Moral Of The Story || Lando Norris ✅

Huszonhatodik Rész

– Fáradtnak nézel ki. Történt valami? – kérdezte Ali a telefonon keresztül.

Visszaérve a hotelbe egyből lehuppantam az egyik székre és az első dolog az volt, hogy Ali-t felhívjam. Elmondta nekem még indulás előtt, hogy ő kitart mellettem és hogy bármikor számíthatok rá. Nem mintha ez nem lenne kedves tőle, hisz ő csakis a legjobb barátom. Csak hogy Ali nem tudott se arról, hogy mi történt köztem és Pierre között, se arról, hogy Lando miket mondott nekem mikor be volt rúgva.

– Ne is mondd. – válaszoltam. Ali felhúzta az egyik szemöldökét és valamit elkezdett enni, amit én nem nagyon láttam a kamera poziciója végett.

– Na mesélj! – mosolygott. Nem volt nagyon mosolyra csaló szituáció ez számomra, mivel Lando viselkedése teljesen padlóra hozott. Nem voltam hozzászokva, hogy ilyen közvetlen akkor, amikor a garázsban vagyunk vagy bárhol
is. Vacsorák után, az éttermekben volt megszokva ez a fajta viselkedése. Most viszont máshol volt.

– Annyi az egész, hogy egy kicsit zavarban vagyok meg egyébként is teljesen ki vagyok fáradva, – mondtam. – Lehet, hogy ha részletesebben bele mennék, akkor nem értenéd meg, így inkább jobb, ha hagyom most egy kicsit. – zártam le a témát. Ali bólintott és hátra dőlve a kezeit a hasára helyezte, majd nagyokat sóhajtva megszólalt:

– Pierre-el mi van? – kérdezte. A levegő megfagyott bennem és magam elé néztem, a telefonomra, a telefonom keresztül Alira. Nem tudta, hogy mi történt és egyelőre nem is tudhatta a fejleményeket. Ha valamilyen módon megtudta, akkor pedig így jártam.

– Nem tudom, – válaszoltam. – Nem beszélgetek már vele.

Ali felhúzta az egyik szemöldökét.

– Miért is?
– Lényegtelen.
– Valerie. – mondta mély hangon.

– Ali. – válaszoltam vissza.

...

Reggel a csörgőm hangjára ébredtem. Összeráncoltam a homlokomat és felültem a puha ágyban, majd a telefonom felé nyúltam, amit kikapcsoltam. Vissza feküdtem és a plafont néztem egy ideig, majd megint felültem és kibújtam az ágyból.

Tegnap este sikerült elsimítani a témát. Legalábbis is azt a témát. Ali nem tudott semmit és lehet, hogy ez jobb volt, ha így marad. Úgy is nagyobb ügyet csinált volna belőle, mint amekkora kellett volna.

Összeszedtem magamat, hogy valahogyan kinézzek a napra és elindultam egy újabb unalmas napra, csak a mai nap már az időméres is benne lesz a napitervben.

Nem reggeliztem semmit, s üres hassal indultam el a pálya felé. A kocsit leparkoltam a parkolóba és elindultam át a kapun, be a garázsba, ahol senki se várt engem. Letettem a táskámat és a garázs elé sétáltam, ahol a többi mérnök már a reggeli tornát végezte.

– Jó reggelt! – köszöntem Tomnak, s mellé álltam. A férfi rám pillantott. – Reggelt! – köszönt vissza.

A pilóták ilyenkor nem csinálták velünk a gyakorlatokat, mivel ők már javában edzettek az előzö nap. Nem kellett őket felzaklatni azért is, hogy velünk edzenek.

– Tegnap jól sikerült minden, nem? – kérdeztem érdeklődve. Tom egyetértően bólintott és közbe csinálta a gyakorlatokat. Egyes emberek válthattak volna egy rájuk illő gatyára, mivel volt akire kicsi volt de nem nagyon érdekelte és csinálta tovább a gyakorlatokat miközben mindenkit flashelt aki körülötte volt. Undorodva felhúztam az órromat és inkább magamra koncentráltam.

– Fogjuk rá, – nyögte, miközben lefelé hajolt.

– Mi? – kérdeztem vissza, mivel egy szót se hallottam abbol, amit mondott. Tom sóhajtott de nem ismételte meg magát.