tagadhatatlan volt. Ám de munkakörömben nem lehetett barátom– főleg úgy, hogy ellentétes csapatokban voltunk. Próbáltam nem nagyon koncentrálni a fiúra, s leginkább az útra.

– Ne viccelj már. Én oda dolgozni járok, nem randizni, – néztem rá a fiúra egy másodpercre. – A te barátnőddel mi van?

– Szakítottunk.
– Tessék? – kérdeztem vissza. A szemeimet Ali és az út között váltogattam egy ideig, aztán abba hagytam. Ali nem mukkant meg. Ez nem volt egy túl fényes jel.

– Nagyon sajnálom. – suttogtam. A szívemet hirtelen teher lepte el. Gondolataim egyből Lando-hoz szökkentek, majd arra, hogy talán egész végig félreérthettem a fiút. De már nem volt vissza út. Nem érdekelt ő.

– Úgy se volt az igazi.
– De szeretted őt, nem? – kérdeztem. Láttam, hogy Ali rám pillant, majd vissza az ölébe.

– Csak szerettem.

Nem sokáig beszélgettünk. Odaértünk a házához és elköszönt, aztán kiszállt, becsukta az ajtót és bement a házba. Még pár percig ott álltam, magam elé meredve és elgondolkodva az előbbi beszélgetésen. Majd elindítottam a motort és úton voltam haza.

-- --- -- ---
Ma is egy eléggé rövid részel jöttem. Remélem nem
gond. Mostanában sok mindent kell csinálnunk. Nemsokká jön az új rész! Valerie-nak vajon mik lesznek a tervei ebben a pár napos munkaszünetben? Mikor megy vissza? Mi a következő helyszín? Hogy használja fel a titkot?