Moral Of The Story || Lando Norris ✅

Negyvenkilencedik Rész

Az út haza hosszasan, meg kínosan telt. Folyamatosan úgy éreztem, mintha Lando engem bámulna miközben vezetek. Egy csomó, számára ismeretlen településeken, mint például, gödöllő, szolnok meg kecskeméten mentünk keresztül. Megemlítette a brit, hogy mennyire másképp néznek ki itt az utcák, mint london környéken és ebben muszáj volt egyetértenem. Magyarország utcái kicsit csövesebbek voltak, mint az angliaiaknak. Befordulva a kisebb faluba, máris pár ismerős arccal találkoztam és le is húztam az ablakot hogy beszélgessek velük. Bizonyára Lando úgy érezhette magát, mintha az anyjával lenne, mivel egy pár perc után már mondta, hogy induljunk, ő nem tud tovább várni, stb. Végülis beadtam a derekamat, és Józsi bácsitól elköszönve megindultam a falu végén található, jóval modernebb házunk felé.

Miután leparkoltam a kocsit és kinyitottam a csomagtartót, hogy kiszedjem Lando cuccát, a fiú kedvesen rám mosolygott és mélyen belélegezte a 'falusi' levegőt. Szórakoztatóan figyeltem a brit alakját, majd átnyújtottam neki a csomagokat.

– Jó, Lando, – fújtam ki magamból a levegőt, miközben kapkodva hátracsaptam a hajamat. A fiú rám pillantott és a mosolya elhalványult.

– Muszáj átbeszélnünk a dolgokat – emlékeztettem őt a problémára, amit okozott. A fiú kifújta magából a levegőt.

Bevallom őszintén, furcsa volt Landot látni magyarországon. Mármint igen, láttam már itt, hisz első találkozásunk itt volt, a hungaroringen, viszont faluban még nem láttam és főleg nem magyarországón. Vastag, hosszú pulóver volt rajta, fekete nadrággal és fekete sportcipővel. Némi ideig bámultam a fiút, belegondolva abba hogy mennyire ikonikus az, hogy az otthonom előtt állva beszélgetünk és nem a hotel szobám vagy egy étterem előtt a többi pilótát várva.

– Nincs komoly hazudgálás. Muszáj azt mondanod, hogy együtt vagyunk, ha már így sültek el a dolgok. – néztem a fiúra szúrós pillantással. – Megengedem, hogy megcsókolj apám előtt, meg ölelj, meg az ilyen alap 'szerelmi' dolgokat csináljuk, de semmiféleképpen NEM mondhatjuk el neki az igazat.

– Miért is? – kérdezte őszintén. Visszanyeltem szavaimat egy pillanatra és keresztbe tettem a kezeimet.

– Azért, mert tudom, hogy apámnak nincs sok hátra és örülnék, ha tudná, mielőtt meghal, hogy a lányának a férjét megismerhette.

Lando pillantása megenyhült, miközben a szavaimra figyelt. Mintha átélne a helyzetemet. Igen. Apámnak nem volt sok hátra, hisz látszott ez a napi tevékenységein. És azért már eléggé idős volt és a kórházi eredmények se voltak túlságosan pozitívak. A gondolattól elmorzsoltam egy könnycseppet de azt gyorsan le is töröltem az arcomról, mikor eszembe jutott, hogy Lando engem néz.

– Rendben. – válaszolt, mire én kifújtam magamból a levegőt és boldogan a vállára tettem a kezemet, amit egyébként egyszerűen elértem.

Megindultunk befelé. A meleg levegő azonnal megcsapott, hogy kinyitottam az ajtót. Landot előre beengedtem, majd magam után becsuktam az ajtót. Megkértem a britet, hogy vegye le a cipőjét, amit körbe pillantás után kapkodva meg is tett. A csomagokat magammal húztam, fel a lépcsőkön és betettem őket a vendégszobába, amit ma reggel takarítottam ki.

Apa sehol se volt látható. Lementem a lépcsőn, s Landot találtam a hálószoba közepén a kanapén ülve, a könyveimet szuggerálva.

– Akkor gondolom nem találkoztál apámmal? – kérdeztem tőle, mire ő válaszként megrázta a fejét. Lehuppantam a kanapéra, majd összeszedtem a gondolataimat.

– Gyere, körbe mutatom neked a házat. – tűrtem a fülem mögé a hajamat. Lando boldogan fogta fel, hogy valamit felajánlottam neki és sétálni is tudd, engedéllyel. A fiúnak először megmutattam a szobáját, ami az emeleten volt található. Mellette volt az én szobám, amit szintén megmutattam. Lesétálva a konyhát, hálószobát, étkezdét és a fürdőszobát is megmutattam.

Miután készen voltunk az eléggé hosszúnak tűnő 'túrával' leültünk a hálószobába. Lando előttem ült. Nem volt kínos a csend, számomra inkább megnyugtató volt. Kifújtam magamból a levegőt. Időközben kint elkezdett esni a hó, hideg is volt, bent pedig meleg.

