Moral Of The Story || Lando Norris ✅

Harminckettedik Rész

Valerie Rácz

Idegesen tűrtem bele a felsőmet a táskámba, miközben néha-néha hátra pillantva próbáltam látni a főnökömet, Binottót.

– Komolyan vissza fogsz menni? – kérdezte az idősebb férfi, majd becsukta maga mögött az ajtót. Sóhajtva leültem a kijelölt székre, s végig néztem, ahogyan elsétál az asztal mögötti székhez és leül. Összefontam a kezeimet és hátra dőltem.

– Ilyet nem mondtam, hanem csak annyit, hogy lehet, hogy átnézek. – fújtam ki magamból a levegőt. Binotto levette a szemüvegét a szemeiről és az asztalra helyezte.

– Az majdnem az, mintha azt mondanád, hogy megint vissza mész a Mclarenhez. Valerie, ez nem így működik, hogy oda mész, ahová kedved tartja. – siránkozott a férfi. Egyáltalán nem volt igaza, hisz bármit megtehettem ezzel a mérnöki pályámmal, amit akartam. Egyértelműen bárhová mehettem volna mérnökként, mert nem olyan, mintha nem terjedt el volna, mennyire jó vagyok. Cseppnyire se voltam beképzelt, csak tudtam, mit akarok és mit nem.

– Miért nem? – kérdeztem vissza kíváncsian. Binotto kinyitotta a száját, de nem tudott megszólalni. Legalábbis semmi értelmesett nem tudott mondani. Kinyögni.

– Szerintem meg pont így működik. Ez olyan, – hajjoltam előre. – mint Charles. Egyik legjobb versenyző, magas rangú, jól teljesít. – hadartam.

– Miért nem venné fel egy másik csapat? – Binotto felhúzta mindkét szemöldökét. Gondolom, most esett le neki mit próbálok elmagyarázni.

– Lényeg az, hogy van wgy tervem. Nem a legszebb, de lehet, hogy ettől mi vesztünk egy csapatott a versenybe. – álltam fel a székről és tóltam be magam után.

– Milyen terv? – Binotto felé fordultam, kezemet pedig a kilincsen tartottam.

– Egyértelműen csődbe akarom húzni a Mclaren csapatott. – mosolyodtam el. Nem hittem magamról, hogy valaha is kiszalad ez a számon, vagy az, hogy bármikor is csődbe szeretném húzni őket, hisz Daniel volt az egyik legjobb barátom és a legkevésbé szerettem azt, hogy miattam elveszítse az állását. De...Daniel elmegy. Csak Lando marad.

Lando hirtelen megjelenése a nap folyamán csak jobban rontott a helyzeten, viszont őrülten sok ötletett jött az eszembe miatta. Lando, aki tiszta lapot akar velem, és én ugyanúgy elrontom az életét, mint ő elrontotta az enyémet.

– Hová ez a nagy siettség? – abbahagytam a pakolást és hátra pillantottam, Alexet kiszúrva magam mögött. Sóhajtottam, miközben megfordultam, remélve, hogy a fiú veszi a lapot és elengedi maga mellett a kérdést.

– Hahó? – sietett utanám, mikor már táskámmal a kezembe az ajtó felé vettem az irányt. Alex megfogta a vállamat kétségbeesetten, mitől én hátra kaptam a fejemet.

– Mivan? – Alex pislogott egy párat.

– Van valami gond? – megforgattam a szemeimet, s megfogtam az üveg ajtó kilincsét, majd kinyitottam, közbe véletlenül kicsit kezen vágva Alexot.

Nem mintha annyira siettem volna valahová, szimplán csak kerülni akartam az olyanokat, mint Alex. Semmi kedvem, se semmim nem volt a fiúhoz, így inkább gyorsan elhaladtam mellette. Most őszintén, kinek lenne az ilyesfajtákhoz?

...

– Sziamia – mosolyogtam Alira, mihelyst beléptem a túlzottan meleg szobába. Ali hangosan felnyögött a hangom hallatán és ledobta magáról a takarót, majd felült. Ali, miután elkezdődött a szabadedzés, eldöntötte, hogy ő nagyon fáradt, s hogy inkább eljön a hotelbe. Nagy nehezen megengedtem neki, hogy elinduljon egyedül, bár lehet, hogy pont nem kellett volna.

– Na? Nézted innen a szabadedzést? – kérdeztem, miközben kipakoltam a táskámból az asztalra. Az összehajtott pólómat levágtam a székre, s kibújtam abból, ami rajtam volt és egy másikat vettem fel.

– Persze, hogy néztem – forgatta meg a szemét Ali. Elmosolyodtam és leültem a konyhai székre.

– Képzeld, – kezdtem bele. Oldalra pillantottam, észrevéve a kikészített étlapot, majd érte nyúltam, hogy alaposan megvizsgáljam a választékot.

– Ma járt Lando a garázsba. – a szemeimet végig futottam a kajákon, aztán felnéztem Alira, aki tágra nyilt szemekkel nézett engem.

– Beszéltettek? – érdeklődött. Bólintottam, de bár ne tettem volna. Ali érdeklődése nem volt gond, viszont féltem, hogy rossz szemekkel fogja tekinteni a kisebb-nagyobb társalgásomat Landoval.

– Hát azért jött át, – nyúltam a telefonért, hogy rendeljek kaját. Ali követte az alakomat a szobai telefonhoz, és mielőtt megnyomhattam volna a hívás gombot, vissza fordultam a fiúhoz.

– Kérsz valamit?
– Pizza van? Mert akkor azt kérnék.

...

Ali csámcsogva ült le elém. Unottan a számba kaptam egy darab sültkrumplit és sokáig gondolkodtam el azon, hogy mit mondjak el Alinak. Ha az egészet elmondanám, rendesen kapnám tőle az ívet, ez nem kérdés.

– Összejötettek? – A fiúra kaptam a tekintetemet és összeráncoltam a homlokomat. Elnevettem magamat, egyértelművé téve, hogy nem volt semmi köztünk.

– Dehogy jöttünk. Bocsánatot kért és egy hónapot kért, hogy jóvá tegye a hibáit. – meséltem neki, mire Ali megértően bólintott. Bár egyáltalán nem vártam Ali teljes megértését és támogatását, azért nekem ennyi járt, hogy ha én támogatom, akkor ő is engem.

– És ezt te engedted? – kérdezte. Felhúztam az egyik szemöldökömet, miközben lenyeltem a krumplit a számba.

– Most ezt hogy érted?
– Hát, te meg engedted neki, hogy ott legyen veled, melletted, amiután miket csinált veled? – meglepődve húztam össze a szemöldökeimet és tettem le a kaját a kezemből. Ali megint kezdte a felesleges megszólalásait, amit a legkevésbé tűrtem el.

– Mert miket csinált? Beszólt, ja. Lehordott engem a földig. – Ali előhúzta a zsebéből a telefonját és közbe folyamatosan rázta a fejét. Elmerülve a kijelzőbe evett tovább és egy ideig senki se szólt egymáshoz.

– Most ez baj? – kérdeztem Alitól. A fiú felpillantott egy másodpercre és vett egy mély levegőt.

– Valerie, te a legjobb barátnőm vagy és csakis a legjobbat akarom neked. Nem valami faszfejt, mint Lando. – elnevetve magamat ráztam meg a fejemet és ittam egy korty vizet.

– Örülök, hogy te legalább törődsz velem. – viccelődtem, közbe pedig megszorítottam Ali kezét. A fiú lágyan elmosolyodott és vissza nézett a telefonjára.