– Szerelmes vagy? – fordultam hirtelen Lando felé. A fiú összeráncolta a homlokát, hirtelen jött, furcsa kérdésem hallatán. Honnan jött? Nos, Carlossal beszélgettem és annyit elmondott, hogy Lando most valakibe nagyon bele van zúgva. Mint volt mérnök és most már barát, tudatni akartam vele, hogy bármit megoszthat velem. Bármit.

– Ez most honnan...? – nevetett, miközben engem szemlélt. Felhúztam vállaimat, jelezve, hogy még én magam se tudom pontosan, miért. Egyszerűen érdekelt a téma és érdekelt, hogy ismertem-e az illetőt. Landonál látszott, először nem szeretné beadni a derekát.

– Csak úgy. Kíváncsi vagyok! – mosolyodtam el. Lando megrázta a fejét, miközben hátra dőlt a kényelmes kanapén.

– Hát, aki kíváncsi, az gyorsan megöregszik! – oltott le engem másodperceken belül. Megforgattam a szemeimet és felhúztam a pulcsim ujját.

– Talán én gyorsan szeretnék megöregedni – mosolyodtam el, miközben a fiúra bámultam. Landoval sokáig szemeztünk, teljes csendességben.
A göndör hajú fiú megnyalta a száját, de nem válaszolt.

– Szerintem erről később kéne beszélnünk – mosolyodott el őszintén.

Amúgy se voltam nagyon kíváncsi. Kicsit furcsa volt, hogy tél volt, hogy kint esett a hó, bent meleg volt és hogy nem apám, hanem az egyik 'barátom', vagyis az ellenségem ül előttem. Ha pár hónappal ezelőtt valaki azt mondta volna, hogy Lando a házamban lesz akkor nevettem volna rajta. Kár, hogy most itt ül előttem.

Kifújtam magamból a levegőt, majd a bejárati ajtó felé pillantottam, remélve hogy apám betoppan rajta, de sajnos ez nem került megvalósításra. Megvakartam a nyakamat.

– Hogy tetszik neked magyarország? – fordultam felé. Nem mintha nem töltött volna már több évet itt, de mégis érdekelt a válasza. Hisz nagyon sok hírességnek tetszik ez a lepukkant ország. Persze csak azoknak, akik nem laknak benne. Lando elgondolkodva meredt a távolba, mielőtt elnevette volna magát. Összeráncoltam a homlokomat.

– Furcsa itt lenni, főleg télen. Tudod, én általában nyáron vagyok itt. – morfondírozott. Bólintottam, előidézve azt a szent pillantott, mikor megláttam őt magam előtt legelőször. Bevallom, furcsa volt, mikor Cisca bemutatta nekem a brit pilótát.

– És, tetszik azért neked, így télen? Ha akarod, holnap elmehetnék Budapestre, nagyon jó programok vannak ott Január első pár napjában.

– Ez jól hangzik. Benne vagyok. – mosolyodott el a fiú ötletemet hallatán. Egy fajta megkönnyebülést éreztem, mivel valamire csak mentem az ötleteimmel és ezt Lando is alátámasztotta.

– Amúgy igen, nagyon tetszik télen. – méregette a mellettünk lévő, fehér ablakot. Nem fordultam meg, hogy alaposabban megnézzem, mit bámul ennyire, mert nem is érdekelt. Kicsit hihetetlen volt, hogy eljött valaki más, aki nem Ali vagy bárki más volt a házba. Lando egy vendég volt, de reméltem ez lesz az első és utolsó alkalom, hogy beteszi ide, a házba, a lábát. Akármennyire hiányzott, szinte kínosan éreztem magamat a gondolattól, hogy Lando bármikor is újra betegye ide a lábát, főleg azok után, amik köztünk történt. Annyira gyorsan pörögtek a dolgok az elmúlt hónapokban, hogy ez a téli szünet pont rám fért. Nem kellett hallgatni pletykákat, nem kellett drámázni, hanem békességben, boldogságban éltem apámmal a házába.

– Ennek örülök. Nagyon sajnálom, hogy.. – akadtak el a szavak a torkomon. Lepillantottam a kezeimre, amiket átvizsgálva az arcomhoz emeltem és eltemettem benne magamat. Nagy levegőt vettem és leengedtem a kezeimet.

– Nagyon sajnálom, hogy nincs itthon apa. Meg ezt az egészet, – éreztem magamat rosszúl.

– Ne, Valerie, én vagyok a hibás, én hoztam magunkat ebbe a helyzetbe. Ha az nap este nem mondtam volna hülyeséget az étterembe, akkor talán nem itt lennénk. – fújta ki magából a levegőt. Nem tudhatta, de egyetértettem vele. A számra haraptam, miközben a fiút vizsgáltam.

– Semmi gond. – mosolyodtam el végül.